Elveszik-e a püspökladányiak iskoláját? – kérdezte az MSZP-től Bangóné Borbély Ildikó. A politikus felidézte, hogy áprilisban a református egyház azzal fordult a város önkormányzatához, hogy adja át számára a Kálvin tér 8. alatti, 113 éves általános iskolát. Ezt az önkormányzat elutasította, ahogyan az iskola és a 327 ott tanuló gyermek közül 312 gyermek szülője is.
Rétvári Bence államtitkár szerint "olyan rendszert igyekeztünk létrehozni az új köznevelési törvényben, amely minden helyi érintettet bevon."
Az iskola fenntartója a Klik, a működtetője a püspökladányi önkormányzat. Fenntartóváltás csak az érintettek egyetértésével történhet, az önkormányzatot egyetértési jog illeti meg. Tehát a döntés Püspökladány önkormányzatának kezében van. Ha ők nem akarják, akkor az általános iskola nem kerül a református egyház kezelésébe.
Sallai R. Benedek az LMP-tők a miniszterelnökséget vezető miniszternhez intézett volna kérdést arról, hogy miért kapott engedélyt a balatnofenyvesi kikötőberuházás. L. Simon László válaszol Lázár helyett. "Széles a balaton vize, keskeny a híd rajta" – idézettel kezdte Sallai, megkegyelmezve a parlamentnek, hogy el is énekelje a dalt.
Az LMP-s képviselő szerint a hatóságok inkompetensen jártak el, mert négy hektáron zajlik a fejlesztés, Natura 200-es természetvédelmi területen, úgy hogy a hatóságok szerint nincs környezeti hatása annak, hogy 65 ezer köbméter iszapot kikotornak a Balatonból.
L. Simon László szerint minden szabályosan zajlott, a szakhatóságok véleménye szerint az iszapkotrásnak nincs káros környezeti hatása, ezért sem kért környezeti hatásvizsgálati eljárást nem a szakhatóság.
Vas Imre a Fidesztől az Illatos úti telepről kérdezett. A veszélyeshulladék elszállításának folyamatáról szóló kérdésre Kovács Zoltán államtitkár válaszolt. "Sem a talaj, sem a talajvíz, sem a környezetünk nem szenvedhet maradandó károsodást, ezért fontos az ügy mindenki számára." – mondta az államtitkár, aki elmúltszázhúszévezett is, arra hivatkozva, hogy a vegyipari tevékenységet az Illatos úton 120 éve kezdték meg. A tevékenység egészen 2009-ig tartott, a gyár engedélyt kapott a veszélyes anyagok tárolására a környezetvédelmi felügyelőségtől.
Kovács elismerte, hogy a veszélyes anyagok továbbra is ott maradtak, bár a zöldhatóság a vegyipari művek és a későbbi bérlő ellen is bírságot szabott ki.
"Megnyugtat, hogy a veszélyes hulladékok elszállítása megkezdődött" – mondta Vas, de szerinte vizsgálandó, hogy a felszámoló tett-e valamit azért az elmúlt hét évben, hogy a környezeti terhelés csökkenjen. Fontos továbbá a talajcsere is az anyagok elszállításán túl. Kovács egyetértett a kormánypárti képviselővel.
Méghozzá az érettségivel kapcsolatban? Amint megszólal, kiderül:
Felszólalásából kiderült, hogy 1851-es bevezetésekor nagy botrányok voltak az érettségi miatt, de ezek később elcsendesültek - csakúgy mint ahogy a 2005-ös kétszintű érettségi miatti viták is.
Már így is öt perccel túlhaladták az azonnali kérdésekre szánt keretet.