A DK, a Jobbik és a Párbeszéd sem teljesítette az ÁSZ kérését

2018.04.21. 09:20

Az Állami Számvevőszék a választás előtt a Fidesz és a KDNP-n kívül a hét ellenzéki párt könyveibe nézett bele, és most értékelte az úgynevezett intézkedési terveket, amiket a 2018. január elején lezárult vizsgálatok következményeként kértek. Azt írják, hogy az MSZP, az Együtt és a Liberálisok intézkedési tervét megfelelőnek találták, az LMP esetében kiegészítést, pontosítást kértek, míg a Jobbik, a DK és a Párbeszéd esetében nem találták alkalmasnak az intézkedési tervüket az ellenőrzés során feltárt hiányosságok megszüntetésére.

Az ÁSZ megállapította, hogy  az ellenzéki pártok - ugye a Fideszt és a KDNP-t nem ellenőrizték - számviteli és könyvvezetési szabálytalanságokat vétettek, hiányosságokat tártak fel náluk, és megállapították róluk, hogy tiltott vagyoni támogatást fogadtak el.

Az ÁSZ mostani közelményében emlékeztet, hogy 2014 óta a pártoknak "tilos jogi személyektől – tehát például cégektől –, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől, külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személyektől származó nem pénzbeli, vagyoni hozzájárulás elfogadása. Tiltott vagyoni hozzájárulásnak minősül, ha egy párt a mindenki számára elérhető árnál lényegesen olcsóbban vesz igénybe, vagy rendel meg olyan szolgáltatásokat, mint például a plakátkihelyezés, könyvelési szolgáltatás, vagy ingatlanbérlet." Az ÁSZ nem vizsgálta a Fideszt és a KDNP-t, és ezzel kapcsolatban náluk fel sem merül, a fenti szabályok kijátszása.

Az ÁSZ és elnöke, Domokos László, a Fidesz volt parlamenti képviselője, a választás előtt döntött úgy, hogy a Fideszt és a KDNP-t kivéve, ellenőrzik az ellenzéki pártokat, és most azt írták, hogy az "ÁSZ a politikai pártok ellenőrzése során is elsődleges célnak tekinti az átláthatóság, az elszámoltathatóság és a közpénzekkel való szabályszerű gazdálkodás követelményeinek érvényesítését."

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

14 perce

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

3 órája

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

2 órája

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

3 órája

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05

  • Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.

3 órája