Ab: A motyó kitiltása nem a hajléktalanokat célozza

Hosszú ideje húzódó ügyben határozott a héten az Alkotmánybíróság, amikor Székely László alapjogi biztos indítványát elutasítva kimondta, hogy az ingóságok közterületi tárolását büntető kaposvári rendelet nem alkotmányellenes, viszont nem alkalmazható a hajléktalanok ellen.

Az ombudsman kifogása lényegében arra irányult, hogy a város (szerinte) a teljes területéről ki akarta tiltani a hajléktalanokat. Mivel az alaptörvény ezt csak meghatározott közterületekre engedi elrendelni, Kaposvár a problémát 2013-ban kreatív megoldással úgy kerülte meg, hogy hozott egy rendeletet pár ilyen városrészről, és egy másikat, mellyel a motyójukat közterületen tárolókat a város teljes területén büntetni rendelte.

Ez utóbbi rendelkezés így szól:

Aki életvitelszerű lakhatás céljára használt ingóságait közterületen tárolja vagy helyezi el, közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el.

Az ombudsman szerint az életvitelszerű lakhatásra szolgáló ingóságok – hálózsák, takaró, ruhanemű, stb. – közterületi tárolása a hajléktalanság szükséges velejáró eleme, annak szankcionálása a hajléktalan életmód tiltását jelenti.

A kaposvári rendelet szerint az elkövető legfeljebb 50 ezer forintos helyszíni, és legfeljebb 200 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtható. Nem egyedül Kaposváron létezik ilyen tilalom, a hatályos önkormányzati rendeletek tárában keresgélve a másait például újhartyáni, bödei, gödi és seregélyesi helyi rendeletben is megtaláltuk.

Az ügy nagyon sokáig feküdt az Alkotmánybíróság asztalán, az ombudsman beadványa még 2014 márciusában készült. Az előzménye a hajléktalanokkal kapcsolatban indított 2013-as átfogó vizsgálat volt, amely megállapította, hogy a kaposvári rendelet túlterjeszkedett a törvényben kapott felhatalmazáson.

Az ombudsman akkor felkérte a Somogy megyei kormánymegbízottat, hogy kezdeményezze a rendelet felülvizsgálatát és a problémás részek hatályon kívül helyezését. Voltak is fejlemények: időközben változott a törvényi szabályozás, jelzett a kormányhivatal, az önkormányzat pedig javított mindent, kivéve az utolsót, az ingóságok közterületi tárolására vonatkozó tilalmat. Ebben a kormánymegbízott és az ombudsman között is vita volt.

A kormánymegbízott ugyanis nem találta jogsértőnek a rendeletet. Az ő értelmezésében az nem a hálózsákra és a ruhákra vonatkozott. Hanem hogy

egyes városrészekben a lakosság közérzetét, biztonságérzetét negatívan befolyásoló jelenség, hogy egyes lakossági csoportok lakóházaik előtt a járdát, egyéb közterületet elfoglalva, bútorokat kirakva élik mindennapi életüket, a járdát teljes egészében elfoglalva akadályozzák a gyalogos közlekedést,

így pedig "lehetetlenné teszik a közterület funkciójának megfelelő használatát". Vagyis azzal védte az önkormányzat álláspontját – miszerint a tilalom célkeresztjében nem a hajléktalanok, hanem olyan kaposváriak állnak, akiknek van lakásuk – hogy az életvitelszerű lakhatás céljára használt ingóság alatt bútort kell érteni.

Érdemes e ponton végiggondolni a kormánymegbízott (és az érvelésének az indoklásban komoly jelentőséget tulajdonító Alkotmánybíróság) értelmezését: mégis kik lehetnek azok a kaposváriak, akik a bútorokat kirakva a járdán élik mindennapi életüket, kiváltva a lakosság rosszallását?

Az Ab a határozatában azt azért kikötötte, hogy hajléktalanokat e rendelet alapján nem lehet megbírságolni, mert akkor nem csak konkrét településrészekről, hanem az egész városból tiltanák ki őket, és azt az alkotmány már nem engedni meg.

Az Alkotmánybíróság határozatához két alkotmánybíró csatolt különvéleményt. Czine Ágnes és Kiss László (valamint a hozzá csatlakozó Lévay Miklós) álláspontjában közös, hogy meg kellett volna semmisíteni a kaposvári rendeletet, mert annak nem kellően konkrét szövege lehetővé teszi a hajléktalanok büntetését, akik a napi használatú ingóságaikat ha akarják, se tudják nem közterületen tárolni.