Újabb 300-500 menekült bukkant fel a Keleti aluljáróban, állítólag Debrecenből érkeztek. Nemzetiségüket tekintve elég vegyes társaság, többek között örményekkel is találkoztunk, angolul nem igazán beszéltek, így részleteket nem tudtunk meg. A menekültek először azt hitték, hogy a Németország felé tartó vonat a piros metró alagútjában közlekedhet, és letódultak a mozgólépcsőn, ahol totális tömegnyomort okoztak, míg a lent álló BKV-sok vissza nem fordították őket. Ekkor a metró peronját is lezárták, és a szerelvények nem álltak meg a Keletinél.
Később betaláltak a peronra, viszont először a 8-as vágányon álló pécsi vonatot nézték ki maguknak, a totális a káoszban láthatólag senkinek fogalma sem volt, hogy merre kellene most mennie.
Miután megtudták, hogy a vonat délre megy, az emberek egy része elszállingózott a tranzitzóna felé, mások továbbra is a vágányoknál álldogálnak. Ha ilyen tempóban érkeznek a Keletibe a menekültek, és nem tudnak tovább menni, estére ugyanolyan állapotok lehetnek, mint pár nappal ezelőtt.
Hajnalban felhetőleg embercsempészek rongálták meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóját. A rendőrök azt vették észre, hogy kövekkel, botokkal dobálják az autót, és azt ordibálják:
nem hagytok bennünket dolgozni.
Az ismeretlen tettesek utána elmenekültek a szerb határ felé.