Nem engedélyezi a varsói városvezetés a szombatra tervezett bevándorlóellenes tüntetést, mert a demonstráció egyebek között sértené a gyűlöletbeszédet tiltó lengyel törvényeket – jelentette be Jaroslaw Józwiak varsói főpolgármester-helyettes szerdán.
„Varsó a történelme során keserves tapasztalatokat szerzett az idegengyűlöletről és a gyűlöletről, ezért nem engedhetjük meg ma azt, hogy gyűlöletbeszéd hangozzon városunk központjában. Ez ellenkezne a varsóiak által támogatott olyan értékekkel, mint a nyitottság és a tolerancia” – indokolta a döntést a főpolgármester-helyettes.
A Lengyelek a migránsok ellen fantázianevű eseményt a Radikális Nemzeti Tábor (ONR) nevű szélsőjobboldali tömörülés kezdeményezte és szervezte. A szervezők a tüntetést egyebek közt azzal indokolták, hogy azok a migránsok, akik Lengyelországba kerülnek, nem a háború elől menekülnek, hanem a jobb életkörülmények reményében érkeznek. Emellett azt is feltételezik, hogy terroristák vannak közöttük. A tüntetésen mintegy negyvenezer ember részvételét várták.
Jean-Claude Juncker javaslata értelmében Lengyelországnak összesen csaknem 13 ezer menekültet kellene befogadnia, Varsó eddig kétezer menekült befogadását ajánlotta fel. (MTI)
Hajnalban felhetőleg embercsempészek rongálták meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóját. A rendőrök azt vették észre, hogy kövekkel, botokkal dobálják az autót, és azt ordibálják:
nem hagytok bennünket dolgozni.
Az ismeretlen tettesek utána elmenekültek a szerb határ felé.