A Keletinél közben voltak olyanok, akik nem akarták elfogadni az osztrák segítséget. Egy tízfős, régóta együtt vándorló csoport, akik ránézésre nem egy család tagjai, nem akartak beülni az osztrák konvoj autóiba, mert attól féltek, hogy úgy elszakadnak egymástól. Inkább vonattal indulnak majd útnak, mert ilyen sok ember szállítására alkalmas kocsit nem hoztak az osztrákok.
Érdekes, hogy sok olyan család, aki már lebeszélte az osztrákokkal az utat, az autó mellett állva meghallotta, hogy mindjárt indul a vonat Hegyeshalom felé, és inkább gyorsan felültek arra.
A 20:10-kor induló szerelvény amúgy 80-90 százalékig telt meg, a felszállás teljesen nyugodtan folyt, nem volt szükség rendőri irányításra.
Hajnalban felhetőleg embercsempészek rongálták meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóját. A rendőrök azt vették észre, hogy kövekkel, botokkal dobálják az autót, és azt ordibálják:
nem hagytok bennünket dolgozni.
Az ismeretlen tettesek utána elmenekültek a szerb határ felé.