Új módszereket és útvonalakat keresnek az embercsempészek Calais-ban, amióta lehetetlenné vált az átjutás az illegális bevándorlóknak a Franciaországot Nagy-Britanniával összekötő La Manche-csatorna alatti alagúton - írta a Le Journal du Dimanche című francia hetilap.
Míg a nyár elején éjszakánként még negyven-ötven embert fogtak el a brit hatóságok azok közül, akiknek a vonatokra kapaszkodva sikerült az alagúton átjutniuk, nyár végére három-négyre csökkent ez a szám - mondta a lapnak egy francia tisztségviselő, aki szerint a hivatalos számokat soha nem közli London, mert nem akarja hergelni a közvéleményt.
A lap szerint Calais-ban valóságos piac működik kereslettel és kínálattal. Amióta az autópályák melletti pihenőhelyeket is ellenőrzi a francia rendőrség, szinte lehetetlen autókban megbújva átjutni az alagúton, csak az embercsempészek segítségével tudnak a migránsok Nagy-Britanniába átmenni.
Az átjutás a csatorna alatt átlagosan 3-6 ezer euróba kerül, de az ár a migránsok szerint változhat. A legszegényebbek az eritreaiak, akik kevesebb mint 500 eurót fizetnek. Az összeg azonban akár 10-15 ezer euró között is mozoghat, ha sikerül együttműködésre bírni egy kamionsofőrt, aki elrejti a migránst a teherautójában. A Calais-ig eljutó szíreknek általában van pénze, így ők egy-két napon belül átjutnak Nagy-Britanniába.
Hajnalban felhetőleg embercsempészek rongálták meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóját. A rendőrök azt vették észre, hogy kövekkel, botokkal dobálják az autót, és azt ordibálják:
nem hagytok bennünket dolgozni.
Az ismeretlen tettesek utána elmenekültek a szerb határ felé.