A Türk Tanács diplomáciai mentességgel költözött Budapestre
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Tavaly lett Magyarország megfigyelő tagja az úgynevezett Türk Tanácsnak, amelynek idén szeptemberben képviselete is nyílt Budapesten. Szijjártó Péter külügyminiszter még januárban fogadta hivatalában Bagdad Amrejevet, a Türk Tanács főtitkárát, és már akkor jelezte a külügyminiszter Magyarország készségét arra, hogy a Türk Tanács európai képviseletét Budapesten hozzák létre.
Ma több törvényt, módosítót is benyújtott a Fidesz, a képviselők ellenőrzési jogát csorbítót, amelyről itt írtunk, vagy épp a képviselők parlamentből történő kitiltását, vagy egy egész évi fizetésüknek megvonását lehetővé tevőről itt írtunk bővebben. Ungár Péter LMP-s képviselő Facebook-posztjában egy másikra hívta fel a figyelmet: arra, ami a fent említett Türk Tanács magyarországi, budapesti képviseletéről, irodájáról szól.
"Ennek az új irodának a vagyona mentesül a közteherviselés és a jogszolgáltatás alól, a személyzete nemzetközi mentességet élvez, ráadásul az iroda költségvetését a magyar államnak kell biztosítania"
- írja a képviselő, és hozzáteszi, nem érti, miért lenne ezekre szükség, így
a Nemzetbiztonsági bizottsághoz fordul, hogy adjanak magyarázatot miért szolgálja ez Magyarország nemzeti érdekeit.
Az említett törvénytervezetben többek között a következők szerepelnek:
- Magyarország a Türk Tanács képviseleti irodáját mindenféle bérleti vagy egyéb díj nélkül bocsátja rendelkezésre, Magyarország évente fedezi az Iroda költségvetését
- Az iroda, annak vagyona, eszközei és archívumai – függetlenül attól, hogy hol találhatók és kinek a birtokában vannak – a feladataival kapcsolatban mentesülnek a házkutatás, lefoglalás, elkobzás, kisajátítás és a végrehajtó, közigazgatási, bírói vagy igazságszolgáltatási szervek bármely egyéb beavatkozása, továbbá bármilyen jogi eljárás, közigazgatási vagy bírósági eljárás alól, kivéve azokat az eseteket, amelyekben a Türk Tanács Külügyminisztereinek Tanácsa lemondott mentelmi jogáról
- az iroda mentesül összes közvetlen adó alól, beleértve a jövedelemadót és a társasági adót, valamint a különös fogyasztási adót, a gépjárműadót és egyéb hasonló közvetett adókat
- az iroda dolgozói mentesek hivatalos minőségükben, szóban és írásban tett nyilatkozataik és összes egyéb hivatalos tevékenységük tekintetében a joghatóság alól
- mentesség a házastársaikkal és az eltartott hozzátartozóikkal együtt a bevándorlási korlátozások és az idegenrendészeti nyilvántartásba vétel alól
- DE: a Türk Tanács Külügyminisztereinek Tanácsa jogosult és köteles lemondani az iroda személyzet bármelyik tagjának mentelmi jogáról, amennyiben véleménye szerint a mentelmi jog akadályozná az igazságszolgáltatást, és arról a Türk Tanács érdekeinek sérelme nélkül le lehet mondani.
A Türk Tanács tagjai: Törökország, Azerbajdzsán, Kazahsztán és Kirgizisztán, Üzbegisztán. Szeptember 19-én nyitották meg az európai képviseletet Budapesten.
2018-ban Orbán a magyar nyelv türk rokonságáról beszélt, 2019-ben már genetikai rokonságról, mondván a magyarokban is bőven van kipcsak vér. Az itthon kunokként ismert kipcsakokról itt olvashat bővebben, a magyar-türk kapcsolatok globálissá váló jellegéről pedig itt írtunk bővebben.