Alig jut igazság a megerőszakoltaknak

1 a 3-hoz: a statisztikákból kiindulva nagyjából ekkora esélye van bíróságig jutni ma Magyarországon annak, aki elszánja magát, hogy szexuális erőszak áldozataként a rendőrséghez forduljon. Az Index a Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztálya által szolgáltatott adatokat elemezve megnézte, hogyan alakultak az elmúlt években a szexuális bűncselekmények miatt indult ügyek.

Összesen 1064 szexuális erőszak miatti büntetőeljárást tartanak nyilván a 2013 nyara (ekkor változott az új Btk.-val szexuális erőszakra az erőszakos közösülés) és 2015 júliusa közötti időszakban.

• 210 esetben (19,7 százalék) elutasították a feljelentést.
• 482 esetben (45,3 százalék) megszüntették a nyomozást.
• 326 esetben (30,6 százalék) emeltek vádat.

• Elenyésző azoknak az eseteknek a száma, amikor nem derül ki, ki volt az elkövető. Ilyenkor felfüggesztik a nyomozást, ami a statisztikában „egyéb befejezésnek” számít más lehetséges kimenetelekkel együtt. Az 1064-ből 46 eljárás ért véget "egyéb befejezéssel".
• Jelentős változás nem volt ahhoz az időszakhoz képest, amikor még erőszakos közösülés volt a bűncselekmény a neve: azon a címen 27,3 százalékos volt a vádemelési arány 2010 és 2015 között.
• Még rosszabb a helyzet, ha szexuális kényszerítésről van szó: 365 eljárásból 60 ért vádemeléssel véget, ez mindössze az esetek 16,4 százaléka. (A definíciókat keretes írásunkban találja)

Összehasonlításképp: testi sértésnél ugyanebben az időszakban 44,4 százalékos volt a vádemelési arány. A testi sértéses ügyek további 8,8 százaléka eltereléssel végződött, vagyis az elkövetőnek valamilyen formában ekkor is viselnie kellett következményeket a tettéért. A vádemelések és az elterelések együttesen 53,2 százalékot tettek ki.

Budapesten a BRFK Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztály nyomoz nemcsak az összes olyan ügyben, amelyben szexuális erőszakot azonosítanak és 18 év alatti az áldozat, hanem azokban az esetekben is, amikor a támadó egy hozzátartozó, vagy például hatalmi helyzetben van a megtámadotthoz képest, és akkor is, amikor többen vannak a támadók. Az osztályt vezető rendőr alezredes, Révai Mónika az Indexnek azt mondta: a rendőrség mindent megtesz az elkövetők kézre kerítése érdekében.

Az idő a támadó oldalán áll

Az időnek óriási szerepe van. A bizonyítás sokszor azért válik nehézzé, mert túl sok idő telik el a tett elkövetése után. A nyomozó szerint nagyon ritka, hogy valaki egyből a rendőrséghez forduljon, az a jellemző, hogy az erőszak után hetekkel, hónapokkal megy el a rendőrségre az áldozat. Az ok ugyanaz, amiért a látencia is elképesztően magas: sokszor felnőtt nők is szégyenként élik meg az ellenük elkövetett erőszakot, azt hiszik, mások majd őket okolják, és félnek, mit szól a család, a szűkebb környezet.

„Ha későn jön, kifutunk az időből” – mondta az alezredes, és sorolta, mit visznek magukkal a hónapok. Eltűnnek a nyomok a bűncselekmény helyszínéről. Már nem biztos, hogy – ha voltak is – elérhetőek még a kamerafelvételek. A támadáskor viselt ruhát többször kimossák, az sem biztos, hogy egyáltalán megvan még. A sérülések begyógyulnak. Minél később tesz a sértett feljelentést – és ez szinte minden bűncselekmény esetében igaz – annál kevésbé emlékszik a részletekre, annál nehezebb a tanúk felkutatása és a tanúk emlékezete is napról napra halványul. 

Hiába a lex Sipos, ami elévült, elévült

Az országgyűlés tavaly novemberben szavazta meg a lex Siposként elhíresült törvényváltozást: a 18 év alattiak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények – bizonyos esetben – többé nem évülnek el. A változást sokan félreértették. Ez csak azokra a bűncselekményekre vonatkozik, amelyeket a törvénymódosítás után követtek el, a régiekre nem. A rendőrséghez viszont többen is fordultak azóta elévült ügyekkel, még olyannal is, amelynek az elkövetője már évekkel ezelőtt meghalt.

A filmekben látott nemi erőszak nagyon ritka, a támadás szinte soha nem úgy történik, hogy az áldozat megy a sötét utcán, és feltűnik egy idegen. Az elkövető legtöbbször családtag, családi barát, ismerős. És ettől a legnehezebb az egész, hiszen olyan embert kell vádolni, aki mások szemében makulátlan, tisztességes és szeretett családtag.  Szemtanúk szinte soha nincsenek, a helyszín az esetek többségében egy zárt lakás. A rendőrség ilyenkor is kihallgatja a szóba jöhető közvetett tanúkat, elvégzik a pszichológiai vizsgálatot, de a legfontosabb tanú maga a sértett.

Ha az erőszakot hozzátartozó követi el, az áldozat tanúként az eljárás bármelyik szakaszában élhet a mentességi jogával, vagyis azzal, hogy megtagadhatja a vallomástételt. Ez elő is szokott fordulni, tette hozzá a nyomozó. Olyan is van néha, hogy egy kívülálló, harmadik ember teszi meg a feljelentést, akinek az áldozat elmesélte, mi történt vele, de amikor arra kerül a sor, hogy a rendőrség kérdezi, sokszor már nem mer elmondani semmit.

A nyomozó szerint vannak esetek, amikor nem igaz, hogy szexuális erőszak történt. Hamis vád miatt ilyenkor mindig eljárást indítanak a bejelentő ellen. A BRFK osztályvezetője azt mondta: a bizonyíték hiánya önmagában kevés ehhez, feljelentést hamis vád miatt csak akkor tesznek, ha teljesen biztosak abban, hogy az erőszak nem történt meg.

NANE: tévhit, hogy sokan visszakoznak

Itt van a legnagyobb ellentmondás a hatóság és a nők elleni erőszakkal foglalkozó civil jogvédő szervezet álláspontja között.

Wirth Judit, a NANE Egyesület munkatársa szerint általános tapasztalat, hogy az ügyészség „szinte azonnal, automatikusan” hivatalbóli eljárást indít hamis vád miatt az eredeti feljelentést tevővel, a szexuális erőszak áldozatával szemben, ha nem sikerül bizonyítani az erőszakot. Más cselekmények esetében nem tapasztalunk az ügyészség részéről ilyen proaktivitást, például a szexuális erőszaknak magának a nyomozása során, jegyezte meg.

Szerinte már csak ezért is tévhit, hogy a szexuális erőszaknál a nők rendre kihátrálnak a büntetőeljárásból, "hacsak a hatóságok hozzáállása nem annyira szélsőségesen elviselhetetlen, hogy összeomlanak”. Wirth azt mondta: a nők tisztában vannak vele (erre általában nyomatékosan és több alkalommal fel is hívják a figyelmüket a hatóságok), hogy ha beszüntetik az „együttműködést”, azaz nem akarnak tovább tanúskodni, és ezért még a tanúvallomásuk sem áll rendelkezésre az ügy továbbvitelére, akkor szinte automatikusan megindul ellenük az eljárás. Így hát – folytatta – sok esetben még akkor is, ha a nyomozás, vagy a bírósági eljárás során rendkívül megalázó és újratraumatizáló helyzetbe hozzák őket, tulajdonképpen „menekülnek előre”: nem lépnek vissza, újra és újra elmondják hogy mi történt, és reménykednek benne, hogy bebizonyosodik az igazság.

Eleve kevés ügy tud elindulni

A NANE és a Patent egy 2009-es kutatása arra jutott 33 ország összehasonlítása után, hogy Magyarországon a helyzet egészen speciális: egyrészt itt az egyik legalacsonyabb a szexuális erőszak a bejelentési aránya, ugyanakkor itt a legmagasabb az ítélettel végződő ügyek száma. Ebből kétféle következtetést lehet Wirth szerint levonni: Magyarországon a szexuális erőszak áldozatai meg sem próbálnak feljelentést tenni, vagy megpróbálnak, de már „nagyjából az intézményőrön elbuknak, már a portás vagy az első rendőr, akivel találkoznak, lebeszéli őket a feljelentés megtételéről”.

A NANE Egyesület segélyvonalainak és a PATENT Egyesület jogsegélyszolgálatának tapasztalatai szerint az utóbbi elég jellemző: ezek szerint rendszeresen megtörténik, hogy eleve csak azok az ügyek jutnak el a feljelentésig, amelyeket az első rendőri kontaktszemély hihetőnek tart.

A 2009-es kutatás során kiderült például, hogy 2006-ban a Magyarországgal körülbelül azonos lakosságszámú Svédországban a bejelentési ráta 46.5 volt 100 ezer lakosonként, vagyis 23-szorosa a magyar aránynak, nálunk 2.1 eset jutott 100 ezer lakosra. Ennek oka nem az, hogy ott annyival több nemi erőszak történt, hanem hogy ott ennyivel nagyobb arányban bíznak az áldozatok a hatóságokban, illetve ennyivel kevésbé ejtik ki az ügyeket mindjárt az elején valamiféle előítélet alapján, mondta Wirth Judit.

A NANE tapasztalata szerint általános, hogy Magyarországon az ügyfelek alig kapnak tájékoztatást az ügyükről, például csak hiszik, hogy feljelentést tettek, miközben a rendőrség hivatalosan úgy értékeli, hogy nem tettek magánindítványt, vagy nem vesznek fel jegyzőkönyvet az esetről, és ezért még azt sem tudja  bizonyítani az áldozat, hogy egyáltalán hatósághoz fordult. Vannak időszakok, amikor a rendőrség nyitott a témában felajánlott képzésekre és arra, hogy együttműködjön a témában jártas civil szervezetekkel (bár szerinte most épp nem ilyen időszak van), de a terepen még mindig sokszor a tapasztalt rendőrök sem tudják megfelelően kezelni az ilyen ügyeket, tette hozzá a NANE munkatársa.

Minden ellene szólt, mégis megúszta

Ibolya Tibor, a jelenlegi fővárosi főügyész egészen elképesztő esetet írt le egy 2010-es, a Rendészeti Szemlében megjelent tanulmányában. A bűncselekmény maga  2007 nyarán történt Budapesten. Egy 15 éves lány este tízkor a buszmegállóban állt, amikor rátámadt egy férfi, elhurcolta egy bokros területre és megerőszakolta. A lány felismerte a támadóban a volt barátját, aki a szakítás óta folyamatosan zaklatta.

A főügyész a tanulmány bevezetőjében általánosságban írt arról, hogy a tapasztalat alapján a sértett által ismert, esetleg vele korábban szexuális viszonyban lévő elkövetőnél a bizonyítás gyakran nehezebb, mint ismeretlen támadónál. Ilyenkor ha a gyanúsított úgy védekezik, hogy a szexuális együttlétet nem tagadja, csak a beleegyezés hiányát, nagyon nehéz a nyomozók dolga.

A konkrét esetben viszont nem erről volt szó. Itt a nyomozás sorozatos durva hibái vezettek oda, hogy a nyomozást megszüntették, a tettes büntetlen maradt.

A lány az édesanyjával rögtön a támadás után, még aznap éjfél előtt párt perccel megjelent a rendőrségen. A 19 éves férfit nem sokkal később elfogták a lakcímén, az ajtó előtt a földön feküdt olyan ruhában, amilyet a lány leírt a rendőröknek. Mindent tagadott, azt mondta, egy barátjával volt épp a támadás időpontjában, de a barát kihallgatása megcáfolta őt. Nem volt alibije. Az igazságügyi pszichológus a lányt igazolta. A fiú elbukott a poligráfos vizsgálaton, a vegyész szakértő pedig kimutatta, hogy a lány ruháján a fiú ruhájáról származó elemi szálak vannak.

Mindezek ellenére el tudott bukni az ügy.

Ehhez a következő, a főügyész által azonosított hibák kellettek. A rendőrök nem próbálták meg felkutatni azt a papír zsebkendőt, amelyre a támadó ejakulált, aztán menekülés közben eldobott. Amikor elfogták a férfit, nem vették jegyzőkönyvbe, koszos volt-e ruhája. Nem jegyezték fel azt sem, milyen állapotban volt a lány alsóneműje, például hogy elszakadt-e. A kamaszlányt az anyja jelenlétében hallgatták ki, az anya pedig mérges volt, amiért a lánya korábban a tiltása ellenére szexuális kapcsolatot létesített a volt barátjával, amikor még együtt voltak. Ebben a helyzetben, az anyja előtt a lány nem merte elmondani a nyomozóknak, hogy a támadás előtt nem sokkal lefeküdt egy másik férfival. Ez csak akkor derült ki, amikor az idegen, nem a gyanúsítottól származó dns-t azonosították az alsóneműjén. Ekkorra viszont már meggyengült a szavahihetősége.

Végső bizonyíték lehetett volna a támadó bűnösségére, ha azonosítják a dns-ét abban a mintában, amelyet órákkal az erőszak után vett le a lánytól nőgyógyász. Mire azonban ezt megtették volna, a kórház megsemmisíttette a mintát rögzítő tárgylemezeket. Azért, mert a hatóság elmulasztotta, hogy időben lefoglalja és bűnjelként kezelje.

A kerületi ügyészség végül azzal zárta le az ügyet, hogy történt bűncselekmény, de nem lehet kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a volt barát követte el. A főügyész a cikkét azzal fejezte be, hogy

képzett, megfizetett, ezért a pályán  maradó, dolgozni tudó és akaró, tapasztalt nyomozókra és vizsgálókra van tehát szükség.

Tudja, mibe vág bele

A NANE nemrég publikált, az Európai Alapjogi Ügynökség felmérésére, a népszámlálási és a bűnözési adatokra alapozott becslése szerint a szexuális erőszak látenciája legalább 415-szörös Magyarországon, még sokkal rosszabb, mint amilyennek eddig feltételezték a kutatások. Wirth Judit szerint gyakran hallják azt a kritikát, hogy elriasztják a nőket attól, hogy feljelentést tegyenek, de csak arról van szó, hogy arra biztatják őket: legyenek körültekintőek, legyenek felkészültek a jogaikkal és a várható nehézségekkel kapcsolatban, gyűjtsenek maguk köré jogi és érzelmi támogatást. Azt mondta:

„számunkra egyértelmű, hogy az áldozatoknak joga van az őt ért sérelem jogi és társadalmi elismerésére, ezért mi természetesen azt szorgalmazzuk, hogy keressenek az áldozatok jogorvoslatot.

De azt is gondoljuk, hogy ha lehet, ebbe az áldozatok ne rokkanjanak bele lelkileg. Ennek biztosítása az állam feladata lenne,

de ha nem nyújtja ezeket a biztosítékokat, annál fontosabb, hogy az áldozat maga keressen és találjon megfelelő támogatást”.