Klaudia
0 °C
12 °C

A város, amelyet lenyomott egy nagyközség

DSC 6115
2019.02.27. 20:04
Zala megye az ország egyetlen megyéje, amelynek a megyeszékhellyel közel azonos méretű másik városa is van. A többi megyében a második város sehol sem éri el a megyeszékhely lakosságának kétharmadát sem, az 58 ezer fős Zalaegerszeg mögött viszont 47 ezerrel ott van Nagykanizsa.

Az 1970-es évekig Nagykanizsa népesebb volt, mint Zalaegerszeg, meg is van a történelmi sértettsége a dél-zalai városnak, amiért nem ott van a megye központja. Nagykanizsának így be kell érnie azzal, hogy a rendszerváltás után egyike lett annak az öt városnak (a másik négy Érd, Sopron, Hódmezővásárhely és Dunaújváros), amely nem megyeszékhely, de megyei jogú város.

A várospárok versengésének több megyében is megvan a maga története, de méretében ez a két város maradt egymáshoz legközelebb. A városok harcát a Mi Vidékünk projekt keretében vizsgáltuk meg.

A kommunizmusra fogják, de a törökökkel kezdődött

„Csinált város” – Nagykanizsán gyakran ezzel a lesajnáló jelzővel illetik Zalaegerszeget, amelynek lakossága csak 1970 után előzte meg Nagykanizsáét – 45-43 ezer volt akkor a két város lakossága –, így valóban a szocializmus idejére esik Nagykanizsa lemaradása. Ezt az 1950–60-as évek Zalaegerszeget erősítő könnyű- és élelmiszeripari gyáralapításai előzték meg – innen a féltékenységből fakadó „csinált város” elnevezés.

Csakhogy a Nagykanizsával szembeni „igazságtalanság” régebbi keletű: Zala megye – amely a magyarországi megyék közül egyedülállóan teljes névcserén is átesett, hiszen a 11. században még Kolon vármegyeként indult – központjaként Nagykanizsa utoljára a 16. században szolgált. A város ugyan csak 1600-ban került török kézre, de az előtte lévő évtizedekben a megyegyűléseket már inkább a biztonságosabb távolban lévő Zalaegerszegen tartották. Mivel a város egy rövid idő kivételével nem került oszmán fennhatóság alá, kézenfekvő volt, hogy a törökök kiűzése után, a 18. században is itt marad a megye központja, és nem kerül vissza az 1600-tól 1690-ig török uralom alatt állt Nagykanizsára, amelynek várát 1702-ben I. Lipót utasítására el is bontották. A nyomát így már csak a Vár út neve jelzi, meg egy csomó tábla olyan épületek falán, amelyeket az egykori vár köveiből húztak fel.

Nagykanizsa azonban fontos kereskedelmi útvonalon feküdt, így gyorsabban fejlődött, mint a rivális mezőváros, különösen a 19. század második felében. A polgárosodására büszke Nagykanizsa megvolt a megyeszékhelyi cím nélkül: 1861-ben Budával, 1865-ben már Béccsel van vasúti összeköttetése, és Fiume kikötőjébe is közvetlenül el lehetett jutni – Zalaegerszeget csak 1889-ben éri el kevésbé frekventált útvonal. Annyi áru mozgott a tengeri kikötő felé Nagykanizsán át, hogy a városban terméktőzsde is működött.

Nagy-Kanizsa újabban gyors emelkedésnek indult, s ezzel együtt külsőleg is szépült, s ma Zala megye legszebb, s legrendesebb városa

– írta róla 1891-ben a Pallas Lexikon, amelynek szócikke háromszor hosszabb volt, mint Zala-Egerszegé, amelynél pont ennyivel nagyobb is volt az akkor már 20 ezres Nagykanizsa. A kereskedelmi tőke biztosította a város fejlődését, amiben szerepe volt a város majdnem ötödét kitevő zsidó közösségnek is. A városháza is Nagykanizsa gazdagságról tanúskodott, amíg állt. A város négyezer fős zsidó közösségét is elpusztító második világháború végén égett le a felső szintje a levéltárral együtt, amivel sok 17–18. századi irat veszett el. Pár évtizedig még használták a maradék épület alját, majd elbontották, hogy a mai, egyszerűbb városháza kerüljön a helyére.

Nagyközség a megye élén

1874-ben, a mezővárosi státuszok megszűnésével még az a furcsa helyzet is előállt, hogy Zalaegerszeg nagyközség lett, miközben Nagykanizsa „rendezett tanácsú város” rangjára emelkedett – mégis az előbbi maradt a megye székhelye. (Zalaegerszeg aztán 1886-ban szintén „r. t. várossá” vált, mert mégiscsak ciki volt, hogy megyeszékhely létére csupán nagyközség.)

Ezen a gazdasági fejlődés miatt túltette magát Nagykanizsa, amelynek a törökök utáni újabb traumája természetesen Trianon volt: ezzel kétszáz év után ismét határszélre került a település. Az Oszmán Birodalom helyett ezúttal az újonnan megalakult Szerb–Horvát–Szlovén Királyság jelent meg, amely a kisantant tagjaként megint csak nem volt baráti szomszéd. A város azonban ekkor nem maradt le Zalaegerszegtől, részben a csonka ország első olajmezőinek köszönhetően. Színháza még a húszas években elkészült – bár állandó társulata nem volt –, míg Zalaegerszeg színháza csak 1983-ban nyílt meg, igaz, rögtön állandó társulattal. (Addigra a kanizsai színház már csak moziként működött. A sors fintora, hogy a zalaegerszegi színház a Nemzeti Színház egykori igazgatója, Hevesi Sándor nevét viseli, aki történetesen nagykanizsai volt.)

A Zalaegerszeg–Nagykanizsa-verseny főleg az 1950-es évektől kezdett az előbbi javára eldőlni – innen az érzés, hogy a kommunizmus alatt tört meg Nagykanizsa fejlődése. Ekkorra már beérett az az előny, amit Zalaegerszegnek jelentett az adminisztratív központi szerep: a fejlesztéseknél Nagykanizsa nem kerülhette meg a megyeszékhelyen lévő megyei tanácsot, amelyen könnyen fennakadhattak a szomszéd város tervei.

Innen jött aztán az a '60-as évekbeli vicc is, hogy Nagykanizsa határában azért van gömb alakú gáztartály a megszokott henger helyett, hogy könnyebben el lehessen gurítani, ha Zalaegerszegnek szüksége van rá. A 20 ezer köbméteres tartály egyébként ma már nincs meg, de nem is vitték „Zegre”, ahol 1952-ben megépült a ma is működő olajfinomító, bár a hazai olajipar bölcsőjének mondott Zala megyében a termelés központja inkább volt Nagykanizsa, mint Zalaegerszeg. (Igaz, a gellénházai olajmező az utóbbihoz van közelebb.)

Nagykanizsa azonban fontos csomópont maradt ekkor is, a városon áthaladó 7-es főút megépítését részben az is indokolta, hogy könnyebben lehessen erőket fölvonultatni az épp láncos kutyaként számontartott Josip Broz Tito Jugoszláviájával szemben. De ebből is látható, hogy a határ közelsége miatt újra inkább katonai övezetként volt fontos, nem fejlesztendő területként. Jellemző volt még a '70-es években is, hogy a Budapest–Nagykanizsa-vasútvonalon Balatonszentgyörgy után már jöttek a határőrök, és szúrópróbaszerűen ellenőrizték az utasokat. A városból a határ felé kivezető utakon ellenőrző pontok voltak, rutinszerű volt az igazoltatás. Ez behatárolta a város lehetőségeit, bár a laktanyák és a nagy tiszti állomány jól jött a város szolgáltatóiparának.  

Iparfejlesztés viszont nem nagyon volt, ritka kivételt jelentett, hogy a '60-as években a Tungsram (akkoriban az Egyesült Izzó) idetelepült. A város iparát, az olajiparon, így az 1944-ben létrehozott Dunántúli Kőolajipari Gépgyáron kívül még a kefegyárból nagyra nőtt Kanizsai Bútorgyár tette észrevehetővé – 1995-ben szűnt meg, de a bútorgyártás ma is fontos ágazat –, és a 19. század végén létrejött Kanizsai Sörgyár, amely a rendszerváltást is túlélte, de 1999-ben végül leállt a termelése a városban.

Út, ami elsuhan

Nagykanizsa nagy logisztikai csomópontként képzelte el magát, de ebből az '50-es évektől a '80-as évek elejéig még reális álomból végül semmi sem lett: nem épült meg az M9-es, északra futó autópálya, és az M7-es is csak akkor érte el Nagykanizsát, amikor már lement a multik bejövetelének rendszerváltás utáni nagy hulláma. Az országhatárok légiesedésével a sztráda már inkább arra volt jó, hogy az áruszállítás kényelmesen kikerülje, ne pedig felhasználja a várost. Ráadásul a '80-as évektől a vasúti teherszállítást is leterelték a polgári közlekedésben nélkülözhetetlen Nagykanizsa–Budapest-vonalról, így ebből sem húzhatott hasznot Nagykanizsa.

A '90-es évek elején nemcsak az autópálya hiánya, de a jugoszláv háború közelsége is taszíthatta a beruházásra helyet kereső külföldieket. Igaz, a széteső Jugoszlávia szomszédsága előnyt is jelentett: Nagykanizsa évekig a horvátok bevásárlóközpontja volt, az élelmiszertől kezdve az autókig rengeteg áru áramlott innen a szomszédos Horvátországba.

A győztesek nyugalma

A két város rivalizálásáról valójában mégsem lehet beszélni, a folklór inkább Nagykanizsa egyoldalú sértettségéről szól. Van, aki szerint a nagykanizsai frusztráltság alapja hibás megközelítésből adódik: régmúlt idők ide, lakosságszám oda, nem érdemes összevetni a várost egy megyeszékhellyel, amelynek pozíciójánál fogva nagyobb a lobbiereje.

De azért így sem húzott el mindenben Zeg, ott például csak 25 méteres a fedett uszoda, míg Nagykanizsán 33,3 méteres! A Modern Városok Program révén mindkét helyen 50 méteres versenyuszoda is lesz, legalábbis az ígéretek szerint. Jégcsarnoka viszont csak Zalaegerszegnek van, és sportcsarnoka is, már évtizedek óta, Nagykanizsa erre ismét csak ígéretet kapott, bár kérdés, mivel fogják rendszeresen megtölteni a kétezer fős csarnokot. Egyelőre ugyanis nem látszik a látványsportoknak az a helyi bázisa, amely ezt biztosíthatná. 

Régi idők focija

A futballban csak rövid ideig nézhette magasról az egerszegieket Kanizsa: megnyerve az 1947/48-as NB II.-es bajnokságot, feljutott az élvonalba, amelytől azonban a szezon végén, -50-es gólkülönbséggel, 30 meccsből három győzelemmel el is búcsúzott. A rendszerváltásig nem is jutott az NB I. közelébe, miközben a ZTE a hetvenes évektől annak állandó tagja lett. A nagykanizsai csapat 1994/95-ben egy szezonra ismét feljutott, 1999/2000-ben aztán történetében először bent is tudott maradni, de egy év múlva kiesett. A két csapat legutóbb 2000-ben játszott egymással az NB I.-ben: mindkét mérkőzés döntetlen lett, az utolsó kanizsai meccs 0-0-val merült a sporttörténelem feledésének homályába.

A megyei rivális ZTE nemcsak bent maradt, de a következő évben magyar bajnoki címet is ünnepelhetett, épp akkor, amikor a Nagykanizsai Olajbányász SE végleg megszűnt.  Nagykanizsa a tao-buliból is kimaradt, ami azonban – Balmazújváros példáját látva – hosszabb távon inkább előny, mint hátrány.

Önvezető autókkal a végső győzelemért

Zalaegerszeg igazán akkor húzhatott volna el Nagykanizsától, ha magához csábíthatta volna a Mercedest, a gyár azonban Kecskeméten jött létre. Azért a zalaegerszegi lobbi nem maradt ki teljesen az autóiparból: már épül az önvezető autók tesztpályája, 42 milliárd forintból, 250 hektáron. Épp ezért indult el Zalaegerszegen a Telekom 5G-s tesztje is, mert a jövő gyorsabb adatátvitelű netje nélkül nem ül a kormányhoz az ember helyett a mesterséges intelligencia. Az 5G teszt elkezdéséhez elég volt a pálya mellett egy 15 méter magas torony, nem kellett hozzá Zalaegerszeg 95 méter magas tévétornya, amit persze a nagykanizsaiak szerint 1971-ben azért húztak fel a megyeszékhelyen, hogy onnan a zegiek láthassanak végre egy igazi várost is.

Önnek is van témája a saját megyéjéből?
Küldje el nekünk!
Ezt az anyagot az Index olvasóinak támogatásából készítettük.