Az Európai Bizottság elnöke a Financial Times információi szerint új tervvel áll majd elő jövő héten, amiben azt javasolja, hogy a korábban elfogadott 40 ezer menekült helyett összesen már 160 ezret osszanak szét az EU-s tagországok között. Az is újdonság lenne, hogy Görögország és Olaszország mellett Magyarország is bekerülne azok közé az országok közé, ahonnan áthelyeznének más tagállamokba a menekülteket. A Financial Times szerint ettől azt remélhetik, hogy éket verhetnek a kelet-közép-európai országok kvótaellenességébe. A visegrádi országok a hétvégén tartanak válságtanácskozást az ügyben.
Hajnalban felhetőleg embercsempészek rongálták meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóját. A rendőrök azt vették észre, hogy kövekkel, botokkal dobálják az autót, és azt ordibálják:
nem hagytok bennünket dolgozni.
Az ismeretlen tettesek utána elmenekültek a szerb határ felé.