Zsófia
16 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Kósa Lajos szerint értelmetlen lenne a főpolgármester-jelölti vita

2019.09.11. 17:51 Módosítva: 2019.09.11. 20:55

Kósa Lajos, a Fidesz kampányfőnöke szerint kizárólag Tarlós István döntésén múlik, hogy részt vesz-e egy főpolgármester-jelölti vitán, írja az atv.hu. Ő személy szerint egyébként ebben a formában semmi értelmét nem látja a vitának, mivel

az alkalmatlanság áll szemben az alkalmassággal

– jelentette ki.

Az, hogy az alkalmatlanság-alkalmasság összemérésére szerinte miért ne lenne jó pont egy vita, az nem derült ki. 

Kedden az Index egyébként megkérdezte Tarlós Istvánt a vita lehetőségéről, de a főpolgármester némileg sejtelmesen válaszolt: 

Hát persze! Nincs több válaszom most erre

– mondta, amit akár szarkasztikus megjegyzésként is lehetett értelmezni. Néhány órával később az ATV híradójának viszont már egy kicsit bőbeszédűbben nyilatkozottigaz, itt sem adott egyértelmű választ:

Én csak arról értesültem tegnap, hogy általában egy ilyen vita lehetőségét vetette fel valaki érdekes körítéssel. Én már korábban is azt válaszoltam, hogy elvileg ilyet lehet mérlegelni, most csak annyit mondtam ugye, amennyit most is tudok mondani, hogy persze, de hát a másik térfélen pattog a labda. Gondolom, hogy van valami elképzelésük, hogy ezt mégis hogy képzelik, milyen feltételekkel, azon kívül, hogy ülve, állva, fekve, élve vagy halva, mert ennél többet nem hallottunk.

Karácsony Gergely szerdán a Facebook-oldalán már konkrétumokat is megjelölt.