Árpád
-2 °C
3 °C

Orbán nem fogadhatná el Garancsi ajándékait

2018.09.25. 11:43

Orbán Viktor az országgyűlési törvény szerint nem fogadhat el a képviselői megbízatásával összefüggésben olyan ajándékot vagy más ingyenes juttatást, amely meghaladja a képviselői tiszteletdíj egyhavi összegét. Márpedig a kormányfő szóvivője, Havasi Bertalan nyilatkozta azt hétfőn, hogy a miniszterelnök elmegy az összes Vidi-meccsre, és ugyanúgy utazik, ahogy a székesfehérvári klub többi vendége. Mindezt azután, hogy az Átlátszó kiderítette: Orbán magángéppel utazott haza a Vidi bulgáriai mérkőzéséről. A repülőről kiderült, hogy ugyanezt használta korábban Mészáros Lőrinc lánya és a ZTE focicsapat tulajdonosa is, illetve a gép útja gyanúsan sokszor keresztezte annak a jachtnak az útját, amelyen megfordult egy rakás NER-közeli figura.

Noha az Átlátszó egyetlen luxusrepülőútról tudta bebizonyítani, hogy Orbán elfogadta, Havasi nyilatkozatából kiderül: rendszeresek az ilyen ajándék utazások. „Orbán Viktor a Mol-Vidi FC minden mérkőzésére el szokott menni. Az utazások során a focicsapat tulajdonosának vendége, és ugyanolyan módon utazik, mint a Mol-Vidi FC többi vendége. Ez eddig is így volt, és ezután is így történik majd. Mindez a magyar adófizetőknek egyetlen forintjába sem kerül” – mondta a Népszavának a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. 

A Vidi idén négyszer játszott külföldön. Ha ezekre a meccsekre is Garancsi magángépével utazott el Orbán, akkor ez szintén hozzáadódik az „ajándékokhoz". Kérdés persze, hogy mennyibe kerül egy ilyen út. Mivel nem kereskedelmi légitársaságról van szó, hanem egy barát által felkínált ajándék útról, ezért ezt nehéz beárazni. Az azonban biztos, hogy ha rendszeresek ezek az utak, akkor összességében jóval többe kerülnek az ajándékozónak, tehát Garancsinak, mint 750 ezer forint. (Ennyi Orbán képviselői fizetése.)

Azon persze lehet vitatkozni, hogy a képviselői fizetésével összefüggenek-e ezek az ajándékok. Az biztos, hogy Garancsi István vállalkozásai – akárcsak több magyar oligarcha esetében – nagyban függnek az államtól, az elmúlt években nem kevés állami, uniós pénzhez jutottak. Garancsi az egyik legnagyobb nyertese a magyar közbeszerzéseknek, miközben a Vidi a Fradi mellett a leggazdagabb magyar klub, amely szintén elképesztően sok pénzt kap az adófizetőktől tao-támogatások formájában.

Tehát ha Garancsi olyan ajándékokkal halmozza el Orbánt, amelyek értéke meghaladja a kormányfő képviselői fizetését, akkor azokat a törvény szerint el sem fogadhatná a megajándékozott.

Igaz, a NER természetrajzából az is következik, hogy a törvények nem mindenkire vonatkoznak egyformán. 

Jó példa erre Semjén Zsolt esete, aki méregdrága külföldi vadászatokat kapott ajándékba, de ennek semmilyen következménye nem lett. Amiben persze szerepet játszik az is, hogy a parlament mentelmi bizottságának elnöke szintén egy KDNP-s politikus. Emlékezetes, a 2012-es, 2013-as, 2015-ös, 2016-os és 2017-es rénszarvasvadászatok összesen 20-25 milliós költségét ugyanis nem Semjén állta, hanem egy – állami megbízásokkal rendesen kitömött – baráti vállalkozó, aki szintén részt vett a svédországi kiruccanásokon. 

Ha elfogadjuk, hogy Orbán a valóságnak megfelelő információkat írta bele a vagyonnyilatkozataiba, az egyben azt is jelenti, hogy csak idén fogadott el ajándékot Garancsitól vagy más, az állam jóvoltából meggazdagodó vállalkozótól, például Mészáros Lőrinctől. Az Országgyűlésről szóló törvény ugyanis kimondja, hogy a képviselői tiszteletdíja egytizenketted részénél értékesebb ajándékokat és ingyenes juttatásokat fel kell tüntetnie a vagyonnyilatkozatában.

Eddig ezeket nem tüntette fel. Vagy azért, mert nem kapott ilyeneket, vagy azért, mert nem tartotta be a törvényeket. Ismerve a NER rendszerét, ez utóbbi a valószínűbb. Már csak azért is, mert ha az Átlátszó nem bizonyította volna be fényképekkel, hogy Orbán a bulgáriai meccsről ezzel a magángéppel jött haza, senki nem kérdezte volna meg Havasi Bertalant sem erről, így az „ajándékozás" rejtve maradt volna. 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?