![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
A jogerős ítélet után is helyén maradhat a tanárnőt felpofozó igazgató
Csaknem öt évvel a történtek után másodfokon is ítéletet hozott a bíróság abban a pofozásig fajult vitában, amely a dunakeszi Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója és az iskola tanárnője között zajlott le a Váci Szimfonikus Zenekar próbáján – írta a 444.hu.
„a rövid vita hevében F.P. egy alkalommal bal kézzel K. Katalint jobb arcfelén tenyérrel pofon ütötte. K. Katalin felháborodásában a helyéről felpattanva F.P. felé kezével hadonászni, lábával rugdosni kezdett” – állapította meg a bíróság.
A pofon után a sértett feljelentést tett, és az azóta született három – köztük egy eljárási hiba miatt hatályon kívül helyezett – ítéletben kimondták: az igazgató valóban ütött, de a tanárnő arra túl hevesen reagált, így mindkettejüket elmarasztalták becsületsértés miatt.
Az ügy az igazgató fellebbezése miatt folytatódott, tagadva, hogy pofont adott volna a tanárnőnek. Sőt, beosztottját, illetve a zenekar egyes tagjait is azzal vádolta meg, hogy lejárató kampányt folytatnak ellene.
A 444.hu megkeresésére a dunakeszi önkormányzat közölte, nem állnak munkáltatói kapcsolatban az igazgatóval, a Klebelsberg Központ pedig formális választ sem adott a kérdésre, hogy a jogerős ítélet után helyén marad-e az igazgató, akit 2013-ban úgy neveztek ki, az önkormányzat és a tankerület vezetőjének támogatása mellett, hogy azt sem az iskola tantestülete, sem a szülők, sem a KLIK elnöke nem támogatta.