A Pride felvonulói megüzenték a kormánynak, hogy nem hajlandók félni

A Pride az a buli, ahová azért jövünk, hogy politikailag jól érezzük magunkat. Nem félünk és nem adjuk fel, minél inkább támadnak, annál hangosabbak leszünk.

Peksa Kama, a Budapest Pride szóvivője talán az eddigieknél nyíltabban mondta ki szombaton a Kossuth téren, miféle támadások, milyen homofób fenyegetések érték a magyar LMBTQ-közösséget a 24. Pride Felvonulás előtti hetekben, és hogy mi azokra az egyetlen életképes reakció. (A felvonulásról szóló, percről percre tudósításunkat itt olvashatják el.)

Miközben ugyanis a Pride fesztiválhónapjának és eseményeinek megzavarása csaknem érdemi társadalmi reakció nélkül maradtak, a politikai hatalom sem ítélte el a szélsőségesek akcióit, sőt inkább szó nélkül burjánzani hagyta a saját padsorain belüli, úgy tűnik, nem is annyira vadhajtásokat. Sőt, már az európai parlamenti választási kampányban feltűnt a kormánypártok új, a szexuális orientációjuk másságát felvállalók elleni kommunikációs elem, amelynek persze ideológiai alapjai már korábban is megvoltak, de valahogyan mégis a felszín alatt maradtak. Eddig.

Peksa Kama nyílt dühe tehát nemcsak a Pride alapjáratú nyíltságából, a mindenkit megillető jogokért való, láthatóan véget nem érő küzdelemből fakad, hanem sokkal inkább annak lehetett köszönhető, hogy 2019-ben Magyarországon felszínre került, nyílttá vált a politikai hatalom homofób attitűdje, és az, hogy ez ezekben a körökben az általános nézet, amelyet széles körben lehet terjeszteni is.

A Pride Felvonuláson résztvevő, a szervezők becslése szerint durván 7 ezer ember ezúttal olyan erős politikai válaszüzenetekkel volt – nemcsak a transzparensek, hanem a rigmusok szintjén is – felvértezve, amelynek korábban talán más, egy szélsőséges politikai kisebbség volt a címzettje.

A rendezvényt eleve új útvonalon, és idén először úgy sikerült megszervezni, hogy a kordonok mögé nem a szexuális egyenlőségért felvonulók, hanem az ellenük tüntetők szorultak be. A Kossuth téren aztán, nemcsak az egyébként is gyakran harcias Karafiáth Orsolya költő jelentette ki rögtön az esemény kezdetén:

Nem vagyok hajlandó félni!

Ezt üzente a politikai döntéshozóknak az Országháznál csókmaratont kezdő több száz meleg pár is. És a politikát nem ezekben a csókokban kellett tetten érni:

A menetet aztán nemcsak a szokásos jó hangulat és hangos zene, de a politikai üzenetekkel teli transzparensek is uralták. A békét a kordonok mögé szorult, 25 ellentüntető (plusz Budaházy György és az ő matraca) sem tudta megtörni, pedig akár még az is beszédes lehet, hogy a szokásos homofób tüntetők jobban tűzbe jöttek egy kis MSZP- és DK-gyalázástól, mint azoktól, akik ellen eredetileg tiltakozni indultak.

Az is megjegyzendő, hogy ez az ellenzék talán a korábbiaknál erőteljesebben állt az LMBTQ-közösség mellé: az MSZP-s zászlóhad mellett a DK vezető politikusai, így Dobrev Klára is, vagy éppen Karácsony Gergely, a nyilván kampányüzemmódban lévő párbeszédes főpolgármester-jelölt, és a Momentum is szinte teljes pompájában vonult fel a Pride-on, Cseh Katalinnal és több száz zászlójukkal az élen.

A Március 15. térre érve, az új helyszínen gyermeki bizonytalankodásban és piknikezős szétszéledésben véget ért Budapest Pride fő üzenete tehát ezúttal leginkább arról a felismerésről szólt, ami még a Kossuth téren hangzott el:

Sorra kerültünk mi is, kipécéztek minket.

A felvonulás résztvevői pedig, noha tudják, mire képes egy ilyen célkereszt, most tényleg azt üzenték, hogy nem hajlandók félni.