A lébényi pihenőhelynél is vízosztó pontot állítanak fel az M1-es autópályán a Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével, miután az Ausztriában bevezetett közúti ellenőrzés miatt feltorlódtak a járművek a hőségben - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Ruskáné Takács Anita azt mondta, hogy a 144-es kilométernél található pihenőhelyen is hűtött vizet osztanak, ahogy a délelőtt megnyitott Hanság- és Lajta-pihenőhelyeken is. Ezeken a helyeken mosdó is rendelkezésre áll. Füves Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense hozzátette: a korábbi mintegy 30 kilométeres torlódás mostanra megszűnt.
Hajnalban felhetőleg embercsempészek rongálták meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóját. A rendőrök azt vették észre, hogy kövekkel, botokkal dobálják az autót, és azt ordibálják:
nem hagytok bennünket dolgozni.
Az ismeretlen tettesek utána elmenekültek a szerb határ felé.