Úgy tűnik a röszkei katolikus plébánia hallgatott Ferenc pápára, és elkezdte befogadni a röszkei táboron kívül rekedt menekült családokat, akik sokszor egészen pici babákkal kénytelenek a szabad ég alatt éjszakázni. A plébánia és a hozzá tartozó vendégház megnyitásáról egy olvasónktól értesültünk, de több, menekültek segítésére szerveződött Facebook csoportban is elterjedt már a hír. Az önkéntesek most azt kérik, hogy aki teheti, segítsen kocsival a plébániára szállítani a családokat.
A röszkei plébános segítsége különösen annak fényében önzetlen, hogy kedden a szeged-csanádi megyés püspök, Kiss-Rigó László, aki feltehetően a felettese többször is kifejtette, hogy az országba nem igazi menekültek, hanem betolakodó, gazdag provokatőrök érkeznek, akiknek nincs szüksége segítségre.
Hajnalban felhetőleg embercsempészek rongálták meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóját. A rendőrök azt vették észre, hogy kövekkel, botokkal dobálják az autót, és azt ordibálják:
nem hagytok bennünket dolgozni.
Az ismeretlen tettesek utána elmenekültek a szerb határ felé.