69 éves brit férfi a debreceni koronavírus-fertőzött

2020.03.06. 10:24

Egy 69 éves brit állampolgár a harmadik magyarországi koronavírus-fertőzött, erősítette meg Müller Cecília országos tisztifőorvos a Kossuth Rádió péntek reggeli adásában – korábban csak azt lehetett tudni, hogy egy Milánó és Debrecen között ingázó férfiról van szó, az életkorát és az állampolgárságát most jelentették be hivatalosan. A férfi még február 29-én, repülővel érkezett Milánóból Debrecenbe, majd pár nappal később került kórházba, amikor megjelentek nála a tünetek, és köhögni kezdett.

Müller elmondta a Kenézy Gyula Kórházba szállított férfiről, hogy más alapbetegsége is van.

A Dehír információi szerint a férfit továbbra is a Kenézy Gyula Kórházban ápolják elkülönítve, állapota kielégítő, a láza elmúlt. Ugyanitt vizsgálják a férfi két magyar családtagját, a teszteknek péntek éjjel vagy szombat reggel lesz meg az eredménye, tudták meg Szilvássy Zoltán rektortól és Várkonyi Istvántól, az Infektológiai Intézet intézetvezető főorvosától. A lap úgy tudja, elképzelhető, hogy a férfit később a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetébe, azaz a Szent László Kórházba szállítsák.

A tisztifőorvos tájékoztatást adott a negyedik betegről, aki az egyik iráni diák barátnője. Müller azt is elmondta, hogy ő is egy hónapot töltött Iránban, mielőtt visszatért volna Budapestre, az országban pedig mindkettejüknek volt alkalma koronavírusos beteggel találkozni.

Müller elárulta azt is, hogy a hatóságok csütörtök délutánig 60 olyan esetet tártak fel, ahol a két fertőzött iráni diák másokkal egy légtérben, rendezvényen, közegben tartózkodhattak. Az érintett személyek minősítése folyamatban  van, Müller szerint fontos kideríteni, hogy kivel mennyire szoros kontaktusba kerültek a fertőzött diákok. Ez feltehetőleg ez főként csak egyiküket érinti, hiszen a Szent István Egyetem doktorandusza önkéntes karanténba vonult elég hamar.

Magyarországon jelenleg 4 koronavírus-fertőzött van, további 40 személy van karanténban, köztük 15 japán turista, akiket csütörtökön a Kálvin térről szállítottak a Szent László Kórházba.

(Index/MTI)