Mindjárt megtudjuk! Orbán szerint az Észak-Afrikai államok védték Európát korábba az igazi veszélytől, mely "Afrika mélységeiből" érkezett, és Észak-Afrika ma már nem tudja megvédeni Európát az "irdatlan néptömegektől". Orbán egyetért azzal, amit Nicolas Sarkozy mondott nemrég, hogy a mostani népvándorlás csak a kezdet. Több mint egymilliárd embernek nem lesz vize, élelme, és el fognak indulni valamerre, idézi tovább egyetértően Sarkozyt a miniszterelnök. A tét Európa jövője, "felismerhetetlenségig történő megváltozása". Nem az a kérdés, hogy milyen Európában akarnak élni a magyarok, hanem lesz-e az az Európa, ami ma létezik. Még az is elhangzik, hogy
szeretnénk, ha Európa az európaiaké maradna.
Az USA nem azért sikeres, mert nincsenek benne nemzetek, hanem mert sikeres megoldásokat alkalmaz - ellentétben az EU-val, mely el akarja mostni a nemzetek közti határokat, ám nem tud sikeres megoldásokkal előjönni, mondja Orbán. Az erős Európához erős nemzetek kellenek.
Növekszik a gazdaság, kivezették a lakossági devizahiteleket, és visszavették közösségi tulajdonban a korábban privatizált közszolgáltatókat.
Több EU-s ország döntött úgy, hogy nagyszámú, más civilizációs alapn álló embertömeget fog be. Orbán szerint nem szabad minősítenünk ezt a kísérletet, vagy az eredményét. Csak annyit szabad mondanunk, hogy látva a kísérletet és eredményét, mi azt magunkon nem akarjuk megismételni.
És ehhez jogunk van
- mondja, és tapsot kap.
Nyilvánvaló ugyanis, hogy a hatalmas tömegből nem tudjuk kiszűrni az ellenséges terroristákat
– mondja Orbán arról, hogy míg az angolszász országokban el lehet ismerni a kettő közti összefüggést, a többiben nem. Amerikai szakértőre és David Cameronra hivatkozik.
Munkanélküli embertömegek érkezése a magas munkanélküliségű országokba még magasabb munkanélküliséget eredményez, ez olyan, mint az egyszeregy
- kapjuk meg a következő összefüggést.
Statisztikákat idéz Orbán, a fentin túl arról, hogy a brit börtönökben is leginkább muszlim bűnözők élnek. több bevándorlás = több bűnözés, és ez
veszélyt jelent közös értékünkre, közös kultúránkra, sőt a sokszínűségünkre is.
Nem csak délről jönnek a menekültek, de kialakult az a gyakorlat a nyugati országokban, hogy ők is visszaküldik ide a bevándorlókat, és ezt nem írjuk ki - folytatja Orbán, és rögtön hozzá is teszem, hogy a statisztikák utóbbit világosan cáfolják.
Több mint egymillió jött be a 8 millió kiküldött kérdőívből. Orbán most ismerteti a bevándorlásról és terrorizmusról szóló nemzeti konzultáció eredményt:
A magyarok nem akarnak több bevándorlót és nem ozztoznak az európai baloldal ideológiai ámokfutásában, vonja le az irányított kérdéseikre érkező válaszokból a következtetést Orbán.
Ezzel fejezi be beszédét Orbán, nagy tapsot kap és itt a vége.