Hűtlen kezelés és vesztegetés a gyanú Bige ellen

2020.12.16. 13:05 Módosítva: 2020.12.16. 13:47

Kétrendbeli, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, hamis magánokirat felhasználásával és vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsítják Bige Lászlót, a Nitrogénművek tulajdonosát – írja az Infostart.hu az ügyészség tájékoztatására hivatkozva.

Szilágyi László, a megyei főügyészség szóvivője az InfoRádiónak megerősítette, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság 2020. december 15-én őrizetbe vette Bige Lászlót, és gyanúsítottként hallgatta ki.

Az InfoRádió azt is írja, hogy a Nitrogénművek tulajdonosával kapcsolatban több bűncselekmény megalapozott gyanúját közölték:

  • kétrendbeli, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette,
  • egyrendbeli, hamis magánokirat felhasználásának vétsége,
  • és egyrendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette.

Kedden az Index is beszámolt arról, hogy Bige Lászlót őrizetbe vették, feltehetően gazdasági bűncselekmények gyanújával. Az üggyel kapcsolatban szerda délelőtt írásban kerestük meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, de az alábbi választ kaptuk:

(...) megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény értelmében adatvédelmi okok miatt nem áll módunkban tájékoztatást adni.

Bige Lászlóval a Vidék Magazin decemberi számában jelent meg interjú, amelyben arról beszélt, hogy az idei év kiemelkedően jól alakult a Bige cégcsoport számára, és egyik legsikeresebb évét zárja a Nitrogénművek.

A Covid–19 ellenére növelni tudtuk a gyártást, és bővíteni a disztribúciós csatornáinkat. Földrajzilag is terjeszkedtünk, új piacokra adunk el, a jelentős exportpiacainkon pedig erősödni tudtunk. Új, vagy inkább úgy is mondhatom, hogy újrafókuszált irányaink nyugatra Ausztria és Németország, délre pedig Szerbia voltak

– fogalmazott a nagyvállalkozó a Vidék Magazinnak.

A Nitrogénművek székhelyén is házkutatást tartottak

Bige László őrizetbe vételéről közleményt adott ki a Nitrogénművek, amely megerősítette a hírt: Bige Lászlót kedden őrizetbe vették, hűtlen kezeléssel és vesztegetés elfogadásával gyanúsítják.

A Szabolcs-Szatmár Megyei Rendőrfőkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztálya 2017. november 16-án házkutatást tartott a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. székhelyén, és ugyanezen napon házkutatásra került sor az NZRT-TRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. székhelyén is. A nyomozás azóta is tart és 3 éve nem került bírósági szakaszba. A vádak teljes mértékben alaptalanok. A vállalatcsoport és valamennyi dolgozójának érdekében a Nitrogénművek minden jogi eszközzel megvédi magát a Bige Lászlót és a társaságot érintő igazságtalan intézkedésekkel szemben, mely intézkedések nyilvánvaló mozgatórugója társaságunk elnökének, Bige Lászlónak a megfélemlítése és jó hírnevének csorbítása

– olvasható a Nitrogénművek közleményében.

Azt is írták, hogy a cégcsoport működését a történtek nem befolyásolják.

A Nitrogénművekre és Bige Holding Kft-re pénzügyi hatása nem lehet. A cég Igazgatósága és az alá tartozó vezetés biztosítja a folyamatos és gördülékeny üzletmenetet

– tették hozzá.

Már májusban gyülekeztek a viharfelhők Bige feje felett

Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa Magyarország egyik leggazdagabb embere, aki vagyonát a rendszerváltás után szerezte, elsősorban műtrágyagyártásból.

Májusban börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozta az ügyészség a nagyvállalkozóval szemben. Akkor az Indexnek küldött közleményében arról írt,

„dilettáns, amatőr, semmirekellő emberek” tettek nagy erőfeszítéseket arra, hogy az állami szervek bevonásával tönkretegyék, de ez nem fog sikerülni.

A nagyvállalkozó elutasította, hogy bárkit is meg akart volna vesztegetni:

aki azt gondolná, hogy Magyarország egyik leggazdagabb embere akart megvesztegetni valakit, téved. Másvalaki állította, hogy ő vesztegette meg Bige Lászlót – igaz, nem kapott érte semmit –, a hatóságoknak pedig a jelek szerint nem tűnik fel, hogy mennyire is nonszensz ez

– fogalmazott Bige.

Nevetségesnek és megalapozatlannak nevezte az ügyészségi vádat, amivel kapcsolatban megjegyezte: része annak az összefüggő támadásnak, ami ellene folyik. Arra is utalt, hogy őt és családját is megfenyegették.