Árpád
-2 °C
4 °C

Nyomoznak az Elios milliárdos győzelmei miatt

2015.03.02. 19:13
Elindult a rendőrségi nyomozás az Elios Innovatív Zrt. által elnyert négy közbeszerzés ügyében. A cég Tiborcz István, Orbán Viktor miniszterelnök vejének tulajdonában van. Az LMP tavaly decemberben tett feljelentést, mert úgy vélték, győzelmeit lejtős pályán szerezte a cég: négy tender kiírásában közreműködött Tiborcz István üzlettársa, akinek ráadásul közben az Elios Zrt.-ben is érdekeltsége volt.

Rendőrségi nyomozás indult az Elios Innovatív Zrt. visszaélésgyanús közbeszerzési győzelmeivel kapcsolatban - erősítette meg az Indexnek az ORFK. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda négy, összesen 1,2 milliárdos megrendelés ügyében folytat eljárást "versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban" bűntett elkövetésének gyanújával.

A részvénytársaság, amely Tiborcz István, a miniszterelnök veje 50 százalékos tulajdonában van, a közvilágítás korszerűsítési tendereken tarolt az ország számos kisebb-nagyobb településén.

Nagy menetelés, kis segítséggel

Az Elios Zrt. 2014-ben összesen 2,9 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert. Idén is több szerződést kötöttek már, 

még éppen csak, hogy vége van a februárnak, és már majdnem megvan a tavalyi árbevétel, 2,1 milliárd forint.

A cég jogelődjét a Tiborcz-család alapította, de a vállalkozásába 2010-ben beszállt a Közgép is, és néhány év alatt megszázszorozta a bevételeket. A Simicska-birodalom azonban 2013 júniusában kivonult: a Közgép-cég, az E-os Energiakereskedő Kft. Tiborcz István és Orbán Ráhel esküvője előtt átadta a teljes irányítást és a részvényeit. A cég ekkor kapta mai nevét az Eliost.

Az idén Zalaegerszegen kötöttek 1 milliárd 80 milliós szerződést, és a kormány jóvoltából elhárult az utolsó akadály a hasonló méretű pécsi üzlet elől is: Pécs megkapta a legfelsőbb engedélyt, hogy hitelt vehessen fel a helyi világítás LED-es cseréjére, és két ütemben 1,04 milliárdos megrendelést adjon az Eliosnak.

Az LMP tavaly, karácsony előtt jelentette be, hogy az Átlátszó cikke alapján feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen négy közbeszerzési pályázat ügyében, amiken a Tiborcz István tulajdonában álló cég nyert. Schiffer Andrásék szerint az Elios Zrt. nagy menetelése nem ment magától, ezért hivatali visszaélés, gazdasági csalás és hűtlen kezelés gyanújával fordult a hatóságokhoz. Tavaly év végén kiderült, hogy több önkormányzat a Sistrade Kft.-t bízta meg a pályázatok előkészítésével és megírásával. A probléma ezzel az, hogy a Sistrade ügyvezetője és tulajdonosa, Hamar Endre egy másik cégen keresztül személyesen is érdekelt volt az Elios Zrt. sikerében.

Hamar ugyanis Tiborcz István üzlettársaként 2013 januárjától egészen 2014 áprilisáig tagja volt a Green Investments Kft.-nek, amely sokáig az Elios-részvények ötödét birtokolta. A feljelentők szerint ebben az időszakban négy önkormányzatnál, Hévizen, Szekszárdon, Mezőhegyesen és Kalocsán 1,2 milliárd forint értékben nyert az Elios megbízásokat a Sistrade előkészítő tevékenysége nyomán. A Sistrade honlapján fellelhető adatok azonban azt mutatják, hogy Tiborczék további négy olyan városban is sikerrel pályáztak, ahol a cég írta a pályázatot, igaz akkorra Hamar már felszámolta formális tulajdonosi érdekeltségét. 

Emellett kiváló információk birtokában volt a Sistrade a hódmezővásárhelyi és a pécsi közvilágításról is, hiszen ezeken a helyeken üzemeltetési és karbantartási szerződésük volt a helyi önkormányzatokkal.

Szekszárd megvilágosodott

Az Elios-Sistrade tandem korai győzelmeinek egyik állomása volt Szekszárd, ahol a korábbi fideszes, jelenleg LMP-s Hadházy Ákos közelről figyelhette az előkészületeket, és a történések alapján a Facebook-oldalán előre megjósolta az Elios Zrt. győzelmét.

Hadházy a napokban tanúvallomást tett a rendőrségen, és arról beszélt, hogy a városvezetés 2012 augusztusában milyen nehezen magyarázható gyorsasággal "jött rá", hogy le kell cserélni az utcalámpákat, még akkor is, ha a 100 milliós önrészt igényló beruházás csak 20-30 év alatt térül meg.

A szekszárdi képviselők 2012. augusztus 18-án kapták meg SMS-ben a meghívót a nemzeti ünnep utáni napra, augusztus 21-re összehívott rendkívüli ülésre, ahol először hallottak a nagy lehetőségről, és még a kormánypártiaknak is csak három napjuk volt, hogy megemésszék a 800 millió forintos projekt előkészítő anyagait. 

Pécs is rájött, hogy több fény kell

Pécsen hasonló gyorsasággal ébredt rá Páva Zsolt polgármester, hogy már nem jók a város régi köztéri lámpái. A pécsi közgyűlés 2014. május 22-én még azt a komoly szakértőgárdával összehozott 2014-2030 időszakra szóló városfejlesztési koncepciót tárgyalta és fogadta el, amelyben szó sincs a LED-ekről, hanem arról, miként lehetne megszüntetni a városban az éjszakai fényszennyezést, megszüntetve ezzel a lakók alvás-, neuro‐hormonális problémáit. A világítás korszerűsítését azonban a zajszennyezés, a felszíni és föld alatti vizek valamint a szelektív hulladékgyűjtés feladatai mögé sorolták.

Egy hónap sem telt, és június 19-én már meghozták a döntést a közvilágítás-fejlesztési témában. A fényszennyezés ártalmai többet nem kerültek elő. Berkecz Balázs, Együtt-elnökségi tag blogja szerint Páva Zsolt előterjesztése lényegében azzal indokolta a város kasszáját 1,045 milliárd forintos hitellel és 420 milliós hiteldíjjal megterhelő projektet, hogy a LED-technológia rohamosan terjed, túljutott a kezdeti nehézségeken és takarékos. Ennyi.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?