Kiskunhalason összejött a kétharmad a Fidesznek
Habár ez a vasárnap a hódmezővásárhelyi választásról szólt, a Bács-Kiskun megyei Kiskunhalason időközi önkormányzati képviselő-választást tartottak. Itt pedig a Fidesz simán nyert, még hozzá kétharmaddal. A Nemzeti Választási Iroda honlapjának adatai szerint
- Juhász György (Fidesz-KDNP) 454 szavazatot (68,07 százalék) kapott,
- Fejes Ferencre (független) 206-an szavaztak (30,88 százalék),
- Czupor Attila László, a Magyar Munkáspárt jelöltje alig több mint 1 százalékos eredményt ért el 7 szavazattal.
A névjegyzékben 2342-an szerepeltek. A választásra jogosultak több mint 28 százaléka vett részt a voksoláson.
A településen azért kellett időközi választást kiírni, mert Aradszky Lászlóné Kiskunhalas város 5. számú választókerületének képviselője, egyben a kiskunhalasi képviselő-testület ügyrendi és szociális bizottságának elnöke 2017. október 29-én tragikus hirtelenséggel elhunyt.
A Fidesz igyekezett ezzel az eredménnyel elterelni a figyelmet a hódmezövarahelyi vereségéről. Az esti közleményükben azt írták: "A kiskunhalasi időközi önkormányzati választáson több mint kétharmados, 68 százalékos támogatással győzött jelöltünk, Juhász György. A hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson férfias küzdelemben alulmaradt jelöltünk egy független jelölttel szemben. A győzteseknek gratulálunk."
Ám nyilván a megyei jogú városban tartott polgármester-választás és vereség országos szempontból fontosabb, mint egy kisebb település egyéni körzete.