Erőszakos, kíméletlen rezsimről beszélt Sólyom László

A rezsim fő jellemzője az erőszakosság, a központosítás, a kíméletlenség, ezzel a szükséges reformokat is teljesen félreviszik

– mondta Sólyom László az Orbán-kormány oktatáspolitikájáról. A diagnózis egy szerda esti vitán hangzott el, amit a konzervatív, de kritikus értelmiségiekből álló Eötvös József Csoport rendezett az oktatási válságról. Ez ugyanaz az egy éve alakult civil kör, melyben Orbán populizmusáról is elég szókimondóan beszéltek, most többek között Bod Péter Ákos, Kádár Béla, Chikán Attila, Lányi András volt jelen, Schiffer András az ajtóból figyelte a beszélgetést. „Olyan égetően fontos problémákat tárgyalunk, amelyeket egyetlen kormány sem tudott megoldani: szegénység, egészségügy, iskola  – vezette fel a mostani vitát az orvosbárókról szóló Index-cikket is felidézve a volt köztársasági elnök.

Sólyom csak kivételes alkalmakkor szokott nyilvánosan megszólalni, így már annak is volt jelzésértéke, hogy elvállalta a moderátori szerepet. Ez az oktatásügy jelentőségének szólt, de volt előzmény: a tanártiltakozások idején egy budai iskola előtt ő is felvette a kockás inget. Most Sólyom László a tanári mozgalmat elindító miskolci tanárokat bátorságukért dicsérte, és arról beszélt, hogy távlati víziók nélkül nem lehet egyetlen területet sem megreformálni.

A kormány a tanárok önképére mért támadást

A pedagógusok úgy érzik, erőszakot tesznek rajtuk

– mondta előadásában Porogi András, az egyik budai elitgimnázium, a Toldy igazgatója, aki azt próbálta elmagyarázni annak, aki nem értené, hogy miért dühösek a tanárok. Szerinte a pártszimpátiáktól függetlenül meglévő elégedetlenség fő oka, hogy a tanárok önképe megkérdőjeleződött a centralizáció során: „Ez egy autonóm terület, az igazgató sem tud beleszólni abba, hogy mi történik az osztályteremben.” A pedagógusok leginkább azért dühösek – mondta –, mert ezt az ethoszt érte támadás; ezzel függ össze az is, hogy a tanárok ennyire gyűlölik az életpálya-modellt:

Komoly bravúr volt, hogy úgy sikerült átlagosan 30 százalékos béremelést adni, hogy aki kapta, az is utálta az egészet.

Bár a reformok több elemét, például a tanári önértékelések rendszerét önmagában hasznos modernizációs lépésnek tartja, Porogi András szerint sok igazság van abban, hogy a tanári munka nem egy hivatalnoki munka. „A focistától sem követelik meg, hogy minden passza után írja le, hogy csináltam egy beadást. A tanároknak annyira nem hivatali a szocializációjuk, hogy nem is értik, mire jó egy ilyen nyilvántartás, és mire jó, hogy hazudniuk kell, mert kell, a tanári munka ugyanis összetettebb annál, hogy tényleg minden elemét regisztrálni lehessen.”

Lövésük sincs a kreatív feladatoknál

Bár a mostani tárgyalások után racionálisabb kompromisszumokra számít, Porogi aggódik, mert egyik oldal részéről sem lát igazán koncepciózus elképzeléseket. Ilyesmit hiányolt Setényi János oktatáskutató is, aki konzervatív húrokat pengetett: hagyományos műveltségi kánon ötvözése a modern tudással, az iskola nem lehet csak a boldogság helye, a tanulással járó szenvedés előrevihet. Ő a lengyel reformokat ajánlotta a közönség figyelmébe: ott az erős központosítás brutális körzetesítéssel és infrastruktúrafejlesztéssel, az iskolarendszer átszabásával, a felsőtagozat nagy pedagógiai reformjával járt együtt – az eredmény, hogy a lengyelek ma már Európa élvonalában vannak a nemzetközi felmérések szerint.

Ugyanezeken összességében a magyar diákok a középmezőnyben ragadtak, de a kreatív problémamegoldási teszteken sokkal rosszabb a helyzet – ezeken a magyar gyerekek Európában csak Bulgáriát és Macedóniát előzték meg. Amikor komplex, életből vett feladatokat kellett csoportosan megoldani, a magyar diákok egyharmada bele sem tudott kezdeni a munkába – vázolta Setényi –, „nem is tudták értelmezni, hogy mit is kellene csinálniuk”. A nemzetközi vizsgálatokban az elitbe tartozó magyar tanulók úgy teljesítenek, mint egy jobb oktatású ország átlaggyereke, hangzott el, leszűrve az elitkiritikai konferenciába illő tanulságot:

A szürke elit, mely itthon csúcsnak tartja magát, nemzetközileg csak kínosan átlagosan tud teljesíteni.

A magyar oktatási helyzet ennek ellenére (meg a legalább ilyen súlyos szegregáció dacára, arról nem beszélve, hogy mintha nem is lenne: nálunk ugyanis nagyjából mindenkiből az lesz, amilyen helyre születik) Setényi János szerint azért nem teljesen tragikus, az oktatási rendszerünk bizonyos szempontból még viszonylag fejlettnek is mondható. Éppen ezért okozhatott azonban ekkora feszültséget a Klikes-centralizáció: „ez egy radikális ügy, ami komoly feszültséget gerjesztett a plurális oktatási rendszerben, mely ellenállt ennek az egyszerűsítésnek”.

És hogy mi lenne az egész célja, ha valódi célokról lehetne beszélni: „Az iskola lehetőleg ellentársadalom legyen. Sziget, mely ellenállásra is képessé teszi a gyerekeket, azzal szemben is, amit az utcán és a televízióban látni” – osztotta meg álláspontját Sólyom László.

(Borítókép: Porogi András, Setényi János, Jakab András, Sólyom László. Fotó: Huszti István/Index)