Éles szóváltás a stúdióban Varga Judit és a BBC riportere között

2020.11.18. 13:10

A magyar igazságügyi miniszter a BBC HARDTalk című műsorának adott interjújában azt nyilatkozta, Magyarország soha nem fogja elfogadni az ideológiai zsarolást.

Ahogy a BBC riportere, Stephen Sackur kérdezte,

hol van abban a logika, hogy Magyarország tagja az Európai Unió klubjának,, de nem hajlandó elfogadni az Európai Unió értékeit és szabályait?

Az igazságügyi miniszter válasza szerint Magyarország nagyon uniópárti ország, de Európa egyre inkább föderalista unióvá kíván válni, amiről a mi belépésünk idején még nem volt szó. A támogatások jogállamisági kritériumokhoz kötéséről azt mondta, hogy a jogállamiság zsarolásra nem használható, mert nem objektív, definiálható kritérium.

Stephen Sackur kérdésére, hogy a minisztert nem izgatja-e, hogy a közelmúltban az országot két fontos ügyben is elmarasztalta az Európai Bíróság, Varga Judit azt válaszolta, hogy ez már számos országgal kapcsolatban előfordult, mi pedig eddig mindig elfogadtuk a bíróság ítéleteit.

Kapcsolódó

Az Európai Bizottság alelnöke szerint aggasztó a magyar média, különösen az Index helyzete

Věra Jourová azután hozta fel az Index helyzetét újra, hogy kirúgták Dull Szabolcs főszerkesztőt.

A lex-CEU-ról szóló kérdésre Varga Judit azt válaszolta, hogy összhangba fogják hozni a magyar felsőoktatási törvényt a bíróság ítéletével.

Kapcsolódó

Kovács Zoltán a Financial Timesnak: A lex CEU soha nem Soros Györgyről szólt

A kommunikációs államtitkár szerint a rektor viselkedése egyre átpolitizáltabb jellegűvé vált.

A sajtószabadságra vonatkozó kérdésre az igazságügyi miniszter azt válaszolta: a sajtószabadság biztosítása szerepel az alaptörvényben. A műsorvezető példaként felhozta az Index szerkesztőségének esetét, ami szerinte nem támasztja alá a kormány sajtószabadság iránti elkötelezettségét. Varga Judit erre úgy válaszolt, hogy a riporter

azt kéri számon a végrehajtó hatalom képviselőin, hogy avatkozzanak be a piacba.

Erre válaszként Stephen Sackur a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) létrehozását hozta fel, hozzátéve:

önök eredményesen törekszenek az ország médiaiparának irányítására.

Varga válaszában rámutatott, hogy a piaci racionalitás szerint mindenhol nagy sajtókonglomerátumok működnek, a Bertelsmannt és a Sanomát adva meg példaként.

Kapcsolódó

Orbán Viktor: Brüsszelben csak az lehet jogállam, ahol beengedik a migránsokat

Európa egységét aláásó súlyos hibának nevezte a miniszterelnök a gazdasági kérdések politikai vitákkal való összekapcsolását.

Ezek után Stephen Sackur megkérdezte:

Nem fontolják meg a visszavonulást a jogállamiság ügyében? Az önök gazdasága nagyban függ az EU-ból érkező pénzektől. A Covid előtti GDP-jük 45 százaléka az EU-ból érkezik. Nem érdekli ez önöket?

Kapcsolódó

Erősen indította első napját a kormányközeli kézbe került Médiapiac

A Boros Bánk Levente által megvásárolt szakmai lap első munkanapján csemegéztünk a címlapról.

Varga Judit válaszában rámutatott:

Már a kérdésben benne van a zsarolás. Soha nem fogunk engedni. Erkölcsileg felelőtlen, hogy az Unióban nem a válságra koncentrálnak, hanem ideológiai vitákkal akarnak nyomást gyakorolni. Ezt soha nem fogjuk elfogadni.