Vendel
4 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

VV Fanni feltételezett gyilkosát nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolták meg

2019.10.11. 08:49

Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség a VV Fanni-ügyben.

A vádirat szerint a 35 éves B. László, miután a bűncselekményt megelőző időben sem állandó munkahellyel, sem rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, viszont költekező életmódja fenntartásához pénzre volt szüksége, elhatározta, hogy megkísérel rövid úton pénzt szerezni a valóságshow-szerepléssel ismertté vált nőtől. A vádlott hosszas próbálkozást követően 2017. november 20-ára beszélt meg egy találkozót VV Fannival annak lakására.

Amikor a nő az esti órákban beengedte a férfit budapesti otthonába, a vádlott a lakásban lévő értékek megszerzése érdekében bántalmazta a nőt. A bántalmazás következtében VV Fanni vérző sérülést szenvedett és magatehetetlen állapotba került. Ezt követően B. László a lakásban több értéktárgyat magához vett, illetve eltette a nő okmányait és olyan dolgokat, amelyekkel azt a látszatot keltette, mintha a nő elutazott volna.

A férfi ezután a lakáshoz tartozó mélygarázsba parkolt, majd a még mindig magatehetetlen állapotban lévő sértettet kézben levitte az autóhoz, annak hátsó ülésére tette, és elhajtott a Budapest XIII. kerület, Cserhalom utcáról nyíló, a Rákos patak mellett húzódó elhagyatott szervizúthoz. Itt a férfi a korábbi bántalmazás következtében eddigre már életét vesztett sértett holttestét összekötözte és a kocsi csomagtartójába helyezte.

B. László Siófokra utazott, ezt követően a holttesttel másnap a szalkszentmártoni bányatavakon keresztül a Duna bal partján lévő elhagyatott, használaton kívüli régi kompátkelőhöz hajtott, ahol a testet a Dunába helyezte. Két nappal később visszament a nő lakására, és további értékeket hozott el.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a minősített emberölést a törvény tíztől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel bünteti. B. László jelenleg házi őrizetben van, a nyomozás eredményeként több ezer oldalas iratanyag keletkezett.

Telefonos keresései bukták le

Korábbi hírek szerint a férfi ellen az egyik bizonyíték az, hogy a nő eltűnése előtt rákeresett az elkábítani kifejezésre,  a VV Fanni névre, illetve az autós nyomkövetésre a telefonjában. Két nappal a nő eltűnése után pedig a vízi hulla, illetve vízi holttest kifejezések után böngészett. Ez azon a napon volt, amikor a GPS-adatok szerint hosszabb időt töltött el a dunaújvárosi Duna-parton.

Ezen a napon még az is érdekelte, hogy melyik országgal nincs kiadatási megállapodása hazánknak, majd Belize-re keresett rá, arra az országra, amelyiknek semmilyen hivatalos kétoldalú kapcsolata nincs Magyarországgal. A november 24-i elfogása előtt pedig többször is felkereste a rendőrség hivatalos oldalát, ahol elsősorban a nyilvános körözések érdekelték.

Bár a nő holtteste még mindig nem került elő, a bíróságnak elegendő bizonyíték lehet az a kamerafelvétel, ami VV Fanni házában készült, és az látható rajta, hogy B. László lecipeli a magatehetetlen nőt a lépcsőn, valamint az a kamerafelvétel, ami Siófokon készült róla. Mint korábban kiderült, B. László, miközben Siófokra utazott VV Fanni holttestével a csomagtartóban, telekocsis fuvarként elvitt egy férfit is

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport