Klímaküzdelem a szénfüggöny túloldalán
További Belföld cikkek
- Rárúgta a havazás az ajtót a fővárosra, de az ország más részein is kifehéredett a táj
- Ezzel a javaslattal Polt Péter után akár egy politikusból is legfőbb ügyész lehetne
- Viharos széllel tör be Magyarországra a hóesés
- Magyar Péter váratlanul megszólalt az „agyhalottakról”, ezzel magyarázza mondatait
- Botrányt kiáltott a Fidesz Erzsébetvárosban: önkormányzati lakást adott saját jegyzőjének a polgármester
Ez a cikk a Covering Climate Now nemzetközi médiaegyüttműködés részeként készült. Az együttműködés keretében az egész világon több mint 250 újság, köztük az Index is kiemelten foglalkozik a klímaváltozás témájával.
2019-ben minden korábbinál hangsúlyosabban jelent meg a klímaváltozás ügye Európában; nemcsak történelmi hőségrekordok dőltek meg a kontinensen, de az uniós politikában is egyre fontosabb lett a kérdés; az Európai Parlamenti választás a zöld pártok fellendülését hozta, majd az Európai Unió (EU) gazdaságának teljes karbonsemlegessége is terítékre került. Mindkét esetben láthatóvá vált, hogy különbözőképpen állnak a kérdéshez az EU nyugati, valamint keleti tagállamai. Ebben a cikkben a keleti blokk, azon belül is Visegrádi Négyek (V4) sajátosságait mutatjuk be a klímapolitika szempontjából.
A V4 egy regionális együttműködés Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország között. A “V” betű Visegrádra utal, ahol a XIV. században regionális királytalálkozót tartottak a gazdasági-politikai együttműködés jegyében; 1991-ben azzal a szándékkal indították újra a megbeszéléseket, hogy a résztvevők közösen képviseljék és esetenként össze is hangolják gazdasági, diplomáciai és politikai érdekeiket.
A V4-es országok története hasonlóan alakult a közelmúltban: a második világháború után a szovjet befolyásolási övezet részévé váltak, így a Szovjetunió széthullásakor egyidőben kapcsolódtak be a piacgazdaságba, majd 2004-ben együtt csatlakoztak az EU-hoz. A regionális szövetség országai együttesen az unió 5., a világon pedig a 16. legnagyobb gazdaságnak számítanak.
Elmaradt a zöld áttörés
Míg a tavaszi EP-választás zöld áttörést hozott Németországban, és a zöld pártok tovább erősödtek északon és északnyugaton, a kontinens keleti (és déli) részén nem beszélhetünk zöld hullámról.
Lengyelországban sokáig a magát modern balliberális pártként pozicionáló posztkommunista SLD szívta el a levegőt bármilyen zöld kezdeményezés elől, majd 2005-től a jobbközép pártok (PO, PiS) vették át a balközép társadalompolitikai, illetve gazdaságpolitikai témáinak egy részét. Az elmúlt 10-14 évben ez az átrendeződés akadályozta a zöldeket abban, hogy előnyt kovácsoljanak az SLD meggyengüléséből - mondta Zgut Edit politológus, a Varsói Egyetem Európáért Központjának vendégelőadója. A lengyel Zöld párt ma is része a PO nevével fémjelzett Polgári Koalíciónak, önálló tényezőként azonban nem mérhetőek.
Magyarországnak 2014 és 2019 között több zöld képviselője is volt az Európai Parlamentben, azonban az ellenzéki politikai térfél dinamikus átrendeződése miatt a magát kezdetben zöld és globalizációkritikus pártnak címkéző LMP nem jutott mandátumhoz, a legaktívabb magyar képviselő, Jávor Benedek pedig a korábban kormányzó MSZP listájának harmadik helyéről nem jutott mandátumhoz.
Bár az LMP az “Európa zöld lesz, vagy nem lesz” című, markáns zöld kampánnyal indult az EP-választáson, a hazai elemzések szerint a korábbi belföldi választásokon mutatott stratégiájuk (többször felmerült velük kapcsolatban, hogy kollaborálnak a kormányzó Fidesszel) miatt büntették őket a választók, és szavaztak rájuk lényegesen kevesebben, mint öt évvel korábban.
Itt nem érzékelik annyira a klímaváltozást
Kelet-Európában nemcsak a belpolitikai csaták alakultak kedvezőtlenül a zöldek szempontjából, de a kutatások alapján is tisztán látszik, hogy a V4 országában egyelőre kevésbé érdeklik az embereket a zöld témák, mint az EU nyugati és északi államaiban.
Az Eurobarometer 2019-es felmérése szerint az uniós polgárok a bevándorlás után már a klímaváltozást tartják az EU előtt álló második legfontosabb problémának. A V4-ek közül egyedül Magyarországon gondolják a klímaváltozás ügyét legalább annyira fontos kérdésnek, mint az uniós átlag (22 százalék); Lengyelország (17 százalék) mögött Szlovákiában (14 százalék) és Csehországban (13 százalék) már lényegesen kevésbé foglalkoztatja a lakosságot ez a kérdés.
Még beszédesebb, hogy a V4 országai nemcsak uniós szinten, de saját országaikban sem tartják annyira fontosnak a környezeti, éghajlati és energia kérdéseket, mint a nyugati és északi tagállamok lakói. Az EU átlagához (20 szazalék) képest Csehországban 14 százalék, Szlovákiában 13, Magyarországon és Lengyelországban pedig 10-10 százalék tartja fontos problémának az előbbieket. (Saját országaikban a V4-társadalmak a klímaváltozásnál sokkal lényegesebb kérdésnek tartják az egészségügyi helyzetet, illetve a magas árakat.)
Ez az attitűd azért különösen érdekes, mert légszennyezés szempontjából mindegyik V4 ország a leginkább érintett területek közé tartozik Európában; a rossz levegő évente több tízezer ember korai halálát okozza a régióban. A helyzet főképp Lengyelországban kritikus, ahol Európa 50 legszennyezettebb városából 36 található. Zgut Edit szerint az egészség illetve klímatudatosság a vidék-nagyobb városok törésvonal mentén változik Lengyelországban. A felmérések szerint
míg kistelepüléseken nem ritka, hogy tagadják a klímaváltozás létét, a légszennyezettség csökkentésére vonatkozó intézkedések elsősorban városi civil platformok figyelemfelkeltő kampányának köszönhetően került fel a helyi és központi adminisztráció napirendjére
- nyilatkozta kérdésünkre a politológus.
Választási győzelem rezsiárakkal
A Cambridge-i Egyetem 2019-es tanulmánya arra jutott, hogy Kelet- és Közép-Európa ország lakói tisztában vannak a klímaváltozás elleni küzdelem fontosságával, azonban a rossz levegőminőség miatt nagyobb figyelem irányul a légszennyezettség okozta azonnali egészségügyi problémákra. Társadalmi nyomás inkább azért van a régió kormányain, hogy javítsanak a levegőminőségen, mint hogy tegyenek a klímaváltozás ellen.
A tanulmány arra is kitér, hogy a régió országai energiatermelés szempontjából nagyon nem hatékonyak:
egy egységnyi GDP előállításához háromszor több energiát használnak fel Csehországban, mint Ausztriában.
Eközben a régióban az egy főre jutó magas energiaigény kombinálva az idősebb korosztályok alacsony jövedelmi szintjével nyomás alá helyezi a kormányokat annak érdekében, hogy alacsonyan tartsák a rezsiköltségeket; a háztartások rezsiköltségeinek megtartása fontos politikai ügy, ami nem az energiaszektor modernizálásának irányába ösztönzi a döntéshozókat.
A magyar kormánynak például a 2014-es választási csodafegyvere volt a rezsicsökkentés, amellyel az állam több ütemben arra kötelezte az energiaszolgáltatókat, hogy csökkentsenek árakat. Arra is kötelezték a cégeket, hogy minden havi számlára írják rá, hogy az adott háztartás mennyit spórolt a rezsicsökkentésnek köszönhetően.
A rezsicsökkentés éveken keresztül központi politikai téma volt Magyarországon, az Orbán-kabinet pedig a mai napig rendszeresen kommunikálja, hogy Brüsszellel szemben is megvédi a rezsicsökkentés eredményét. Miközben a rezsicsökkentés egy sikeres politikai termék volt, az ország lakossága jövedelemarányosan valóban többet költ rezsire, mint a nyugati országok lakói, ráadásul a rendszerváltás előtti évtizedekben a politika is az alacsony energiaárakhoz szoktatta az embereket.
Vasfüggöny helyett szénfüggöny
Kelet-európai országokban az energetika terén is más utat járnak be, mint az EU régebbi tagországai. Az Energiaklub nevű magyar szakpolitikai civil szervezet ábráján tisztán látszik, hogy a korábbi vasfüggöny helyén egy képzeletbeli “szénfüggöny” szeli ketté a kontinenst; idén májusi állapot szerint a nyugati országok már majdnem mind rendelkeznek a szén kivezetésének végleges dátumával, míg a keleti országok döntő többségében még arról sincs politikai döntés, hogy egyáltalán el akarják-e érni a teljes szénmentességet.
A szénkérdés leginkább Lengyelországban kritikus, ahol az ország villamosenergiájának több mint 80 százalékát szénből fedezik, és a teljes energiaigényük felét szénből látják el. Lengyelországban a szénipar továbbra is 100 ezer munkahelyet biztosít, a nagy szénkitermelők részben vagy egészben állami tulajdonban vannak, a szénipar sikere közvetlen állami érdek - mondta Zgut.
A lengyel kormány energiapolitikájának kulcsa a belföldi energiaforrásokra (beleértve a szenet) épülő energiabiztonság, a történelmi tapasztalatok miatt náluk az orosz energiaforrásoktól való kitettség biztonsági kockázatnak minősül. Emellett a törvényhozók azt gondolják, hogy a szén-dioxid-kibocsátás az erdők szénmegkötésével semlegesíthető, ezért a fő cél nem is az üvegházgázok kibocsátásának csökkentése.
Csehországban áramellátásában is meghatározó a szén (2015-ben 49 százalék), ráadásul szén- és lignit tartalékaik is jelentősek, szenet exportálnak a szomszédos országokba is; itt a legmagasabb az egy főre jutó szénből származó CO2-kibocsátás; ugyanannyi GDP előállításához háromszor annyi energiát használnak fel Csehországban, mint Ausztriában.
Alternatív visegrádi csoport a megújulókért
A megújuló energiaforrások részarányát tekintve a V4-ek az EU legrosszabbul teljesítő tagjai között vannak; a megújulók részaránya mindegyik ország energiamixben 20 százalék alatti, de még rosszabb a helyzet, ha azt nézzük, hogy a villamosenergia mekkora része származik megújuló forrásokból; ennek oka elsősorban, hogy a régió országaiban a döntéshozók még mindig úgy gondolják, hogy csak a nagy erőművek képesek megbízható villamosenergia-előállításra.
Ezekben az országokban a politika gyakran abszurd bürokratikus akadályokat gördít a megújuló energia fejlesztése elé: Magyarországon a kormány gyakorlatilag betiltotta új szélerőművek építését, Csehországban pedig egyre kevesebb támogatással, és egyre magasabb adókkal kell számolnia a napenergia szektornak.
Nincs elég szél és nap potenciál, hallani oly sokszor a közép-európai politikusok szájából. Ez a 25 évvel ezelőtti Ausztriára emlékeztet, amikor még nincs-szél-országnak neveztek minket. Most pedig minden újabb évben 400 MW újabb kapacitást kapcsolunk hálózatra. Ez az éves szél-kapacitás növekedés nagyjából annyi, amennyi Lengyelország kivételével a többi három Ausztriával szomszédos ország az elmúlt 20 év alatt beüzemelt
- mondta egy prágai eseményen Florian Maringer, az Osztrák Megújuló Energia Szövetség ügyvezetője
Ámon Ada, a Third Generation Environmentalism nevű kutatóintézet munkatársa szerint a V4 országaiban ma nagyjából az az uralkodó diskurzus, hogy a megújuló energiaforrások költségesek, megbízhatatlanok és nem hatékonyak. Azt is mondják, hogy a megújulókra való átállás jelentősen megemelné a rezsiárakat, márpedig “Közép-Európában a politikai stabilitás elvesztésével járna, ha olyan szinten, 30-40 százalékkal emelkednének a rezsiárak, mint Németországban” - jelentette ki nemrég a magyar kancelláriaminiszter, Gulyás Gergely.
A szakemberek szerint a V4 kormányai által benyújtott nemzeti energia és klíma tervek is alacsony szintű klímaambíciókat tükröznek; a régió országai közül a legbátrabb ország 21 százalékos megújuló arányt akar elérni 2030-ra. A helyzet megváltoztatása érdekében idén nyáron a V4 országaiban és Ausztriában megújulókkal foglalkozó szervezetek és kutatóintézetek megalapították a Visegrad+ Megújuló Energia Platformot, amellyel szeretnének ambiciózusabb eredményeket elérni az ősszel felálló új Európai Bizottságnál.
A megújulókra való átállás ugyanakkor valóban költséges, időigényes és nem várt politikai-társadalmi következményekkel járhat, különösen azokban a régiókban, ahol szinte mindenki a széniparból él. Fontos megjegyezni, hogy míg Németország 2017-ben 800 millió eurót költött energiahatékonysággal és megújuló energiával kapcsolatos kutatásra és fejlesztésre, addig ez az összeg lényegesen nagyobb terhet jelentene a keleti tagállamok számára.
Keletről fújt a vétó
Idén nyáron fontos deklarációra készültek az Európai Unió legfőbb döntéshozó testületében, az Európa Tanácsban; nyolc ország vezetésével szerették volna elérni, hogy az EU vállalja 2050-re a karbonsemlegességet, ami azt jelenti, hogy gazdasága működtetése közben nem keletkezik több szén-dioxid, mint amennyit el tud nyelni a kontinens élővilága.
A terv támogatói szerint üzenetértékű lett volna, ha a világ egyik legerősebb gazdasági közössége az ENSZ szeptemberi klímaülése előtt kiáll az ambiciózus klímacélok mellett, de még inkább azért lett volna fontos, mert így joggal kérhetett volna számon hasonlóan bátor és konkrét célokat más szereplőkön, például Kínán.
A július 20-i tanácsülésen végül Lengyelország mellett Csehország, Magyarország és Észtország vétózott, ami szintén ráirányította a figyelmet az EU-n belül húzódó kelet-nyugat közötti klímafeszültségre. A lengyel és a magyar kormányfő is azzal érvelt, hogy a dekarbonizáció túl nagy terhet róna az országaik gazdaságára (és veszélyeztetné az alacsony rezsiárakat), amíg az uniós költségvetésből pedig nem látszik pontosan, honnan lesz elegendő forrás a cél eléréséhez. Andrej Babis cseh kormányfő ökológiai hisztériának nevezte a klímaváltozás ellen tett erőfeszítéseket, azt kérdezte, hogy miért kellene 31 évvel korábban eldönteni, hogy mi lesz 2050-ben?
A vétózó V4 országok közül Magyarország szénigénye a legkisebb, ráadásul a vétó előtt néhány nappal Orbán egyik minisztere nyilvánosan kijelentette, hogy a kormány célja a karbonsemlegesség elérése 2050-re. Kormányzati források szerint Orbán azért vétózott mégis, hogy a V4-ek részéről minél nagyobb egységet mutasson fel az új Európai Bizottságnak és növelje alkupozícióját az unió 2021-2027 közötti költségvetésének tárgyalásakor.
A magyar miniszterelnök - ahogy ebben a cikkben részletesen bemutattuk - a klímaváltozás elleni globális fellépést baloldali ügynek tartja, amit annak idején azért talált ki Barack Obama, hogy keresztbe tegyen Vlagyimir Putyinnak. Orbán azért sem szereti a klímatémát, mert nem lehet benne pártpolitikai törést képezni; még ha nincs is meggyőződve arról, hogy a jelenlegi felmelegedést az emberi tevékenység okozza, a baloldalhoz hasonlóan kénytelen azt mondani, hogy "miután úgy látjuk, hogy ez globális természetű, ezért a vele szembeni fellépés vagy a következmények elhárítására tett intézkedések is globális szintű cselekvést igényelnek".
(Borítókép: A lengyelországi Belchatow szénerőmű előtérben a hozzá tartozó szénbányával - fotó: Marcin Rozpedowski / Getty Images)