Szerbia készen áll arra, hogy bizonyos számú menekültet tartósan befogadjon - jelentette ki Twitter közösségi oldalán Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök, konkrét számot azonban nem említett. Az év eleje óta Szerbiában mintegy százezer menekültet regisztráltak.
A szerb hatóságok jelenleg azon dolgoznak, hogy Belgrádban befogadó központot hozzanak létre. A menekültek többsége egyelőre a szabad ég alatt tölti az éjszakákat a szerb főváros parkjaiban. A legfrissebb sajtójelentések szerint a tervezett befogadó központot egy csődbe ment vállalat igazgatósági épületében rendeznék be.
Vučić tegnap reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió egy megállapodás keretében hamarosan átfogó megoldásra jut a menekült kérdésben, és hozzátette, hogy Szerbia kész részt vállalni ennek felelősségéből.
Hajnalban felhetőleg embercsempészek rongálták meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóját. A rendőrök azt vették észre, hogy kövekkel, botokkal dobálják az autót, és azt ordibálják:
nem hagytok bennünket dolgozni.
Az ismeretlen tettesek utána elmenekültek a szerb határ felé.