Nem engedték Baranyi Krisztináék delegáltjának, hogy leellenőrizze a gyanús ajánlásokat

IMG 20190922 171304
2019.10.04. 15:49

A Fővárosi Választási Bizottsághoz (FVB) fordul Baranyi Krisztina ferencvárosi ellenzéki csapata, miután a Helyi Választási Bizottságban (HVB) nem engedélyezték a közösen induló ellenzéki pártok delegáltjának, hogy betekintsen a több gyanút is felvető aláírásgyűjtő-ívekbe, értesült az Index.

Úgy tudjuk, napok óta vita folyt arról, hogy van-e egyáltalán joga, azaz hogy gyakorolhatja-e a törvény által biztosított jogát a választási bizottsági tag azután, hogy a nyilvántartásba vételről hozott döntések jogerőre emelkedtek. A Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP- Jobbik delegáltja, Nagy Tibor helyi Momentum-elnök ugyanis már szeptember 25-én kérte, hogy egyes jelöltek ajánlóíveit megnézhesse.

A HVB-ben Nagy Tiboron kívül van még 3 önkormányzati választott, illetve 2 jelölőszervezet által (Fidesz és Munkáspárt) delegált tag. Mikor a bizottságban vita alakult ki erről, a jegyző, aki a helyi választási iroda vezetője, írásos indoklást kért a momentumos delegálttól. Nagy Tibor a választás rendje elleni bűncselekmény, az ajánlóívek másolása tárgyában felmerült gyanúval, és idevágó állampolgári panasszal indokolta a kérést.

Ezt azonban október 3-án, szintén a jegyző javaslatára a HVB 5-1 arányban elutasította.

A fideszes delegált, a munkáspárti, valamint a fideszes Bácskai János által vezetett önkormányzat bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy a bizottság ne vizsgálja meg, történt-e csalás a Ferencvárosban a jelöltállítás során.

Mátyás Ferenc, a Momentum helyi képviselőjelöltje lapunknak azt is elmondta, az aggályok megnyugtató tisztázása, a választás tisztasága érdekében fordulnak az FVB-hez, amely már többször felülbírálta a HVB döntéseit, és reménykednek, hogy most is így tesz majd. Mátyás szerint több jelölt nyilvántartásba-vételének körülményeit érdemes lenne tisztázni, ezért a jogorvoslati határidők figyelembevételével az utolsó percig mindent megtesznek.

Számtalanszor írtunk arról, hogy miután Baranyi Krisztina fölényes győzelmet aratott a ferencvárosi előválasztáson, az ellenzéki pártok egyesültek mögötte, így nemcsak a polgármesterjelölt, hanem valamennyi választókerületi és listás jelölt is közös. Miután így Baranyai és az ellenzék összefogása jelentős veszélyt jelent Bácskai János regnáló polgármesterre és a Fideszre a kerületben, sokaknak nem okozott különösebb meglepetést, amikor szinte a semmiből független indulók jelentek meg. 

A Baranyi-csapat szerint több olyan jelölt tudott elindulni, akiknek sem helyi szervezete, sem ismertsége, sem pedig a kampányra fordított idő nem tette volna ezt lehetővé legálisan. Ráadásul jelentős költségvetésű, kérdéses finanszírozású kampányt is folytatnak a kerületben.

Ilyen Cséplő Dániel exszocialista politikus, akiről már megírtuk, miként trollkodta meg Baranyi Krisztina egyik sajtótájékoztatóját. Hasonlóképpen indul a kerületben az Erzsébetvárosban Hunvald Györgyöt jelölő Ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesület polgármesterjelöltje is, a  szervezet vezetője Deutsch László.

Rajtuk kívül a valasztas.hu adatai szerint a IX. kerületben még egy szervezet, a Munkáspárt is sikeresen állított polgármesterjelöltet úgy, hogy a helyi ellenzékiek beszámolói szerint a hivatalos nyilvántartásba vételt megelőzően senki nem is látta ennek a pártnak a tevékenységét, kampányát. Fléger Tamás munkáspárti polgármesterjelölt tehát rejtélyes körülmények között állt rajthoz, a párt delegáltja pedig leszavazta az ajánlóívek vizsgálatát.

Ahogyan a Fidesz is az ellenőrzés ellen voksolt.

Nagy Tibor szerint az a gyanú, hogy nem csak kamujelölteket indítanak a szavazatok megosztására, hanem ezeknek a jelölteknek a megfelelő számú ajánlás összegyűjtéséhez az adatokat is másolhatták, méghozzá fideszes ívekről. A Momentum-delegált szerint ugyanis az, hogy az ellenzéki érzelmű szavazókat megzavarják, megosszák a szavazatokat, kizárólag a Fidesznek áll érdekében.

Írtunk arról is, a Kulcs a Városhoz, Kulcs a Közélethez Egyesület független polgármesterjelöltje, az LMP, a Párbeszéd és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, sőt a kerületet sokáig vezető Gegesy Ferenc, valamint az egyesült ellenzék által támogatott Baranyi rendkívül jó esélyekkel indul a ferencvárosi polgármesteri posztért. Bácskai János ugyanis nemcsak a parkolási, vagy éppen a kerületi lakásmutyik, hanem más ügyek miatt is megosztó polgármester a kerületben, ahol a Fidesz népszerűsége sem akkora, mint más helyeken.

Bácskai annak idején eleve nem nagy aránnyal, éppen az akkori ellenzék megosztottsága miatt tudta legyőzni a kerületet húsz évig irányító Gegesy Ferencet a 2010 őszi önkormányzati választáson, de még inkább

2014-BEN, AMIKOR BÁCSKAI 44,45 %-OT, MÍG GEGESY 43,14 %-OT KAPOTT, így tényleg néhány száz szavazat döntött.

Bácskai botrányai persze azóta is visszavehettek támogatottságából, amit igazolni látszanak a nem személyre, hanem pártokra leadott májusi európai parlamenti választási eredmények is, hiszen a Ferencvárosban a Momentumnak és a DK-nak a többi ellenzéki párt nélkül is több szavazata volt, mint a jobboldalnak.

A gyanús ajánlóívek vizsgálatát érintő kérdésben az FVB-nek három munkanapon belül kell döntést hoznia.