Gyerek volt, gyerekek ölték meg, gyerek talált rá

Lehet, hogy volt bennem ilyen kíváncsiság, mindenkiben van egy ilyen kíváncsiság. Hogy milyen valakit megölni.

- akitől ez a két mondat származik, 13 éves és 10 hónapos volt, amikor megtudta a választ a kérdésére. Ennek az egyetlen válasznak az ellenében súlyos kérdések egész sorával szembesült mindenki, aki valamilyen módon kapcsolatba került Kocsis Franciska meggyilkolásával: nyomoznia, igazságot szolgáltatnia kellett, törvényszigorítást mérlegelt, vagy akár csak egyszerű újságolvasóként, tévénézőként hallott róla, mi történt a lőrinci kiserdőben a 11 és fél éves kislánnyal. Május 20-án van éppen húsz éve annak, hogy az egész Magyarországot megrázó gyilkosság napvilágra került.

Ahogy az áldozat, 12 éves volt az a kisfiú is, aki a XVIII. kerületi Szálfa és a Flór Ferenc utca közötti erdős részen biciklizve felfedezte a holttestet. Megrémült, és először nem mert szólni senkinek. Csak másnap avatta be egy, nála valamivel idősebb barátját. Együtt visszamentek az erdőbe, megmutatta neki, amire rátalált. Végül, 2000. május 20-án ennek a nagyobb fiúnak egy felnőtt hozzátartozója volt az, aki értesítette a rendőrséget.

A rendőrök akkor már két hete keresték Kocsis Franciskát, a 162 centis, 38 kilós, anyai ágon roma származása miatt kreol bőrű kislányt, akinek eltűnésekor az egyik karja válltól lefelé végig gipszben volt, és fekete lakk félcipőt, krémszínű hosszúnadrágot meg halványkék trikót viselt. Franciska, akit az édesapja, Kocsis János nevelt, egy csütörtöki napon, 2000. május 4-én délután kettőkor, tanítási idő után elindult az iskolából, de haza már nem ért. Miután hiába várta otthon, az apa hét óra után értesítette a rendőröket, és maga is tűvé tett mindent a kislányért, megtett mindent, amit csak tudott. "Keressük Franciskát" plakátokat ragasztott ki szerte a városban.

"Game over"

Miután 20-án a XVIII. kerületi kapitányságra megérkezett a bejelentés az erdőben talált holttestről, megtörtént az azonosítása az eltűnt kislánnyal. A rendőrség röviddel ezután rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be a nyomozás felkavaró (rész)eredményéről: a gyilkosságot két gyerek, Franciska két iskolatársa követte el. A bűnügy jogi értelemben vett lezárására még három és fél évig kellett várni, a jogerős ítélet 2003 decemberére lett meg, de

A két gyerek, az elkövetés idején 13 éves és 10 hónapos D. Máté és a 14. évét épp alig betöltött M. Viktória csak az első napokban tudták őrizni a titkukat, amiben segítette őket, hogy eleinte a nyomozókban sem merült fel, hogy gyerekek lehetnének a gyilkosok. A rendőrök kezdetben azért hallgatták ki újra és újra őket, mert egyértelmű volt, hogy tudnak valamit, és arra számítottak, hogy rajtuk keresztül eljutnak majd a valódi tettesekhez. Végül M. Viktória volt az, aki megtört és vallomást tett. 

M. Viktória és D. Máté mindketten igyekeztek a saját szerepüket kisebbíteni, és kölcsönösen a másikat tenni meg főbűnösnek. A lőrinci erdőbe, amely közel volt D. Mátéék házához, kirándulás címén csalták magukkal Franciskát iskola után. A kislányt megkötözték, szexuálisan bántalmazták, megkínozták a halála előtt. Miután meghalt, a gipszére D. Máté ráírta, hogy “game over”, aztán ágakkal, levelekkel valamennyire eltakarták és hátrahagyták a holttestet. A bíróság végül azt állapította meg tényként, hogy Franciskát D. Máté ölte meg, miközben M. Viktória biztatta.  

A legtöbb, amit fel lehetett hozni: az előző nyáron Franciska beleejtette Viktória sétálómagnóját a vízbe. D. Máté esetében még ennyi sem volt: neki Franciskához nem volt köze. De szerelmes volt Viktóriába. 

Mintegy örvényszerűen

Miközben az első időkben a sajtó még aggály nélkül megírta a gyilkosság brutális részleteit, a 2001 decemberében elkezdődött büntetőperben már erkölcsi okokból zárt tárgyalásokat tartottak, csak az ítélethirdetés volt nyilvános. Az ekkor elhangzottak alapján kapott nyilvánosságot, miért történt a gyilkosság a szakértő gyermekpszichiáter, Kardos Ilona szerint. Ahogy a Népszabadság 2003 decemberi cikkében megjelent: a pszichiáter szerint a bűncselekmény a háromtagú kamaszcsoport belső dinamikájának megfelelően következett be, Viktória a női szerepét illetően rivalizációs feszültséget élt át Franciskával szemben, Máté neki akart megfelelni, és a helyszínen 

mindkét serdülőt a saját érzelmi, indulati kórossága ragadja magával, és mintegy örvényszerűen ennek egyikőjük sem volt képes határt szabni.

M. Viktóriát előre kitervelt, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért első fokon 6 év 10 hónap szabadságvesztésre ítélték, amit a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 9 évre súlyosbított. Az akkori hírek szerint rezzenéstelen arccal fogadta, megbánást, sajnálkozást sem ekkor, sem korábban nem mutatott. D. Máté, mivel még nem volt 14 éves a gyilkosság idején, nem volt büntethető. Ellene már vádat sem lehetett emelni.

Intézet helyett Balaton

Az újságolvasó a fiú büntetlenségének híre mellé egy könnyen maga elé képzelhető képet is kapott: megjelent a sajtóban, hogy két hónappal a gyilkosság után D. Máté állítólag már a szüleivel a Balatonnál nyaralt. A Magyar Hírlap megkérdezte erről 2000 júliusában az ügyet vizsgáló rendőrszázadost, aki válaszul közölte, hogy az első intézkedése volt a fiú ideiglenes elhelyezésének a kérése, de csak harminc napra utalhatja be a gyerekkorú elkövetőt, utána át kell adnia az intézkedési jogkört a lakóhely szerinti gyámhivatalnak, amely a gyerek érdekét nézve dönt arról, intézetbe utalja-e, vagy pedig visszaadja a szülőnek. 

Ahogy a Magyar Hírlap beszámolt róla, a XVIII. kerületi gyámhivatal a fiú életére rálátó szereplők meghallgatása után azt a döntés hozta, hogy D. Máté a szüleivel élhet tovább, de nem egészen úgy, ahogy addig. Családgondozót rendeltek ki melléjük, aki személyesen is kijárt hozzájuk, és telefonon napi szinten be kellett számolniuk neki. A fiúval pszichológus, a család egészével családterapeuta kezdett foglalkozni , továbbá a gyámhivatal javaslatára állandó szülői felügyelet alá került és magántanuló lett D. Máté. Az anya vállalta, hogy otthagyja a munkahelyét, hogy mindig vele tudjon lenni. A szakértők akkor úgy ítélték meg, hogy ha zárt közösségbe, nevelőintézetbe kerül, akkor ott a fiú időzített bombaként működne. A szülőkkel maradás mellett szólt, hogy a fiú korábban nem került a gyermekvédelem látókörébe, a család életvitelével nem volt gond.  Átlagos szociális helyzetű családról volt szó mind D. Máté, mind M. Viktória esetében.

A gyerekek ugyanakkor mindhárman egy olyan speciális, egyébként ma is működő II. kerületi iskolába jártak, ahová az átlagnál nehezebben kezelhető, tanulási vagy beilleszkedési nehézséggel küzdő gyerekek tanulnak. Franciska édesapja akkori elmondása szerint matekból volt gyenge, azért járt ide. Kocsis János a tragédia utáni napokban azt mondta a Magyar Hírlapnak: amikor beíratta, nem tudta, hogy ide olyan gyerekek is járnak, akiket pszichiáter kezel. Ha tudta volna, nem íratta volna be.

Dragon Ball, a bűnbak

D. Máté figyelemzavar és hiperaktivitás miatt került ebbe az iskolába, ezek miatt gyógyszeresen is kezelték. M. Viktóriát pedig zárkózottság és - szokatlan arc-és kézmozdulatokban is megmutatkozó - pszichés zavarok miatt bántalmazták korábban a társai, ő ezután kötött ki itt. Az ítélethirdetés után a sajtóhoz eljutottak a róla készült szakvéleményekben szereplő részletek: hogy egészen kisgyerekként asztmás rohamai miatt többször napokat töltött kórházban az édesanyja nélkül, hogy patológiás személyiségfejlődés miatt 4 éves kora óta pszichoterápiára járt.

Ami annyira felkavaróvá tette a Kocsis Franciska-ügyet: részben épp ezeknek a körülményeknek az összessége. A gyilkossá váló gyerekek átlagos családokban nőttek fel. Voltak ugyan ismert problémáik, de elvileg megkapták a szükséges segítséget: a lehető legjobban rájuk szabott iskolába jártak, pszichiáter, terapeuta foglalkozott velük. 

 A hibakeresés közben a média vált az egyik célponttá. Már 2000-ben a médiakörnyezetet, a tévét, a durva játékokat nevezte meg  a korosztályon belüli brutális bántalmazások egyik lehetséges okaként  Herczog Mária szociológus, amikor a Magyar Nemzet megkereste a témában. Az ítélethirdetéskor aztán a bíróságon is elhangzott, hogy M. Viktória  tévéből vette az elkövetési mód néhány ötletét. Nagy a társadalom felelőssége abban, hogy a filmek és játékok milyen értékeket közvetítenek, mondta a bíró. (A médiakutatók körében egyébként egy jó ideje már az a többségi álláspont, hogy az erőszak médiaábrázolása nem hajlamosít valódi erőszakra.)

A sajtóban akkoriban az is megjelent, hogy a gyilkossá vált gyerekek egész pontosan mit néztek: a Dragon Ball nevű japán animesorozatot. 2009-ben, amikor megjelent az Ördögök ügyvédei könyvsorozat harmadik része, benne a Kocsis Franciska-gyilkosság leírásával, bejárta a lapokat az a téves információ, hogy a Dragon Ballt ennek hatására tiltották be. Ez nem lehetett így, mert a Dragon Ball miatt már évekkel korábban elkezdődött a pénzbüntetéssel, aláírásgyűjtéssel és pereskedéssel tarkított konfliktus az ORTT és RTL Klub között, és már azelőtt levetette a programot a műsorról a médiahatóság, hogy a gyilkosságot elkövették volna.

Ki képes ezt tisztán látni?

Egy másik vitában azonban egyértelmű hivatkozási pont lett a Kocsis Franciska-ügy: a büntethetőség korhatárának leszállításával kapcsolatos vitában. Mindössze pár hónapon múlt, hogy a 13 éves és 10 hónapos D. Mátét, aki külsőre az áldozat édesapja szerint amúgy jóval idősebbnek tűnt a koránál, nem lehetett büntetőjogi értelemben felelősségre vonni. Amikor évekkel később, 2007-2008-ban a szaktárca szigorítási terve nyomán felélénkült a vita Magyarországon a büntethetőségi korhatárról, a Napló például a Kocsis Franciska-ügy vádiratából vett sokkoló részletekkel vezette fel a cikkét.

2007-től kezdődően az igazságügyi tárca azt fontolgatta, hogy a legsúlyosabb bűnök elkövetését már 12 éves kortól büntetni lehetne. Úgy volt, hogy a bíróságokon majd mérlegelés tárgya lesz, beszámítható-e, és így büntethető-e az adott gyerek. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő  A büntethetőség alsó korhatára, valamint a gyermek-és fiatalkorú elkövetőkkel szemben alkalmazott jogkövetkezmények körüli dilemmák című írásában ekkoriban éppen a Kocsis Franciska-ügy egyik momentumát hozta fel érvelése alátámasztására. Gyurkó a cikkében arra figyelmeztetett, hogy kevés az olyan kompetens szakember, aki ilyen ügyekben segíthetné a bíróságok döntését, és nagyon gyakori, hogy az igazságügyi szakértők egymásnak teljesen ellentmondó szakvéleményeket adnak. M. Viktória esetében például - idézte fel - a szakértői vélemények a “beszámíthatatlan” és a “teljességgel beszámítható” közötti skálán mozogtak, míg végül a bírónő a vádlottat “közepesen beszámíthatónak” minősítette.

A minisztérium terve a 2000-es évek végén végül elhalt, és csak az Orbán-kormány hatalomra kerülése után, a 2013 nyarán hatályba lépett új Btk. lépte meg a büntethetőségi korhatár leszállítását 12 évre az emberölést (és a testi sértés, rablás, kifosztás súlyosabb eseteit) elkövetőknél, azzal a feltétellel, hogy a büntetendő gyerek  az elkövetéskor rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással. A szigorítást akkor azzal indokolták, hogy  "napjainkban a gyermekek biológiai fejlődése felgyorsult, a gyermekek korábban érnek, az információs forradalom következtében a kiskorúakat már tizennegyedik életévüket megelőző életszakaszukban elérik a társadalom olyan hatásai, amelyektől a korábbi időkben védve voltak. Ezen túl, a tizenkettő és tizennégy év közötti gyermekek körében egyre nagyobb mértékben elterjedt az erőszakos érdekérvényesítés". 

A rendőrségi statisztikába egyébként az új Btk. hatályba lépése óta mindössze egyetlen gyermekkorú, azaz 14 év alatti gyerek került be az emberölések elkövetői közé.

Franciska és a helyreállított tisztesség

A büntetésről és büntetlenségről szóló vita legtöbbször elvonta róla a figyelmet, de a Kocsis Franciska-gyilkosság legalább ilyen fontos kérdéseket vetett fel az áldozat jogaival és méltóságával kapcsolatban is. Beszédes, hogy akkori sajtóhírek szerint Kocsis Franciska vidéken élő édesanyja egy kereskedelmi tévéből tudta meg, hogy a lánya meghalt, maradványait megtalálták. Az édesapa, Kocsis János pedig éveken át küzdött azért, hogy védje a lánya becsületét, és fellépjen az ügy valamennyi olyan szereplőjével szemben, akikről úgy érezte, nem végezték tisztességesen a munkájukat Franciska érdekében. Szerette volna, ha a nyilvánosság jobban belelát, mi történik az eljárásban, működtetett egy - mára elérhetetlenné tett - honlapot.   Ha ő döntött volna, nem lett volna zárt tárgyalás.

Kocsis János a másodfokú ítélethirdetés napján a Népszabadságnak azt mondta: évek óta ez az első igazán boldog napja, mert érzése szerint sikerült a lánya tisztességét helyreállítani, a bíróság eltüntette az ítéletből az ő kegyeleti jogait sértő állításokat. Az édesapa 2000-ben az ombudsmant is megkereste a panaszaival. A 2002 nyarára elkészült jelentés végül a rendőrség eljárásában nem talált alkotmányos visszásságot okozó hibát, de megállapította, hogy az eset felvetett "elsősorban szociológiai, de a jog eszközeivel kezelhető" problémákat.

Ezek közé tartozott, hogy "a beilleszkedési zavarral, magatartási rendellenességgel küzdő, pszichoterápiára szoruló gyermekek egészségügyi dokumentációja gyakran hiányos - van, hogy pusztán egy pszichológiai véleményből áll, amit ritkán kiegészít egy környezettanulmány is, ami azonban a gyermek más gyermekekhez való viszonyát nem elemzi - és az iskola számára nem hozzáférhető, így a kezelendő problémákról a gyermek által látogatott nevelési-oktatási intézményeknek nincsenek megfelelő ismereteik". És az ombudsman-helyettesi jelentés felrótta azt is:

a büntetőeljárás alanyaivá vált kiskorúak mentális védelme akár a sértetti, akár az elkövetői oldalon a mai napig nem megoldott.

(Borítókép: Kocsis Franciska képe a családi albumból. A képet kegyeleti okból kikockáztuk - a szerk. Forrás: Magyar Hírlap 2000. / 173. szám / Arcanum adatbázis Fotó: Arcanum Digitális Tudománytár)