Egy nappal elhalasztják az SZFE-s diákok és tanárok tárgyalását a Vidnyánszky-féle kuratóriummal

2020.09.08. 11:27

Nem a múlt héten bejelentett időpontban, vagyis szeptember 8-án kedden, hanem holnap fognak asztalhoz ülni a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ügyében érintett felek – értesült az Index.

A Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a múlt héten hívta tárgyalni a Csernai Mihály vezette hallgatói önkormányzatot, Upor László rektorhelyettest és az egyetem vezetését, illetve a Vidnyányszky Attila vezette alapítványi kuratóriumot. Forrásaink szerint hétfőn érkezett egy levél, hogy a tárgyalásra szerda délelőtt 11 órakor kerítenek sort az eredetileg már ismert helyszínen, az ELTE-n.

A színművészetis diákok és tanárok az ellen tiltakoznak, hogy az Orbán-kormány érdemi párbeszéd nélkül adta a Vidnyánszky-féle alapítványi kuratórium kezébe az SZFE sorsát, teljességgel figyelmen kívül hagyva az ő javaslataikat.

Az alapítványi kuratórium elleni tiltakozásul a diákok szeptember 1-én elfoglalták az SZFE épületét, és többek között azt követelik, hogy az Orbán-kormány változtassa meg az alapítványi működés módját, Vidnyánszky Attila pedig mondjon le. Szeptember 6-án az SZFE-től az Országházig tartó élőláncot szerveztek, ekkor jelentette be Upor László, hogy az egyetemen elhalasztják  tanévkezdést is.