15-20 szirénázó rendőrautó, rengeteg rendőr áll szemtanúk szerint a Kökinél, ahol mintegy háromszáz menekült áll a vasúti peron 4. és 5. vágánya között, két vagon között reggel hat óta. A menekültek skandálnak, az arab szövegek mellett vélhetően ugyanazt, amit tegnap – és ma reggel is egy 150 fős csoport – a Keletinél: Freedom, Germany, jelezve, hogy mielőtt Németországba szeretnének távozni.
Hajnalban felhetőleg embercsempészek rongálták meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóját. A rendőrök azt vették észre, hogy kövekkel, botokkal dobálják az autót, és azt ordibálják:
nem hagytok bennünket dolgozni.
Az ismeretlen tettesek utána elmenekültek a szerb határ felé.