Handó kirúgatásával fenyegetőzik az Országos Bírói Tanács

2018.05.17. 17:00

Egyre mélyül az árok Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke és a hivatalát felügyelő Országos Bírói Tanács között. Ma jelent meg az OBT tegnapi üléséről szóló összefoglaló, melyben a testület konkrétan azzal fenyegetőzik, hogy kezdeményezni fogják Handó megfosztását a tisztségétől, ha nem tesz eleget a törvényi kötelezettségeinek.

Az Országos Bírói Tanács felhívja az OBH elnökét, hogy haladéktalanul tegyen eleget az OBT irányába fennálló törvényi kötelezettségeinek, tegye meg a szükséges előterjesztéseket, érdemben válaszolja meg az OBT felhívásait, és a felügyeleti tevékenység gyakorlásához szükséges tájékoztatásokat adja meg. Amennyiben ennek nem tesz eleget, az OBT megfontolja a Bszi. 74. § szerinti eljárás kezdeményezését.

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról (Bszi.) szóló törvény szerint ugyanis ha Handó neki felróható okból 90 napon túlmenően elmulasztja a törvényi feladatait, vagy cselekménye, magatartása, mulasztása miatt a tisztségére méltatlanná vált, az OBT a tagok kétharmadának szavazatával indítványozhatja az Országgyűlésnél a menesztését.

A széles elnöki jogkörökkel felruházott Handó Tünde és az OBT konfliktusa januárban éleződött ki, amikor a testületbe új, Handóval szemben kritikus tagok érkeztek. A konfliktus elsősorban a bírósági vezetői álláspályázatok eredménytelenné nyilvánításáról szól: Handó számos esetben nem volt hajlandó kinevezni a pályázatok nyertesét, és inkább új pályázatot írt ki.

Ezt a gyakorlatot már bírósági ítélet is visszaélésnek nevezte, majd május elején az OBT is úgy találta, hogy Handó sorozatosan megsértette a törvényt.

Handó Tünde
Handó Tünde
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Handó azonban azóta többször is kinyilvánította, hogy nem tartja törvényesnek az OBT határozatát, mert a testület (egyes tagok lemondása miatt) már nem működőképes. Utoljára kedden adott ki erről közleményt. Erről a Kúria elnöke, Darák Péter, aki maga is az OBT tagja, azonban épp az ellenkezőjét gondolja, és a törvény sem látszik alátámasztani Handó véleményét: erről itt írtunk részletesen.

Nagy kérdés, hogy Orbán Viktor milyen jövőt szán az elvileg 2021 januárjáig szóló mandátummal rendelkező Handó Tündének. Az nem valószínű, hogy engedné, hogy a parlament szégyenszemre megfossza a tisztségétől. Ugyanakkor az is tény, hogy Handó, miközben lojális maradt a Fideszhez, már nyilvánvalóan képtelen a bíróságok igazgatásának kézben tartására.