Botka: Remélem, az ellenzék nem az összefogósdival fog csak foglalkozni

pannonhalma nemeth sz peter-8
2020.01.16. 14:20

Ez egy megérlelt, megszenvedett és nehéz döntés volt a részemről. Szociáldemokrata voltam, vagyok és maradok

– reagált az Index élő videóinterjújában Botka László, Szeged polgármestere az MSZP-ből való kilépésére. Azt is mondta, nem fog arról beszélni, hogy mit tart problémának az ellenzék kommunikációjában, inkább csak arról fog beszélni, hogy szerinte az ellenzéknek milyennek kellene majd lennie és mit kellene tennie a két év múlva esedékes parlamenti választásig.

Szerinte azért is nyerhetett ötször Szegeden, mert összefogtak azokkal a pártokkal, amelyekkel hasonló a világnézetük, az azóta eltelt időben pedig „óriási rutint” szerzett. Bár ő már kilépett az pártból, Szegeden még mindig van MSZP. Állítja, ő maga sosem tekintette magát pártpolitikusnak. De a következő időszakban is azt tartja a legfontosabbnak, hogy vezesse a várost. 

Az interjút itt nézheti vissza, ha továbbgörget, folytatódik a cikk.

A teljes interjú Botka Lászlóval

Örül annak, hogy a mostani választásokon huszonhárom megyei jogú városból tíznek ellenzéki polgármestere lett. Nagy esélyt kapott az ellenzék, de hatalmas felelősséget  is ezzel, tette hozzá.  Emellett szurkol a főpolgármester Karácsony Gergelynek és az új budapesti városvezetésnek. Szoros kapcsolatban is vannak a Fővárosi Önkormányzattal, például együttesen léptek fel a kukaholding ellen. A további kilenc megyei jogú város vezetőivel szokott találkozni, de ugyanúgy felkeresik őt a fővárosi kerület vezetői is, mondta.

Röviden hozzátette, nem örül annak, hogy igaza lett arról, hogy Orbán Viktor és Fidesz újra kétharmadot szerzett a legutóbbi parlamenti választáson. Ez volt az a választás, amikor Botka lemondott a miniszterelnök-jelöltségről

Az összefogás jó, de nem elég

Az önkormányzati választás idején szerinte sok támadást kapott, valóban letelepült a városba a Fidesz, hogy megtolja a kampányát az általuk támogatott független jelöltnek. „Túltolta”, summázta Botka, hogy a Fidesz inkább vele foglalkozott Szegeden.

A megyei jogú városok vezetőivel bár fonódik kapcsolat, ez nem szerveződik párttá, mondta. A héten újra találkoznak, tette hozzá. Annak pedig örül, hogy mindannyian ugyanúgy akarják vezetni városaikat, ebben megegyeznek a nézeteik. Botka szerint a mostani legfontosabb feladat, hogy az ellenzék a gyakorlatban is be tudja mutatni, hogy más a kormányzásuk, mint a Fidesz eddigi vezetése.

Az összefogás jó, de nem elég: kell egy egyértelmű vízió, mi következne az Orbán-rezsim bukása után

– mondta. Reméli viszont, hogy nem az „összefogósdival” és saját magával fog csak foglalkozni az ellenzék a parlamenti választásokig tartó időszakban, bár erre szerinte „van hajlam“.

A kérdésre, hogy indulna-e egy előválasztáson, azt válaszolta, ez nincs napirenden. Mint mondta, arra kapott felhatalmazást, hogy Szegedet vezesse, az országos politikához inkább csak segítséget nyújtana.

Rövid véleményei két politikusról:

Már három-négy éve nem találkozott Gyurcsány Ferenccel, csak telefonon beszéltek. A DK-hoz viszont nem csatlakozna, mert „mint mondtam, nem vagyok pártpolitikus”. „Lázár János minél távolabb van a kormányzástól, annál bölcsebb lett”, mondta Hódmezővásárhely volt polgármesteréről. Kapcsolata viszont nincs vele, utoljára 2017-ben találkoztak.

Orbán és ígéretei

Ha Botka László és Szeged, akkor elkerülhetetlen a harmadik Tisza-híd témája, ami évek óta nem épül meg a városban. A polgármester szerint Orbán Viktor 1998-ban ígérte meg először a szegedieknek a hidat, majd 2017-ben a Modern Városok Programban meg is egyeztek róla, ennek építésére Botka szerint a kormány kötelezettséget vállalt, el is különítettek rá egymilliárd forintot. Ekkor előre ittak a medve bőrére, pezsgőt bontottak.

pannonhalma nemeth sz peter-2
Fotó: Németh Sz. Péter

Egy évvel később végül levelet kapott a felelős kormánybiztostól, amiben azt írták: a kormány túlvállalta magát a programban, a hídra nincs forrásuk. Azon meglepődött, hogy az önkormányzati választásban azzal támadta őt a Fidesz, hogy miatta nem épül meg a híd. 

Botka arra a kérdésre, hogy autómentes lesz-e a belváros, azt válaszolta, arra büszke, hogy náluk közlekednek legtöbben biciklivel a nagyvárosok közül, és arra is, hogy „Szeged a legzöldebb magyar város”. Céljuk, hogy Szegeden teljesen elektromossá tegyék a tömegközlekedést. Mindettől azt remélik, hogy egyre többen leteszik az autót, és más alternatívát választanak, de erőszakkal tömegközlekedési kultúrát nem lehet megvalósítani.

Arra, hogy a Szeged és Hódmezővásárhely közötti villamosvonal hogyan áll, Botka azt mondta, ő nincs semmilyen fejlesztés ellen, de mindez egyébként húszmilliárdos költséggel indult, hetven-nyolcvanmilliárd lett belőle. Botka szerint viszont ez nem igazán érinti Szeged városát, ebből a pénzből Hódmezővásárhelyen épülne villamospálya, Szegeden egy fogadó állomás és szervizbázis lenne.

A megkerülhetetlen Szeviép-ügy

A Szeviép-ügy is összeforrt Szeged nevével. Decemberben másodfokon felmentették bizonyíték hiányában a vádlottakat, erről Botka azt mondta, ő nem befolyásolta a bírókat ebben az ügyben. A Szeviép-ügyben a csődbe ment Szerkezet- és Vízépítő Zrt., csődbűntett miatt indult per az egykori vezetői ellen. Ezt nem Botka ellen indították, nem is egy szegedi projekttel kapcsolatban dőlt be végül a cég. Bár a Fidesz azt terjesztette, hogy a szegedi önkormányzati cégek előszeretettel dolgoztattak a Szeviéppel, valójában a fellelhető dokumentumokból nem látszik, hogy a cég tömegesen tarolt volna a szegedi pályázatokon. 

A Fidesz ugyanakkor emlegetett egy szálat, amelyen keresztül Botkára akarták tolni az ügyet kifizetetlen számlástul, eltűnt pénzestül. A fideszes nyilatkozatok szerint a Szeviép utolsó tulajdonosa, az egyik vádlott, P. László ugyanis a Botkával jó kapcsolatot ápoló Ujhelyi István MSZP-alelnök, egykori szegedi parlamenti képviselő üzlettársa volt egy másik társaságban. Ezt Ujhelyi és Botka is tagadta.A  NAV végül tisztázta Botkát  az ügyben, és a polgármester  jogerősen pert is nyert  a hírt terjesztő Szegedma lap ellen.

Az ügyben végül Lázár János kibrusztolt egy kormányrendeletet, amely alapján összesen 2,4 milliárd forintos kártalanítási keretet osztottak szét állítólag 150-160 cég között. A pénzből olyan cégek is kaptak, amelyek a Szeviép-csőd idején nyereségesek voltak.

„A legsötétebb diktatúrát idéző jelenség” Botka szerint, hogy a felmentő másodfokú ítélet után támadni kezdik a döntést meghozó bírákat. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke ugyanis igazgatási vizsgálat lefolytatására és az erről szóló jelentés elkészítésére kötelezte a Szegedi Törvényszéket, miután a Pestisrácok.hu azzal állt elő: a Szeviép-ügy felmentő ítéleteit hozó bírói tanács egyik tagjának, Nové Ágnesnek az építőiparban van családi vállalkozása, és akárcsak a Szeviép, az ő vállalkozása is kapott önkormányzati megbízásokat. Azt is írták, hogy a Szegedi Törvényszék tanácsvezető bírája, Kovalcsik Éva 2015-ben 12,4 millió forintért vehetett meg egy 100 négyzetméteres belvárosi, polgári lakást a szegedi önkormányzattól. A lakás a sétálóutca műemlék épületében, a Wagner-palotában van. A bírónő mindössze 8 napig volt a lakás tulajdonosa, ezután továbbértékesítette. A megjelent cikkekre Szeged hivatalos oldalán reagált a városvezetés. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.

2 órája

  • Belföld
Tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara március 8-ára

Tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara március 8-ára

Pártpolitikusok részvétele nélkül akarják megvalósítani a rendezvényt.

február 5., 12:24

  • Belföld
Egy lesújtó felmérés szerint szinte bárki kapható céges bűncselekmény elkövetésére

Egy lesújtó felmérés szerint szinte bárki kapható céges bűncselekmény elkövetésére

A megkérdezettek szerint szigorúbb szabályozás, hatósági ellenőrzés és átláthatóság kellene.

február 5., 12:24

  • Belföld
Bocsánatot kérnek a magyar rendőrök a meggyilkolt japán anya ügyében folytatott kommunikációjukért

Bocsánatot kérnek a magyar rendőrök a meggyilkolt japán anya ügyében folytatott kommunikációjukért

Az országos rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el az ügyben.

február 5., 13:30

  • Belföld
Újságírókat vetetne őrizetbe Magyar Péter

Újságírókat vetetne őrizetbe Magyar Péter

A Tisza Párt vezetője szerint alaptalan vádakkal illették a Tisza-szigetek vezetőjét, Farkas Dezsőt.

február 5., 12:27

  • Belföld
Majka is beindult, sínre kerül a hétgyermekes ózdi munkanélküli és családja élete

Majka is beindult, sínre kerül a hétgyermekes ózdi munkanélküli és családja élete

Összegyűlt a pénz a kaucióra, szombaton Vácon munkába áll az Index riportjából megismert családapa.

február 5., 13:57

  • Belföld
Megszólalt az egyik bicskei áldozat: Nyílt titok volt köztünk, hogy János bácsi kivel mit csinál

Megszólalt az egyik bicskei áldozat: Nyílt titok volt köztünk, hogy János bácsi kivel mit csinál

Később a börtönben futott össze a volt igazgatóval.

február 5., 14:45

  • Belföld
Egy felmérés alapján a bérrendezés után ismét vonzóvá vált a pedagóguspálya

Egy felmérés alapján a bérrendezés után ismét vonzóvá vált a pedagóguspálya

A megkérdezettek többsége a saját szakmájában képzeli el a jövőjét.

február 5., 06:59

  • Belföld
Újabb tüntetőt ítélt el a bíróság, amiért a rendőrökre támadt

Újabb tüntetőt ítélt el a bíróság, amiért a rendőrökre támadt

Hat évvel ezelőtt bilincset dobott az egyenruhások irányába a Parlamentnél.

február 5., 14:27

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

3 órája

  • Belföld
Rákosrendező: elküldte a főváros a vagyonkezelőnek az elővásárlásról szóló nyilatkozatát

Rákosrendező: elküldte a főváros a vagyonkezelőnek az elővásárlásról szóló nyilatkozatát

Hét különböző, de együttesen kezelt ingatlan adásvételi szerződését érinti a BKM joga.

február 5., 14:04

  • Belföld
Összeült a kormány, az egyik döntést már be is jelentették

Összeült a kormány, az egyik döntést már be is jelentették

Orbán Viktorék munkában.

február 5., 14:04

  • Belföld
Kocsis Máténak jólesik Vadai Ágnes aggódása, de tisztázta a helyzetet

Kocsis Máténak jólesik Vadai Ágnes aggódása, de tisztázta a helyzetet

A Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén elhangzottak szolgáltatják a témát.

február 5., 11:43

  • Belföld
Fontos határidőre figyelmezteti az érettségizőket az Oktatási Hivatal

Fontos határidőre figyelmezteti az érettségizőket az Oktatási Hivatal

Február 17-ig lehet jelentkezni.

február 5., 11:01

  • Belföld
Tuzson Bence az igazságszolgáltatásban látott feszültségről: Ez nem egy westernfilm

Tuzson Bence az igazságszolgáltatásban látott feszültségről: Ez nem egy westernfilm

Interjú az igazságügyi miniszterrel.

február 5., 09:06

  • Belföld
Orbán Balázs: Nincs pénzügyi akadálya annak, hogy megszüntessük a kórházi várólistákat

Orbán Balázs: Nincs pénzügyi akadálya annak, hogy megszüntessük a kórházi várólistákat

A miniszterelnök politikai igazgatója a MÁV helyzetéről és a gyermekvédelemről is beszélt.

február 5., 10:43

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

3 órája

  • Belföld
A rendőrség egy héten át tartó, fokozott ellenőrzést rendelt el Budapesten

A rendőrség egy héten át tartó, fokozott ellenőrzést rendelt el Budapesten

A BRFK az Indexnek megerősítette, hogy a kitörés napjával függ össze az intézkedés.

február 5., 07:12

  • Belföld
Vádat emeltek az encsencsi gyilkosságokkal gyanúsított férfi ellen

Vádat emeltek az encsencsi gyilkosságokkal gyanúsított férfi ellen

Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést kért ellene.

február 5., 11:49

  • Belföld
Megverte, majd ruhátlanul utcán hagyta nevelt gyermekét

Megverte, majd ruhátlanul utcán hagyta nevelt gyermekét

Az ügyészség pénzbüntetést indítványozott.

február 5., 11:55

  • Belföld
Vonat elé hajtott szolgálati autójával egy rendőr, vádat emeltek ellene

Vonat elé hajtott szolgálati autójával egy rendőr, vádat emeltek ellene

Pénzbüntetés kiszabása mellett vezetéstől való eltiltást is indítványoztak az elkövetővel szemben.

február 5., 12:51

  • Belföld
Kiugrott a panellakása ablakán egy ember Szegeden

Kiugrott a panellakása ablakán egy ember Szegeden

A rendőrség vizsgálatot indított.

február 5., 11:22

  • Belföld
Vádat emeltek az autószalont kirabolni próbáló férfi ellen

Vádat emeltek az autószalont kirabolni próbáló férfi ellen

2022 decemberében támadt az üzletvezetőre.

február 5., 10:41

  • Belföld
A kormány segítene a politikai meghurcoltakon, nyilvánosak a részletek

A kormány segítene a politikai meghurcoltakon, nyilvánosak a részletek

Orbán Viktor aláírására vár a tervezet.

február 5., 10:19

  • Belföld
Elektronikus cigaretták ezreit foglalta le a NAV, várják a címzettek jelentkezését

Elektronikus cigaretták ezreit foglalta le a NAV, várják a címzettek jelentkezését

A postai csomagokba rejtett dohánytermékek értéke meghaladja az 58 millió forintot.

február 5., 08:34