Tarlós összevonná a MÁV-ot és a Volánbuszt, bezárná a libegőt
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A járványhelyzet jó alkalom a MÁV és a Volánbusz összevonására, elvethető az M2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése, elmaradhat a budai fonódó második üteme, halasztható az M3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbítása, a 2-es villamos vonalának felújítása – többek között ezeket javasolta levelében a kormánynak Tarlós István volt főpolgármester, a választások óta az országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztésével foglalkozó miniszterelnöki megbízott. A két hónapja írt levél tartalmát most a Népszava hozta nyilvánosságra.
A levélben többek között az áll, hogy
- most lenne megfelelő alkalom sietve összevonni a MÁV-ot és a Volánt. A MÁV szárnyvonalain gyér a forgalom, a Volán ezt könnyen kiválthatná. Az összevonás ráadásul most mérsékeltebb hullámokat verne (média, ellenzék, szakszervezetek);
- az ingyenes parkolás átmeneti bevezetésével elérhető, hogy kevesebben tömegközlekedjenek (ez a javaslat megvalósult);
- időben elcsúsztatható, de akár véglegesen elhagyható a fogaskerekű-projekt (felújítás és meghosszabbítás), mert kicsi az utasforgalma, használata inkább nosztalgikus időutazásnak tekinthető, és autóbusszal könnyedén kiváltható;
- bezárható a libegő, mivel „megszűnőben az érdeklődés iránta”;
- elvethető az M2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése, mert nagyon drága és nem gazdaságos. Tarlós a levélben leírja, hogy korábban csak a XVI. és a XVII. kerületi (fideszes) polgármesterek kedvéért támogatta a projektet;
- elmaradhat a budai fonódó második üteme is, ami a BudaPart lakóparkot és irodanegyedet kötné be a közösségi közlekedési hálózatba, mivel az „oda pályázó emberek jövedelmi átlagszínvonala úgysem azt ígéri, hogy tömegközlekedésre hangolódnának”.
- halasztható az M3-as metróvonal Káposztásmegyerig történő meghosszabbítása;
- halasztható a 2-es villamos vonalának felújítása
- és a pesti rakpart alatti víznyomócső cseréje is.
Megkerestük Tarlós Istvánt, aki elmondta, hogy a levelet két hónapja írta. Az volt a kérdés, hogy a járványhelyzet miatt mi halasztható és mi nem egy adott körön belül. Azt mondta, ezek racionális javaslatok, a legjobb meggyőződése szerint írta őket, most is úgy tartja, csak meg kell kérdezni a közlekedési szakmát, például a Főmterv szakembereit. A javaslatokról nem beszélt szóban Orbán Viktorral, sőt hivatalos választ sem kapott rá. Nem lesz felháborodva, ha nem fogadják el mindet, de a levél kiszivárogtatása elgondolkodtatja, tette hozzá.
Véleménye szerint például a libegő egy érdekes színfolt Budapesten, és személyesen szereti a fogaskerekűt is, de nem összevethetőek az olyan, sokkal fajsúlyosabb szükségletekkel, mint a tömegközlekedés működésének finanszírozása, a hídfelújítás vagy a buszbeszerzés.
Költsünk 3 milliárd forintot a libegőre, a Lánchíd meg közben rohad?
– vetette fel.
Arra a kérdésre, hogy most mégis miért akarja a kormány az idénre beígért 3 milliárd forintos BKV-s buszbeszerzést jövő évre halasztani, Tarlós azt mondta, hogy ezzel a javaslattal nem ért egyet. Az ő fontossági listáján a fentiek mellett a P+R parkolók építése, a Körvasútsori körút építése, az M0-s nyugati szakaszának építése, a kisföldalatti felújítása előbb van.
Talán erős kifejezés volt a libegő megszüntetése, de vannak fontosabb dolgok nála
– szögezte le végül Tarlós.
A libegő bezárásából valószínűleg nem lesz semmi, mert mint arról beszámoltunk, a XII. kerületi önkormányzat nemrég közbeszerzést írt ki a felújítására. A feladat része a libegő bontása, illetve az új libegő felépítése kilenc új tartóoszloppal. Az új libegőn négyszemélyes függőszékek lesznek a mostani kétszemélyesek helyett.
(Borítókép: Tarlós István. Fotó: Ajpek Orsi / Index)