Ön vajon mit tenne, ha egy nap befordulna az utcán az Iszlám Állam egyik egysége? Ha szétbombáznák maga körül a várost vagy ha csak tudná, hogy hamarosan szét fogják? Mikor jönne el az a pont, amikor úgy dönt, bepakol egy kis hátizsákba, fölmarkolja a gyerekeit, és így együtt nekiindulnak a semminek? Ha a gyerekeit eddig féltette a játszótéren vagy a városi tömegközlekedésben, mennyire féltené őket ismeretlen kontinensek ismeretlen nyelvű országain átgyalogolva, vonatozva, hajózva, teherautókba pakolva vagy éppen autópályáin vándorolva?
Ezen gondolkoztam, amikor hétfőn egy München felé robogó railjeten velem szemben ült a 4-5 éves körüli Musztafa 8 és 10 év körüli testvérével. Egy másik széken anyjuk a legkisebb lánytestvérüket fogta az ölében, apjuk pedig néha innivalót és almát osztott a fiúknak. A három fiú hihetetlen fegyelmezetten viselte az utazást a tömött vonaton. Csendben nézelődtek, halkan váltottak pár szót egymással vagy éppen a kezükkel játszottak. A család nagyon figyelt arra, hogy jól viselkedjen. Apjuk csendesen figyelmeztette őket, hogy ne lóbálják kifelé a lábukat, hadd menjenek el a vonat folyosóján az új felszállók, Salzburg után pedig mindegyik nyakára fújt egy kis dezodort, hogy ne legyenek nagyon büdösek – mégiscsak egy elegáns vonaton tartanak éppen Münchenbe.
A folytatást itt olvashatja el.
Hajnalban felhetőleg embercsempészek rongálták meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóját. A rendőrök azt vették észre, hogy kövekkel, botokkal dobálják az autót, és azt ordibálják:
nem hagytok bennünket dolgozni.
Az ismeretlen tettesek utána elmenekültek a szerb határ felé.