Jó, ehhez persze kell a sörfesztiválok tapasztalata, enélkül érthető, hogy csak köves, poros földre felhúzott ponyvasátor jöhet szóba a menekültek elszállásolásakor.
München ugyanis a nagy menekültáradat láttán a bajor főváros körüli településekhez fordult segítségért. Landshut erre felajánlotta a városban felállított sörsátrát, ahol 250 ember fér el – írta a Guardian.
Persze a korábbi vagy akár az újabb röszkei táborral való összehasonlítás kicsit sántít, elvégre ott sokkal többen voltak egyszerre és a fluktuáció is nagyobb volt, de azért a München közelében lévő 70 ezres város, amely már eddig is 650 menekültnek adott helyet mégis megmutatta, hogy van nem túl drága, mégis elfogadható megoldás a menekültek ideiglenes elhelyezésére.
Hajnalban felhetőleg embercsempészek rongálták meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóját. A rendőrök azt vették észre, hogy kövekkel, botokkal dobálják az autót, és azt ordibálják:
nem hagytok bennünket dolgozni.
Az ismeretlen tettesek utána elmenekültek a szerb határ felé.