Lemondott a vasalódeszkás tornatanárt megregulázó tankerületi vezető
Június 15-i hatállyal lemondott Balázs József, a hódmezővásárhelyi tankerület vezetője, írja a Promenad.hu. Balázs Józsefnek az elmúlt hónapokban több ügye is volt, kezdve a szentesi gimnázium felvételijének utólagos módosításától a vasalódeszkás tornatanár letiltásáig.
Májusban írtunk arról, hogy a botrányos felvételik miatt a szülők már személyesen követeltek magyarázatot arra a tankerület vezetőjétől, hogy a már márciusban kihirdetett felvételi eredmények ellenére miért nem veszik fel mégsem gyerekeiket a kiválasztott gimnáziumokba: ez három középiskolát érintett, a makóit, a csongrádit és a szentesit.
Ezután jött júniusban annak a makói tornatanárnak az esete, aki azért, hogy a távoktatást kicsit színesebbé tegye, egy vasalódeszkás videóval próbálta megtanítani az úszás alapjait a gyerekeknek. A Klebelsberg Központ nyilatkozata alapján emiatt azonban egy szülő bejelentést tett, a tankerület vezetője pedig végül eltiltotta a tanárt az oktatástól. Emellett a tankerület megalázó feladatokat is kitalált a testnevelőnek, akinek mindennap el kell készítenie csoportjainak az aznapi gyakorlatokat pontos utasítással és elküldenie a tankerületi vezetőnek. A diákoknak nem, őket ugyanis nem taníthatja.
A Hvg értesülései szerint az ügyben az ombudsman is eljárást indított, de emellett indult petíció is, illetve például egy pécsi lelkész is kiállt a testnevelő mellett egy vasalódeszka-oltár képével.