Zalán
3 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Egy függőfolyosóról láthatjuk csak a gyerekeinket

D KOS20180709020
2020.02.27. 07:51
Bár még csak három napja vannak karanténban azok a 16 és 17 éves diáklányok, akik múlt vasárnap jöttek haza Milánóból, szüleik szerint nehezen viselik a bezártságot. A tanulók Erasmus-programmal utaztak az olasz városba, ahol három hétig kortárs táncot tanultak. Egyikük édesanyja szólt a magyar hatóságoknak, hogy a karantén alá helyezett olasz tartomány közeléből érkeznek haza, a többi szülőt viszont nem tájékoztatták. A gyerekek videóiból kellett rájönniük arra is, végül melyik kórházba kerültek. A lányok kétfős kórtermekben várják a 14 napos karantén végét. Mindeközben kiderült, hogy a bécsi kórházban ápolt magyar nő nem koronavírusos, és a vesztegzár alá helyezett tenerifei hotelben is jól vannak a magyarok.

Egy szobában ketten vannak, a kórtermeket éjjel-nappal őrzik, és a gyermek infektológiai osztály folyosójára sem mehetnek ki azok a lányok, akik vasárnap este busszal értek haza Olaszországból, és a koronavírus miatt azonnal karanténba kerültek. Az egyik szülő az Indexnek arról beszélt, hogy

A GYEREKEKET csak EGY külső lÉPCSŐN FELMÁSZVA, EGY FÜGGŐFOLYOSÓRÓL LÁTHATJÁK. IDE NÉZNEK UGYANIS AZOKNAK A SZOBÁKNAK AZ ABLAKAI, AHOVÁ A DIÁKLÁNYOKAT ELHELYEZTÉK.

Azt, hogy így is van kapcsolatuk a gyerekekkel, a szülő szerint csak maguknak köszönhetik, a kórház ugyanis érdemben egyáltalán nem kommunikál velük. Ő azért sem vállalta a nevét, mert attól tart, ha kiderülne, melyik gyerekről van szó, lányától elvennék a telefonját, így ez a minimális kapcsolat is megszakadna közöttük. A diákokat ugyanis letiltották arról, hogy a sajtónak nyilatkozzanak, mondván, a média csak „hamis dolgokat állít”.

A 11 fős diákcsoport két sofőrrel és összesen négy tanárral (ők váltásban felügyeltek a gyerekekre) február 2-án egy Erasmus-programmal utazott ki Milánóba, ahol három hétig kortárs táncot tanulhattak. A Premier Művészeti Szakgimnázium budapesti, szegedi és békéscsabai intézményének diákjai a szülő szerint azt a szokásos útvonalat járták be metróval, amit általában a turisták, és nagyjából 70 kilométerre voltak az akkor már lezárt Lodi megye központjától.

A magyar hatóságokat a volt milánói főkonzul, Timaffy Judit értesítette arról, hogy egy magyar diákcsoport Milánóból tart haza, de a többi szülőnek nem szólt, így semmilyen módon nem tudtak felkészülni, és a gyerekeket felkészíteni arra, mi vár rájuk. A diákok közül többen sírva fakadtak, hogy három hét után nem haza, hanem kórházba kell menniük. „Nyilván kamasz diákokról van szó, akik húzták bele egymást a félelem gócba” – mondta az Indexnek a szülő, aki számára vasárnap este az is csak a diákok telefonos felvételeiből derült ki, hogy végül melyik kórházba vitték őket.

Először arról volt szó, hogy a buszt a határon várják, ahol majd mindenkit egyesével megvizsgálnak. Végül aztán egyenesen a kórházba vitték a gyerekeket, ahol rögtön karanténba is kerültek 

– mondta az Indexnek a szülő.

A 11 lányon kívül két buszsofőrt és két tanárt is elkülönítettek. Bár egyikőjüknek sem volt panasza, két hétig megfigyelés alatt tartják őket. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa korábban azt mondta, hogy nem azt nézték, hogy „a gyerekek honnan érkeztek, hanem hogy voltak-e veszélynek kitéve”. 

„Megmérik a lázukat, a vérnyomásukat és ennyi. Még vért sem vettek tőlük” – mondta az Indexnek a szülő, aki lányától úgy tudja, továbbra is mindenki tünet- és panaszmentes. Azt mondja, hivatalosan semmilyen tájékoztatást nem kapnak, a gyerekek betegfelvételi lapját sem látták, és még a kezelőorvos nevét sem tudják. A szülő szerint nem azzal van a gond, hogy a gyerekeket karantén alá helyezték. 

De az emberi jogokat tessék tiszteletben tartani, és tessék szólni, ha küldenek egy levelet, amiben a gyerekeinkről van szó

– mondta.

Szerdán újabb sajtótájékoztatót tartottak a témában, ahol Müller Cecília országos tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy minden eset egyedi mérlegelés alá kerül. Szlávik pedig arról beszélt, hogy a „diáklányok egyelőre jól tűrik a bezártságot, mindenki láztalan, egészséges, minden laboratóriumi eredmény negatív eredménnyel zárult”.

A szülő szerint a gyerekek fizikailag valóban kitűnően vannak, lelkileg viszont napról napra nehezebben viselik a bezártságot. „Ez már két és fél nap után is érezhető. Ha a szobatársak közül valaki rosszabb passzban kel, az nyilván lehúzza a másikat is” – mondta. A karanténba került gyerekek kórtermei előtt egyébként 0–24 órában áll valaki, a szülők küldhetnek be ételt, de azt a diákok csak szigorú ellenőrzés után kaphatják meg, amit pedig nem esznek meg, azt még a szobájukban ki kell dobniuk. A kórtermekben a diákok elmondása szerint nagyon meleg van, friss levegőhöz a következő több mint másfél hétben pedig biztosan nem juthatnak, pszichológus segítségét viszont kérhetik. 

Mégsem koronavírusos a magyar nő

Bár Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerda délelőtti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a Japánnál veszteglő szállodahajón dolgozó magyar férfin kívül 

AZ OSZTRÁKOKTÓL ÉRKEZŐ HIVATALOS JELZÉSEK ALAPJÁN BÉCSBEN A KÓRHÁZBAN EGY MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR KORONAVÍRUSOS,

délutánra kiderült: a 38 éves nő koronavírus teszt eredménye negatív lett, csak felső légúti fertőzése van, és szerda délután már bécsi otthonában lábadozott. Miháczi Beáta az Indexnek azt mondta, hogy a következő 14 napban otthon kell maradnia, további tájékoztatást pedig a helyi egészségügyi központtól kap majd. 

A nő egyébként február 10-én utazott haza Olaszországból, pár nappal később pedig elkezdett köhögni, ami sehogy se akart megszűnni. Azóta többször is járt orvosnál, kapott antibiotikumot, de napokon keresztül magas lázzal feküdt otthon. Múlt pénteken és hétfőn is hazaküldte az orvos, hiába mondta neki, hogy nincs jól. Kedd reggel aztán megelégelve ezt, felhívta a központi számot, és elmondta a tüneteket, ezután küldtek érte mentőt. A kórházban vért és kétszer nyálkahártyamintát vettek tőle, valamint naponta háromszor mérték a lázát. 

Tenerifén mindenki napozik tovább

„Ha nem hallottam volna, hogy mi zajlik abban a szállodában, semmit nem érzékeltem volna az egészből. Nincs pánik, 30 fok van, az emberek ugyanúgy napoznak” – mondta az Indexnek Hegyi István, aki családjával nem messze nyaral attól a négycsillagos szállodától, amit február 25-én, kedden csaknem ezer vendéggel és dolgozóval együtt helyeztek karantén alá. Az már biztos, hogy a  H10 Costa Adeje Palace-ban öt magyar is van, ők a legutolsó információk szerint jól vannak, újabb két olasz személyt viszont koronavírus megbetegedéssel regisztráltak. 

Hegyi István szerint azon kívül, hogy a szálloda bejáratát rendőrök őrzik, más nem nagyon árulkodik arról, hogy a hotelt karantén alá helyezték. A magyar férfinak a helyiek arról beszéltek, hogy a vesztegzár alá helyezett szállodában az emberek a medencében fürdenek,

a hotelhez tartozó partszakaszon pedig ugyanúgy napoznak azok a turisták, akik egyébként más szállodában laknak

− mondta a férfi. Ő egyébként a családjával jövő héten kedden utazik haza Teneriféről.

(Borítókép: A Dél-pesti Centrumkórház Hematológiai és Infektológiai Intézete / Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)