Lázár: Ha Orbán rosszul viselkedik, úgy jár, mint a kitiltott újságírók

2016.04.28. 14:03 Módosítva: 2016.04.28. 14:30
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a szokásos csütörtöki kormányinfón előállt a Fidesz választási csodafegyverével: jövőre 20 százalékkal csökkentenék a tej, tojás, sertés- és baromfihús áfáját, ami Lázár János szerint lényegében egy „megélhetési rezsicsökkentés”. A miniszter nagyon dicsérte a miniszterelnököt, és Gyurcsány Ferenc 2004-es eszét is méltatta. Kvótaharc, kitiltások, budai Vár, minden szóba került a kormányinfón. Lázár cáfolta az egyik ma reggeli cikkünk állításait, hazugságnak minősítve azokat.

Kvótaharcban a kormány!

A magyar kormány Schengen 2 néven akciótervet nyújt be az Európai Bizottságnak, és arról akarja meggyőzni az Európai Unió tagjait, hogy fogadják el a tíz pontból álló tervet. Ennek lényege, hogy meg kellene újítani az EU külső határainak védelmét, a kormány biometrikus rendszer bevezetését javasolja. 

A Lázár által bemutatott terv lényegében a kibővített változata annak a hatpontos javaslatcsomagnak, amivel tavaly ősszel állt elő Orbán Viktor. A kormány a következő két hónapban kemény harc előtt áll – mondta Lázár, aki szerint fontos, hogy ne csak kritizálják az Európai Bizottságot, hanem konstruktívak is legyenek. 

Itt a megélhetési rezsicsökkentés

A jövő évi költségvetés tervének ismertetésekor Lázár kimondta a kormány valószínűleg választási csodafegyvernek szánt intézkedését: 25 százalékról 5 százalékra csökkentenék alapvető élelmiszerek áfáját. Ez a tej, tojás, sertés- és baromfihúst érintené. Ha a kormány elfogadja a költségvetést, 2017. január 1-ével jöhet a Lázár által „megélhetési rezsicsökkentésnek” nevezett csomag. 

A költségvetésről megjegyezte, hogy növekedni fog a rendőrök, pedagógusok, egészségügyi dolgozók és közalkalmazottak bére, Balog Zoltán pedig 130 milliárddal többet költhet oktatásra, mint tette korábban – mondta a miniszter. 

Felpörög az uniós pénzszivattyú 

2016. június 1-ig minden nagy állami beruházás közbeszerzését ki kell írni, amik uniós pénzt érinthetnek. Lázár szerint a 2020-ig lehívható források 54 százalékára már kiírták a pályázatokat, jövő nyárig van idő a többit is. A miniszter szerint ez azért kell, hogy felgyorsítsák a pénzek kifizetését, nehogy aztán a végén benn maradjon valami. Mindez egyébként azt is jelenti, hogy a kormány a választások előtt szétosztja a Magyarországnak járó összes uniós forrást, ezt pedig nem lehet visszacsinálni 2018 után sem. 

Új rezsim jön az uniós források szétosztásában

– mondta Lázár, aki bejelentette, hogy a feladattal a kormány a Miniszterelnökséget vezető minisztert, azaz Lázár Jánost bízta meg. 

Orbán végrehajtja Gyurcsány kormányhatározatát

A kormány most azt a kormányhatározatot hajtja végre, amit 2004-ben Gyurcsány hozott a budai Vár újjáépítéséről. Lázár szerint nem biztos, hogy olyan ütemben tudják végezni a feladatot, mint ahogy a szocialista kormány szerette volna, de igyekeznek. 

Tiszteletreméltó és bölcs döntést hozott 2004-ben

– mondta Lázár Gyurcsányról, majd gyorsan hozzátette, hogy „úgy tűnik, hogy akkor még volt esze a miniszterelnök úrnak, sajnálom, hogy mostanra elment.”

Másrészt, ha Orbán Viktor nem jól viselkedik, úgy jár, mint az újságírók” – örvendeztette meg a nagyérdeműt a miniszter, aki hosszan dicsérte a miniszterelnököt, aki szerinte legkevésbé sem tartozik azok közé, akik urizálnak

Lázár szerint Orbánnak „esze ágában sincs költözni, a Cinege utcában lakik, úgy tapasztaltam, hogy jól érzi ott magát”, viszont az irodáját muszáj áttenni a Parlamenten kívülre, mert 2010-ben így határoztak. Lázár szerint szó sincs arról, hogy Orbán erkélyt épített volna magának a Várba. 

Az RTL felidézte Lázárnak, hogy amikor 2004-ben Gyurcsány előállt a kormányzati központ létrehozásának tervével, akkor a Fidesz azzal reagált, hogy ez egy luxusberuházás. Lázár erre a kommunista hatalomgyakorlásról kezdett beszélni, majd azzal érvelt, hogy összekeverik a szezont a fazonnal. A miniszter szerint a Vár felújítását minden építész támogatja. 

Méltatlan, hogy Orbán feleljen azért, mert nincs kréta az iskolában

Lázártól megkérdezték, hogy mit gondol Sólyom László korábbi köztársasági elnök közneveléssel kapcsolatos véleményéről. Sólyom erőszakos, kíméletlen rezsimről beszélt az oktatásban. Lázár nem kívánta kommentálni, mert tiszteletben tartja a volt köztársasági elnök véleményét, de annyit megjegyzett, hogy abban egyetértenek, hogy az oktatás stratégiai fontosságú ágazat. 

Lázár inkább arról beszélt, hogy köznevelési kerekasztal munkájáról tájékoztatta Palkovics László államtitkár a kormányt. „Alapelvek elfogadására lassan sor kerül” – tolmácsolta Lázár Palkovics szavait. Megjegyezte, hogy a szakszervezetek nem terveznek sztrájkot a közeljövőben. 

A miniszter szerint felülvizsgálják a kettős oktatási rendszert, ami olyan helyzeteket eredményezett, hogy sok iskolában nem volt kréta, ismerte el Lázár, de szerinte ezért nem abszurd Orbán Viktort felelőssé tenni, ha például az adott intézmény fenntartója az önkormányzat. 

Lázár víziója, hogy egész napos iskola legyen Magyarországon, mert így csökkenthetnék a társadalmi különbségeket, míg a még érvényben lévő rendszer inkább növeli azokat. Lázár mindenképpen integrált oktatást szeretne. 

Lesz-e új szuperkórház Budapesten?

A kormány szeretne, de még nem tudják, mikor dől el, hogy lesz-e. 

A budapesti egészségügyi ellátás újjászervezése a következő két év nagy feladata

– summázott a miniszter. 

Ne támadják a jegybankot!

A Figyelő kérdésére Lázár beszélt az MNB alapítványain keresztül haverokhoz vándorolt közpénz-milliárdokról. A miniszter szerint egyrészt ne támadja senki a jegybankot, mert ezzel a forintot gyengítik, másrészt neki mint a kormány tagjának nem kell véleményeznie az alapítványok működését. 

Az Index azt kérdezte a minisztertől, hogy egyetért-e azzal, hogy a jegybank alapítványa 70 millióból adja ki a jegybank elnökének sikersztorijáról szóló könyvet. Lázár annyit válaszolt, hogy a jegybank közpénzt kezel, közfeladata van, ”a kormány és a jegybank közé pedig betonfal van építve”, ami szerinte nagyon jó így. 

A PestiSrácok arra kérdezett rá, hogy mit szól ahhoz, hogy a jegybank alapítványai 630 millió forintból nyíltan megpróbálták átrendezni a médiapiacot, és egy baloldali lapot pénzeltek. Lázár szerint neki nem dolga ebben véleményt nyilvánítani. 

Lázár: Hazudik az Index

A Figyelő megkérdezte Lázártól, hogy igaz-e, amit ma írtunk, hogy Orbán Gáspárt a TEK hozta haza Ugandából, és ha igen, miért volt szükség arra, hogy a miniszterelnök személyes védelmét ellátó szolgálat csináljon ilyesmit. 

Lázár szerint a cikkünk hazugság, egy szó sem igaz belőle, majd azt mondta, hogy „ekkora hazugság még nem volt” a rendszerváltás utáni sajtó történetében. A miniszter szerint nem maradhat következmények nélkül egy ekkora hazugság, és nagyon reméli, hogy még a mai napon kezelik valahogy a helyzetet.

Lázár: Szeretem elmondani a véleményemet

Lázárt megkérdezték a héten kitiltott újságírókról, a miniszter szerint lényegében rendben van minden, ő akármelyik parlamentben járt a világon, ott voltak szabályok. Ezeket be kell tartani, a politikus és újságíró viszonya egy közös munka, ennek pedig megvannak a keretei, mondta Lázár, aki önmagáról megjegyezte, hogy „azok közé tartozom, akik inkább szeretik elmondani a véleményüket, mielőtt mások írják meg helyette”. 

A miniszter az Index kérdésére azt mondta, hogy megszavazta a házszabályt, egyet is ért vele, „a Parlament építészeti adottságait pedig nehéz lenne megváltoztatni”. Olyan házvezetés van, ami a szabályokat be akarja tartatni, ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania, kommentált a miniszter.