A járványhelyzet árnyékában indult a középiskolai felvételi vizsga
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Az előírt távolságot és még egy sor járványügyi biztonsági előírást betartva 75 ezer tanuló – 535 helyszínen – kezdhette meg a középiskolai felvételi központi írásbeli vizsgákat magyar nyelvből és irodalomból, illetve matematikából.
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a 9. évfolyamra felvételizők írásbelijére több mint 62 ezren, a 6 évfolyamos gimnáziumi írásbelire több mint 8100-an, a 8 évfolyamosra több mint 5200-an jelentkeztek.
A járványhelyzetre való tekintettel a diákok számára úgy kellett ülőhelyet biztosítani, hogy tartható legyen a legalább 1,5 méter védőtávolság. Ennek érdekében legfeljebb tízen tartózkodhattak egy teremben. Az Oktatási Hivatal azt is előírta, hogy minden vizsgahelyszínen megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt kell biztosítani.
A felvételit megelőzően az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közölte:
a helyszínt adó intézményekbe kizárólag testhőmérséklet-mérést követően, maszkban lehet belépni.
A felügyelő tanároknak kötelező, a vizsgázóknak ajánlott a védőmaszk viselése. A tankerületek védőkesztyűt is biztosítanak a vizsgadolgozatok kezelésében és javításában részt vevő pedagógusoknak.
Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár is arról beszélt az InfoRádiónak, hogy a tavalyi érettségire kialakított protokoll szerint maximális odafigyelés mellett és teljes készültségben tartják a középiskolai felvételiket.
A Pedagógusok Szakszervezete korábban kiemelten fontosnak nevezte a tesztet kitöltő diákok és az oktatásban dolgozók egészségének védelmét. A további esetleges fertőzések megakadályozására minden járványügyi előírás szigorú betartását kérték a vizsgaszervezőktől.
A felvételi vizsgák feladatsorai és javítási-értékelési útmutatói már elérhetőek az Oktatási Hivatal honlapjáról.
A járvány miatt a pótfelvételinek is lesz pótidőpontja
Azok a felvételizők, akik a január 23-i vizsgán alapos indokkal nem tudtak részt venni, a január 28-i pótló írásbelin vizsgázhatnak. A járványhelyzet miatt még egy pótidőpontot jelöltek ki.
A február 5-i alkalmon kizárólag azok vehetnek részt, akik jelentkeztek a vizsgára, de az előző két vizsganap egyikén sem tudtak igazoltan megjelenni koronavírus-fertőzés, hatósági karantén vagy egyéb, elháríthatatlan ok miatt. Ismétlésre nincs mód, mindenki csak egyszer vizsgázhat.
Borítókép: Ajpek Orsi / Index