Az Egyesült Államok kormánya egész sor választ fontolgat a globális migrációs válságra, egyebek között menekültek letelepítését - közölte hétfőn a Fehér Ház szóvivője.
"Rendszeres kapcsolatban vagyunk azokkal a közel-keleti és európai országokkal, amelyekre nagy nyomás nehezedik a megemelkedett menekülthullám miatt" - mondta Peter Boogaard elektronikus levélben tett nyilatkozatában megjegyezve, hogy az Egyesült Államok eddig 4 milliárd dollár humanitárius segélyt és segítséget nyújtott a szíriai válság kezdete, 2011 óta, és, hogy Washington a szíriai rászorulók legbőkezűbb adományozója.
A Reuters brit hírügynökség jelentése ennél többet nem közölt a levélről, amely - a hírügynökség szűkszavúsága alapján - feltehetően mindössze ekkora terjedelmű volt. (MTI)
Hajnalban felhetőleg embercsempészek rongálták meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóját. A rendőrök azt vették észre, hogy kövekkel, botokkal dobálják az autót, és azt ordibálják:
nem hagytok bennünket dolgozni.
Az ismeretlen tettesek utána elmenekültek a szerb határ felé.