Ha háború van, Orbán levelet küld, de gyorsan
További Belföld cikkek
Amíg a balliberális értelmiség hosszú éveken keresztül azzal élte ki önnön fontosságát, hogy a megmondóemberek összeálltak és nyílt levélben osztották az észt a politika iránt fogékony emberek között, a Fideszben egyetlen ember vette kézbe a dolgokat, de alaposan: Orbán Viktor.
A kormányfő az elmúlt nyolc évben nemcsak külföldi állami vezetőknek vagy brüsszeli fontosságoknak, hanem a nép egyszerű gyermekeinek is küldözgette a leveleit szorgalmasan. Mindezt nem átgondolatlanul, hanem egy nagyon is tudatos stratégia mentén, aminek szerves része volt a 2010-ben meghirdetett és idővel intézményessé vált nemzeti konzultáció is.
De Orbán nemcsak „konzultált", hanem „tájékoztatott" is, az idézőjel pedig nem véletlen. Ezek a kommunikációs formák ugyanis rendszerint csak a nevükben jelentettek konzultációt vagy tájékoztatást, a valódi céljuk nem is ez, hanem a kormánypárti intézkedések és politika népszerűsítése, valamint a szavazók mozgósítása, állami pénzből.
A levelek politikai üzenetei egyszerűek: a Fidesz-kormány jót tesz az emberekkel, de vigyázat, mert ha nem a Fidesz marad hatalmon, akkor mindez a sok jó kárba vész.
Gyorsan, elsőbbségivel
Legutóbb a sebtiben megalkotott, éppen ezért elég zavarosra sikeredett„Stop Soros" törvényjavaslatról „tájékoztatta" az állampolgárokat a kormányfő. Úgy tűnik, nagyon sürgős volt, hogy a még csak javaslat formájában létező törvénytervezetet kommunikálja a Fidesz, a leveleket ugyanis elsőbbségivel adták fel. Ez nyilván többe is kerül, mintha nem elsőbbségivel postázták volna, ugyanakkor nem példa nélküli.
Tavaly nyáron a kettős állampolgároknak küldött leveleket Orbán, emlékeztetve őket arra, hogy a Fidesznek köszönhetik kettős állampolgárságukat, úgyhogy menjenek is majd el szépen szavazni. Azokat a leveleket is elsőbbségivel küldték el. Egyébként erre a célközönségre nagyon ráment a kormány.
Ahogy korábban már írtuk, egy magyar lakcímmel nem rendelkező, magyar állampolgárságú nő, aki még nem regisztrált, hogy szavazna, arról számolt be: tavaly október óta már három levelet is kézbesített neki az állam. Az első, tájékoztató jellegű levél a Nemzeti Választási Irodától érkezett, a másik kettőben pedig Orbán Viktor kérte őt, hogy vegyen részt a magyarországi választásokon. A levelekben a miniszterelnök kétszer is emlékeztette a címzettet: a Fidesznek köszönheti, hogy megkapta a kettős állampolgárságot 2010-ben. A második levél pedig arról is informálta, hogy decemberben az egymilliomodik magyar állampolgár is letette az állampolgári esküt, ezáltal a „múltba zúzták” a 2004-es népszavazás emlékét. Igaz, ezeket a leveleket a nő nem értette, mert külföldön született, és nem beszél magyarul.
A most kiküldött Stop Soros-os levelekben Orbán többek között arról tájékoztatja az állampolgárokat, hogy a kormány – a múlt év végi nemzeti konzultáció egyhangú eredményének érvényt szerezve – határozott a törvényjavaslatról (tehát egy javaslatáról, nem egy elfogadott törvényről tájékoztatta az állampolgárokat).
A javaslat célja annak megakadályozása, hogy Magyarország bevándorlóország legyen – állítja a miniszterelnök, aki úgy fogalmaz:
Nekünk Magyarország az első. Ragaszkodunk ahhoz, hogy csak mi dönthessük el, hogy kivel élünk együtt.
Bár a kormányfő szeret levelezni, tájékoztatni már kevésbé. A mostani levelezésről is csak egy elég szűkszavú közleményt tettek közzé a Kormány.hu-n január 27-én, így egyelőre semmilyen információ nincs arról, hogy összesen hány ember kapott ilyen levelet, és mindez mennyibe került az államnak.
Természetesen megkérdeztük erről a Kormányzati Tájékoztatási Központot is, ahogy arról is, mi indokolta, hogy elsőbbségivel adják fel a leveleket, és ez a sietség milyen pluszköltségekkel jár. Szerda óta várjuk a válaszukat.
Lázár János a csütörtöki kormányinfón arra a kérdésre, hogy miért elsőbbségi küldeményként küldte ki a kormány a tájékoztató levelét, azt válaszolta: azért, hogy gyorsan kikézbesítsék.
Nem olcsó levelezni ennyi emberrel
Az biztos, hogy ha politikailag kifizetődő is a Fidesznek a leveles kampány, akkor sem olcsó mulatság. Amikor tavaly 2,8 millió nyugdíjasnak kézbesítették az Erzsébet-utalványokat, akkor a Magyar Postával kötött megállapodás alapján ezért darabonként 400 forintot fizetett az állam, ami azt jelenti, hogy csak az utalványok célba juttatása 1,12 milliárd forintba került. (Ez egyébként a piaci ár alatt van, mert normál esetben egy ilyen utalvány kézbesítése 800 és 1000 forint között lett volna, de egy ekkora volumenben érthetően jár a kedvezmény.)
A nemzeti konzultációknál is több százmillió forintra rúgott a postai költség. A tavalyi „Állítsuk meg Brüsszelt!" nevű, konzultációként meghirdetett fideszes kampány postaköltségére az állam nettó 881,5 millió forintot fizetett. Ehhez képest a nyomdai költség a maga közel 70 millió forintjával már semmiség.
Mindez a Fidesznek nem, az államnak pedig bizonyítottan pénzkidobás volt, hiszen eleve kamu volt az egész, az Európai Bizottság összeállított egy válaszkiadványt, amelyben tételesen cáfolták a magyar kormány konzultációs kérdőívén szereplő és rájuk vonatkozó állításokat.
Az is tudható, hogy tavaly nyáron csaknem 200 millió forintért küldött leveleket Orbán Viktor határon innen és túlra. A Zoom mindezt a Belügyminisztérium által közzétett listából számolta ki még tavaly év végén.
(Borítókép: Facebook/Orbán Viktor, fotó: Burger Barna)