Orbán veje nem indul több közbeszerzésen
További Gazdaság cikkek
-
Megtízszerezte adózott eredményét a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Global
- Nagy Márton belengette, hogy mennyivel emelkedhet a minimálbér
- Fontos bejelentést tett az Audi Hungaria, miután leállt a gyár
- Orbán Viktor egyszerűen eldöntötte, hogy ki az erősebb
- Januárban indul a kötelező üvegvisszaváltási rendszer
Tiborcz István április 28-i hatállyal minden olyan cégét eladta, ami közbeszerzéseken indult vagy indulhatott volna – írja a Napi Gazdaság. A lap úgy tudja, Orbán Viktor legidősebb lányának férje azért döntött így, mert a sajtóban nagyon sokat támadták, mert cége sorra nyerte a közbeszerzéseket, amikkel kapcsolatban már a rendőrség is nyomoz. (Tiborcz közbeszerzésekben nem érintett vállalkozásokban még tulajdonos maradt.)
többek között Szolnokon, Szekszárdon és Pécsett.

A cég idén februárig már 2,1 milliárd forint bevételt szedett össze, tavaly pedig egész évben 2,9 milliárd jött neki össze. A közbeszerzések miatt azért nyomoz a rendőrség, mert négy, összesen 1,2 milliárd forintos közbeszerzésnél gyanús, hogy nagyon az Elios felé lejtett a pálya, a tenderek kiírásában ugyanis részt vett Tiborcz üzlettársa is. A cégről, a projektjeiről és a nyomozásról itt írtunk bővebben.
2013. szeptemberi esküvője óta tényleg elég nagy volt az össztűz Tiborczékon, legutóbb pont tegnap kérdeztek rá az LMP képviselői Orbán Viktornál a parlamentben, hogy mi is a helyzet az Elios sikereivel. A dolog a Miniszterelnökségnek is kezdhetett kínos lenni, mert nemrég ők is visszadobtak egy közbeszerzést, ahol nagyon nagy esélyes volt az Elios, olyan feltételek miatt, amik korábban nem zavarták a kormányt.
Orbán veje nem most kezdte a visszavonulást: a múlt héten került nyilvánosságra, hogy kiszállt abból a cégből is, ami 2014 decemberében megvette a a keszthelyi jachtkikötőt.