Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter a kormányzó szocialisták vezetőségét arról tájékoztatta, hogy „a következő napokban” ezer migráns érkezik Németországból, és, hogy fogadásuk megszervezésére országos koordinátort nevezett ki - közölte hétfő este Olvier Faure, a Szocialista Párt szóvivője, írja az MTI.
A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a Párizs körüli Ile-de-France régióban tíz átmeneti helyen olyan védelemre szoruló migránsokat fogadnak be, akik jelenleg Németországban tartózkodnak. Ezekben a központokban néhány hétig maradnak a menedékkérők, azután országszerte olyan településeken helyezik el őket, amelyek szívesen látnak menekülteket.
Eközben Calais-nál mintegy háromezer külföldi tartózkodik illegálisan felállított sátortáborokban arra várva, hogy a Franciaországot Nagy-Britanniával összekötő La Manche-csatorna alatti alagúton áthaladó vonatokra felkapaszkodva, illetve a csatornát átszelő kompokon elbújva átjusson a túlsó partra.
Korábban Francios Hollande államfő azt is bejelentette, hogy az ország 24 ezer menekültet fogad be a következő két évben a menekültkvótás javaslat alapján, de ez a szám még változhat, hiszen ezt a javaslatot még nem fogadták el.
Hajnalban felhetőleg embercsempészek rongálták meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóját. A rendőrök azt vették észre, hogy kövekkel, botokkal dobálják az autót, és azt ordibálják:
nem hagytok bennünket dolgozni.
Az ismeretlen tettesek utána elmenekültek a szerb határ felé.