Gulyás: A budapestiek is elmehetnek vidéki ingatlanjaikba
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
A védekezés második szakaszáról beszélt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. A miniszter szerint a fertőzés lassult, csökken az új fertőzöttek száma, de továbbra is látják a területi különbségeket: Budapesten és Pest megyében 1240 aktív fertőzött van, 726 pedig vidéken.
Gulyás arra kért mindenkit, hogy hordja a szájmaszkot a tömegközlekedési eszközökön és a boltokban. Ezután megköszönte az önkormányzatoknak az együttműködést.
Gulyás szerint Karácsony Gergely változtatott az álláspontján az utóbbi időben, mert azt várja, hogy Budapesten is újrainduljon az élet. Ezért a kormány várja a főpolgármester levelét, tegye ezt egyértelművé, a kormány nyitott arra, hogy megvitassa, hogyan indulhat újra az élet a fővárosban.
A kormányinfót itt nézheti meg, alább folytatódik a cikk.
A kormány álláspontja világos Gulyás szerint:
Budapestet és Pest megyét is elhagyhatják a lakosok, elmehetnek vidéki ingatlanjaikba,
ilyen értelemben nincs lezárás a főváros/Pest megye és a vidék között, de a biztonsági szabályokat tartsák be. Ezzel lényegében megcáfolta, amit Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő néhány nappal ezelőtt mondott, miszerint nem fér bele, hogy a budapesti vagy Pest megyei vidékre utazzon és ott aludjon.
Az érettségi első szakaszát nehézségek nélkül bonyolították le. Nem volt igazuk azoknak, akik ebben nem hittek, mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely a tanároknak, a szülőknek és a diákoknak is köszönetet mondott.
A nagyján, a nehezén túl vagyunk!
− mondta.
Ami a gazdaságvédelmi akciótervet illeti: a vállalkozások számára az Európai Unió lehetővé tette, hogy vállalkozásösztönző beruházásokat nyújtson a magyar kormány. Több mint 50 milliárd forintot tudnak kifizetni, de ennek megemeléséről még dönteni fognak, mondta. Hozzátette azt is, hogy annyi új munkahelyet hoznak létre, amennyit a koronavírus elvesz.
További fontos döntések, hogy
- megemelik a közfoglalkoztatottak keretszámát,
- átképzést, továbbképzést, felnőttképzést biztosítanak, az ezzel járó költéseket az állam állja,
- a Honvédelmi Minisztérium megemeli a szerződéses állomány létszámát,
- a bérleti jogviszonyokat nem lehet felmondani a veszélyhelyzet végéig az állam vagy önkormányzati tulajdonban álló lakásoknál, akkor sem, ha ez magánszeméllyel áll fenn. Tehát a bérbeadó nem mondhatja fel a szerződést a veszélyhelyzet végéig, a bérlő felmondhatja.
Sajtókérdésekre adott válaszok:
- Orbán Viktor levelet küldött az Európai Néppárt vezetőinek, miután Donald Tusk becsületsértő dolgokat mondott az országról, mert kiderült, hogy a kormány nem döntött jogsértőn. Az lenne a minimum, hogy elnézést kérnek, mondta a miniszter. Arra nem válaszolt Gulyás, hogy érkeztek-e már ilyen bocsánatkérő levelek.
- Az alapellátást és a járóbeteg-ellátást szeretnék helyreállítani, ez a védekezés második szakaszának része. Az Emmi mindig pontos tájékoztatást ad arról, hogy milyen ellátásforma érhető el.
- A beszerzett nagyszámú lélegeztetőgépek sorsáról Gulyás azt mondta, hogy amíg nincs vakcina, addig reális a veszély arra nézve, hogy ősszel a járvány második hulláma várható Magyarországon.
- A legidősebb koronavírusból felgyógyult ember Magyarországon egy 97 éves beteg, akit a Szent János Kórházban kezeltek.
- A Pesti úti idősotthonra vonatkozó kérdésre Gulyás elmondta, hogy nem hiszi, hogy nem kell felelőst keresni. Annak, hogy a felelősség kit, milyen mértékben terhel, nem egy politikai vitában kell kiderülnie. Ez egy hatósági vizsgálat, mondta a miniszter. Ha valaki elfogultsággal vádolja az eljáró hatóságot, erre is van egy eljárási mód. Bírósághoz lehet fordulni.
- Össznépi tippjáték zajlik, reagált Gulyás az eltérő, recesszió mértékét firtató jóslatokra. Az Európai Bizottság szerint Magyarországon 7 százalékkal csökken a GDP, ami a miniszter szerint „egy elég pesszimista forgatókönyv. Nem vitás, hogy a magyar gazdaságnak rendkívüli károkat okozott a járvány”, de bíznak abban, hogy az élet újraindításával a munkahelyvédelmi akciótervnek és a gazdaságvédelmi akciótervnek köszönhetően kedvezőbben alakulnak majd a számok. Minden nehézség ellenére, az emberi élet és egészség a legfontosabb, hangsúlyozta.
- Legkésőbb júniusban, de vidéken akár már korábban el tud indulni a belföldi turizmus. A jelenlegi szabályok május 18-ig biztos érvényben maradnak, a kormány jövő héten átnézi, hogy működtek-e ezek az új szabályok. A külföldi utazásokkal kapcsolatban azt mondták, a környező országok a napokban hoznak szabályokat az újranyitásra, de arra biztat a kormány mindenkit, maradjunk belföldön, így tudjuk támogatni a vendéglátósokat.
- Ha most valaki repülővel érkezik külföldről, kéthetes karanténba kell vonulnia.
- Soha nem szerencsés, ha tanácstalanok azok, akiknek dönteniük kell, reagált a sportolási lehetőségeket firtató kérdésekre Gulyás. A szövetségek szabadon dönthetnek arról, hogy a bajnokságok folytatódhatnak-e, vagy sem. A kormány a tilalmakat megszüntette, a szövetségeknek kell dönteniük. A biztonsági szabályok azonban rájuk is érvényesek, ezek általános érvényűek. Mostantól mindenki szabadon sportolhat.
- Gulyás szerint addig lesz veszélyhelyzet, amíg rendkívüli intézkedésekre szükség van. Egy nappal sem tartják fenn azt tovább az indokoltnál.
- Közérdekű adatigénylések meghosszabbítását azért vezették be, mert szomorúan látták azt, hogy egyesek akkor kértek kórházaktól adatokat, amikor mindenki – orvosok, ápolók, nővérek– a vírus elleni védekezésben megfeszített erővel dolgozott. Ezért lett 15 napról 45 nap a válaszadási határidő, mondta Gulyás.
- Novák Katalin fog javaslatot adni a kormánynak arra, mi lesz a nyári gyerektáborokkal, erről jövő héten dönt is a kormány, és kommunikálják majd, válaszolták az Index kérdésére, miszerint a nyári gyerektáborok rendezvénynek számítanak-e, ezek is tilosak-e augusztus 15-ig?
- A pénzelvonásokról és átcsoportosításokról azt mondta, annyit vontak el Paks II-től, amennyi még nem befolyásolja a munkát, a beruházás nem áll le, nem szünetel. A pénzeket a következő két évben pótolni kell majd.
- A kormány jól határozta meg azokat a tevékenységi köröket, akik kedvezményekre jogosultak. Ezek az intézkedések azokra vonatkoztak, akiket leginkább súlyt a válság. Jelenleg nincs arról szó, hogy ezt a kört kibővítenék.
- Az Isztambuli Egyezmény kapcsán mindig ugyanaz volt a kormány álláspontja: egyetértenek azzal, hogy a nők elleni erőszak elleni védelmet garantálja, de a genderszemlélet és bevándorlás témáin nincsenek egy véleményen, „egy liberális genderszemlélet nem történhet meg, amíg mi vagyunk kormányon”, mondta Gulyás.
- Egy hét alatt 3000 cég adott be kérelmet állami bértámogatásra, ezzel megőrzik a munkahelyeket, és az állam átvállal a bértámogatásból. Ez 44 ezer munkahely megőrzését eredményezi.
- Ha valaki rámegy a leglátogatottabb, koronavirus.gov.hu oldalra, akkor megyénkénti lebontásban látható a fertőzöttek száma, mondta Gulyás.
- „Egyetlen nap sem teszteltünk annyit, mint tegnap”, ez majdnem hatezer volt, válaszolta a miniszter arra a kérdésre, hogy május 3-tól miért tesztelnek kevesebbet.
- A vis maior szabályok iránymutatók, hogy mi jár vissza azokból a pénzekből, amik már a korábban lefoglalt külföldi utakat érintik, az utazási irodák sincsenek könnyű helyzetben. A legoptimálisabb forgatókönyv, hogy nyáron, július-augusztusban megnyílnak a határok, ebben bízzon mindenki, javasolta Gulyás.
- „Az ügyben teljesen tisztán nem látunk, Szijjártó Péter jövő héten egyeztet a BMW vezetőjével”, mondta Gulyás Gergely. Az egész biztos, hogy a beruházás meg fog valósulni, hogy ez néhány hónapot vagy egy évet csúszik, nem lehet tudni. A BMW-gyárnak a magyar gazdaságra semmilyen hatása nem lett volna. Az, hogy a gyár 2023-ban vagy 2024-ben kezd termelni, nincs hatással a magyar gazdaságra.
- Abból lehet tudni, hogy Magyarországon demokrácia van, hogy szankciók nélkül kiálthat bárki diktatúrát, mondta Gulyás.
- Otthonápolással kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy „ez a kormány volt az, amelyik jelentősen megemelte az otthonápolás díját. Mi mindent megtettünk eddig is, hogy a legnehezebb sorsúaknak segítsünk.” Hozzátette: egy dologra hívja fel a figyelmet a válság, hogy az aktív kórházi ágyak legnagyobb részét rehabilitációra használták, és azt át kell gondolni, hogy helyes-e, hogy aktív kórházi ágyakon folyik a rehabilitáció. Ez az egyetlen tanulsága az ügynek, mondta. Szakemberekkel kell megvitatni, hogy mit lehet tenni a rehabilitációs ágyak növelése érdekében.
Az Index ezeket a kérdéseket küldte Gulyás Gergelynek:
- Kérem, tegyék egyértelművé, hogy budapesti és Pest megyei lakosok elmehetnek-e a telkükre autóval!
- Budapesten mikor lehet lazítás, egyeztetnek-e Karácsony Gergellyel erről?