Hétfőn teszi le az esküt Koncz Zsófia

2020.11.01. 13:00
Az Országgyűlés ötnapos üléssel folytatja a munkát a következő két hétben.

Hétfőn azzal indul az ülés, hogy a közelmúltban elhunyt Korinthus Katalin korábbi szocialista országgyűlési képviselőre emlékeznek, majd napirend előtti felszólalások következnek.

Ezt követően teheti le képviselői esküjét a borsodi időközi parlamenti választáson mandátumot szerzett Koncz Zsófia, aki a Fidesz padsoraiban foglal helyet.

Kapcsolódó

Koncz Zsófia: Nem osztottam krumplit

A borsodi időközi választás győztese az Indexnek Amerikáról, a súlyos örökségről és arról, hogy nem fél a számvevőszék ellenőrzésétől.

A napirend elfogadása után azonnali kérdések hangozhatnak el két órában.

Kedden a magyar tudomány ünnepére emlékeznek, majd szavazásokat tartanak. Többek között pénzügyi jogharmonizációs célú változtatásokról döntenek a képviselők.

Ezután hat javaslat általános vitáját bonyolítják le. Köztük vannak a kormány foglalkoztatást és fogyasztóvédelmet segítő javaslatai is.

Kapcsolódó

Varga Mihály: A munkahelyeken múlik a gazdasági teljesítmény fenntartása

A pénzügyminiszter a Magyar Üzleti Vezetők Fórumán azt mondta: biztos benne, hogy a járvány második hulláma miatt a kilábalás elhúzódik.

Szerdán a november 4-i gyásznapra emlékeznek a képviselők. Az ülésnap napirendjén öt indítvány szerepel. Szó lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) személyi állományának új jogállásáról, és meghallgatják az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tavalyi beszámolóját.

Kapcsolódó

A képviselők csütörtökön a kabinet otthonteremtési akciótervét véleményezhetik.

Korábban írtunk róla, hogy a törvényjavaslatba belefoglalták az ötszázalékos áfakulcsot szociálpolitikai célú új lakás értékesítése esetén. Az adómérték átmeneti ideig, 2022 végéig él. Teljes illetékmentesség jár majd a kedvezményt igénybe vevő, gyermekes családoknak mind új, mind használt lakás vásárlása esetén, amit nem kell visszafizetni, ha egészségügyi okok miatt nem teljesülnek a gyermekvállalás feltételei.

Kapcsolódó

Hamarosan döntenek a kormány giga támogatási csomagjáról

Ötszázalékos áfakulcs és illetékmentesség az otthonteremtési akcióterv miatt benyújtott törvényjavaslatban.

Az Országgyűlés ülése november 9-én, hétfőn ér véget. Akkor újra azonnali kérdések hangozhatnak el két órában.