Friderika
3 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Visszakérdeztek az EchoTV-stől, vállalna-e 400 túlórát

2018.12.10. 14:52
A szombati szakszervezeti tüntetés után a parlament hétfői ülésén is a túlóratörvény volt a kiemelt téma. Az ellenzéki képviselők kivétel nélkül a 400 túlórás módosítás miatt kritizálták a kormánypárti képviselőket. Az MSZP szerint a Fidesz alkut kötött a multikkal, a Jobbik szerint a nép elárulása, ha szerdán megszavazzák ezt a törvényjavaslatot. A kormány azzal védekezett, hogy a 400 túlóra csak lehetőség, a munkavállaló beleegyezése is szükséges hozzá.

Ritkán látott egyetértés és együttműködés volt az ellenzéki frakciók között hétfőn, amikor napirend előtt a felszólalók a 400 túlóra miatt támadták a kormányt. A szombati tüntetést emlegetve az ellenzékiek mind a módosítás elutasítását sürgették, és durva jelzőkkel illették az ezt szerdán elfogadni készülő Fidesz-KDNP-s képviselőket.

Néhány erősebb mondat az ellenzéki felszólalásokból.

Tóth Bertalan (az MSZP elnöke és frakcióvezetője): "Elég volt az urizáló fideszes elit hatalmi tobzódásból, elég volt a cinizmusból, elég volt a multik kiszolgálásból, elég volt a rabszolgatörvényből!" Tóth szerint arra akarják kényszeríteni a munkavállalókat, hogy dolgozzanak plusz 400 órát, és három év múlva majd kifizetik vagy sem. "Önök kötöttek egy mocskos, titkos alkut a nagytőkével, a multikkal kiszolgáltatott helyzetbe hozzák a magyar munkavállalókat" – mondta a fideszeseknek.

Tóth szerint a magyarok túlnyomó többsége elutasítja ezt a módosítást. Ennek alátámasztására elmesélte, hogy amikor a tüntetésen az EchoTV riportere arról kérdezte a demonstrálókat, miért tüntetnek, ő visszakérdezett "Mészáros Lőrinc riporterétől":

marad-e az EchoTv-nél, ha 400 órával többet kell dolgoznia, és majd 3 év múlva fizetik ki.

"Ez egy jó kérdés", válaszolta neki a riporter Tóth elmondása szerint.

Pintér Tamás (Jobbik): "Egészen egyszerű: aki szerdán igennel szavaz a rabszolgatörvényre, elárulja a népét." A jobbikos képviselő szerint döbbenetes, hogy a szakszervezetek nélkül lehetne emelni a túlórát, így "napi 10 órás munkára kényszerítenék a munkásokat". Szerinte értelmezhetetlen, hogy a kormány önkéntességről beszél, mert aki félti a munkáját, aláír bármit, hogy megtarthassa a beosztását. "A magyar emberek érdeke helyett a multikat támogatják" - vélte Pintér.

Szabó Tímea (a Párbeszéd társelnöke és frakcióvezetője): "Ma az emberi jogok világnapja van, két nap múlva pedig két és fél hónap túlmunkára kényszerítenek több millió magyar embert". Szabó sérelmezte, hogy

a fideszesek ehhez képest még a munkaidőben sem dolgoznak, hát, hol vannak most délután egy óra körül?

– kérdezte Szabó, utalva az erősen szellős fideszes padsorokra. Szabó szerint családok 100 ezreit fogják szétverni. "Önkéntes, mi? Egy egyedülálló édesanyja merjen ellentmondani, amikor kirúgással fenyegetik? Ellenkezzen, hogy megvonják a bónuszát?"

Vadai Ágnes (DK): "Önök a saját országuk ellen küzdenek, saját honfitársaikat bocsátják áruba. Önöknek az Orbán-család a legfontosabb, de másoknak a saját családjuk" – mondta a fideszeseknek. Vadai szerint ha szerdán a fideszesek megszavazzák, törvénytelen lesz a javaslat elfogadása, ugyanis szerinte az általános vita nem zárult le. "Lezsák Sándor (levezető elnök) nem akart túlórázni, nem adott szót például nekem sem" – mondta Vadai, aki szerint folytatni kell a vitát. Majd mielőtt Kövér László elvette tőle a szót, azt mondta

luxuskastély, luxusjacht, Gucci táska, eldobott szaros pelenka, Bécsben flangálás, az van, de tisztességes Munka törvénykönyve nincsen.

Keresztes László Lóránt (az LMP társelnöke és frakcióvezetője):"Hol van Kósa Lajos? Nemhogy túlórát nem vállal, még a munkáját sem végzik el" – mondta az LMP frakcióvezetője, a javaslat benyújtója, Kósa Lajos ugyanis nem volt a teremben. Keresztes szerint fontos, hogy valamennyi ellenzéki párt részt vett a szombati tüntetésen, "legközelebb nem 10 ezren, hanem 100 ezren lesznek, remélem".

Dehát önkéntes a túlóra! – bizonygatták az államtitkárok

A kormány részéről Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda, illetve Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára reagált az ellenzéki kritikákra. Dömötör Csaba azt mondta:

  • "A polgári kormány legfontosabb célkitűzése, hogy Magyarországon mindenki dolgozhasson, aki akar és tud. De nem elég, hogy mindenkinek van munkája, fontos, hogy meg is érje dolgozni."
  • "Aki többet akar dolgozni és keresni, annak ki kell játszani a bürokratikus szabályokat – a módosítás célja, hogy aki többet akar dolgozni és keresni, az megtehesse."
  • A munkavállalók önként vállalhatják a túlórát, így többet is kereshetnek, a plusz munkavégzéshez tehát szükséges a dolgozó beleegyezése.
  • Majd az MSZP-s Tóth Bertalannak azt mondta: "miért nem rabszolgáztak, amikor külföldieknek eladták a magyar vállalatokat, elvettek egyhavi bért?"

Bodó Sándor pedig a következőket ismételgette az ellenzéki felszólalások után:

  • A jobbikos Pintér Tamásnak: "a nép elárulásával riogat, de ez alaptalan". A mostani jogszabályi keret szerinte sikeres, hiszen alacsony a munkanélküliség, növekszik az átlagbér és a minimálbér. A kormány pedig szerinte a munkahelyteremtés kormánya.
  • "A dolgozók önként vállalt munkavégzésre kapnak lehetőséget, így többet kereshetnek."
  • A dolgozó beleegyezésére lesz szükség a 400 óra túlórához, "a túlóra nem építheti be a munkabeosztásba".
  • A párbeszédes Szabó Tímeának: "egy egyedülálló anyát eddig sem lehetett, a jövőben sem lehet túlórára kötelezni". Rendkívüli munkavégzést pedig csak rendkívüli esetben lehet elrendelni.
Bodó Sándor a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára napirend előtti felszólalásra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. december 10-én.
Bodó Sándor a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára napirend előtti felszólalásra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. december 10-én.
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A jelenleg tervek szerint  szerdán lesz a zárószavazás a túlóratörvényről. A több ezer ellenzéki módosítóról pedig egy gombnyomással szavaznak, így akadályozva meg, hogy elhúzódjon a szavazás. Ez utóbbi eljárásra az ellenzék füttyszóval és kivonulással reagált.