Juhász Miklós alkotmánybíró lehet
Juhász Miklóst javasolta az Alkotmánybíróság új tagnak Balsai István helyére, derül ki a közleményükből.
Juhász 2010-ben nosztalgiából lett a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, így nyilatkozott akkor az Indexnek. Juhász addig versenyszakmai körökben ismeretlen volt, mint írtuk akkoriban, sem a versenyjoggal kapcsolatos eljárásokban, sem a szakterületet érintő tudományos életben nem ismert a neve.
Juhász 1976-ben szerzett jogi diplomát, majd közvetlenül ezután a kispesti és pestszentlőrinci bíróság elnökhelyetteseként polgári ügyekkel foglalkozott egészen 1985-ig. GVH elnökségének megválasztása körül ő maga is elismerte, hogy ügyvédi praktizálás során előkerültek versenyjoggal kapcsolatos ügyek is, de a fő területe valóban a polgárjog és a civiljog volt.
Elég rosszul is indított, a hozzáértése mellett rögtön a feddhetetlenségét is kritika érte, kiderült, hogy korábban már elítélték bennfentes információval való visszaélésért.
Balsai István alkotmánybíró, volt igazságügyi miniszter március elején halt meg gyógyíthatatlan betegségben.