Aki hamarabb kapott kínai vakcinát, mint Áder János
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Csütörtökön telefonált háziorvosa Víg György kollégánknak, hogy másnap megkaphatja a kínai vakcinát. Bár nem idős, nem ő következett volna az oltási sorrendben, de bevállalós emberként rögtön igent mondott a lehetőségre, és kivárta a sorát a reumás panaszokra receptet kérő és az orvosi igazolásért igyekvő páciensek társaságában. A hozzájárulási nyilatkozat kitöltésével igazolta, hogy nincs krónikus betegsége, nem allergiás, és várandósságot sem tervez két hónapon belül. Így Gyuri pár órával az előtt kaphatta meg a kínai vakcinát, mielőtt a köztársasági elnököt beoltották. Nem olvasta a vakcina betegtájékoztatóját, csak az oltás után szembesült az enyhe mellékhatásokkal. Szédült és kótyagos volt, mintha kissé lerészegült volna.
KELLEMESEN MEGLÖKÖTT MÁSFÉL ÓRÁRA. AGGÓDTAM IS EGY PICIT, HOGY RÁKAPOK
– számolt be az oltás utáni órákról Víg György, aki a hozzájárulási nyilatkozaton kívül semmilyen információt nem kapott a Sinopharmról, csak annyit kérdeztek, kéri vagy sem a kínai vakcinát. György szerint a vakcinákról terjedő információözönben nehéz kiigazodni, mi mennyire hatékony, ezért észérvek helyett marad a hit egyetlen kapaszkodóként.
Ha Orbán Viktornak jó, nekem is jó lesz
– mondta. Szerinte a naponta változó hatékonysági mutatókkal nem érdemes foglalkozni. 87 éves édesanyja is megkapta a vakcinát, megőrül már a bezártságtól. Húsvétkor pedig szeretnének találkozni.
Jobban véd, mint a semmi
– érvelt egy anonimitást kérő budaörsi háziorvos szombaton az idős pácienseknek. A doktor sérelmezi, hogy a kínai vakcináról nagyon keveset tud a szakma. Ezért a betegekre bízza a döntést, hogy elfogadják vagy sem. Tucatnyi felkeresett páciens közül csak nagyon kevés fogadta el a Sinopharm-vakcinát. Nemcsak az oltási sorrendben következő idős, hanem a 30-40 éves betegeit is megkereste a lehetőséggel, de addig nem kaphat más típusú vakcinát, amíg fel nem használta az 55 ember beoltására elegendő kínai készítményt.
Kínai oltás: a kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze a tolmácsát
A Sinopharm betegtájékoztatója csak kínai nyelven elérhető. A DK-s Komáromi Zoltán háziorvosi körzetében 125 páciensből, csak 22 mertek oltani.
Nem vagyok oltásellenes, csak nem bízom a politikailag engedélyezett vakcinákban
– mondta a DK egészségpolitikusaként ismert háziorvos, Komáromi László az Indexnek. Arról számolt be, hogy a XII. kerületi páciensei az Európai Gyógyszerügynökség által is engedélyezett vakcinákban bíznak, amikből csak négy ampullát kapott az elmúlt hetekben, és ezekre sokszoros volt a túljelentkezés. A nagyobb közbizalomnak örvendő nyugati vakcinákat Komáromi László is szívesen javasolja betegeinek, mert szakmailag hitelesített dokumentációval rendelkeznek.
Ez egy bizalmi kérdés az orvos és az állam, valamint a beteg és az orvos között
– véli Komáromi doktor, aki azért bizalmatlan a kínai vakcinával szemben, mert az OGYÉI rendkívüli könnyítéssel adta meg a gyógyszer felhasználási engedélyét, független szakértők pedig nem vizsgálták Magyarországon a készítményt, miközben a Sinopharm betegtájékoztatója nem több mint egy kínai nyelvű termékismertető magyar fordítása, vagyis kizárólag a gyártó állításaiban lehet bízni. Ráadásul a Sinopharm mindössze kínai nyelvű leírást mellékelt az oltóanyag dobozában, a magyar nyelvű ismertetőt csak az interneten lehet megtalálni.
Persze a Sinopharm betegtájékoztatója sem cáfolja azt az érvelést, miszerint minden vakcina jobb, mint intenzív osztályra kerülni. A klinikai vizsgálatok eredményére hivatkozva azt írják, hogy az oltás beadása után
a neutralizáló antitestek egy bizonyos szintje a hatvanadik életévüket betöltöttEknél is jelen volt.
Jobban véd, mint a semmi, de a tesztelt páciensek kevesebb mint egy százaléka múlt 60 éves. Müller Cecília országos tiszti főorvos azt mondta a vakcináról:
Bizonyos életkor felett az immunrendszer nem reagál olyan aktívan az oltóanyagra, mint egy fiatal szervezetben, ettől függetlenül képes megvédeni a szövődménytől vagy a halálos megbetegedéstől.
79,34 százalékos hatékonyság
A gyártó novemberben jelentette be, hogy már egymillió embert oltottak be Sinopharmmal. Akkor 86 százalékos hatékonyságról számoltak be a világsajtónak. Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek rögtön lecsapott a vakcinára, és sorra jelentkeztek a dél-amerikai és ázsiai országok. Kína hivatalosan december 30-án engedélyezte az oltóanyagot. Ekkor már szerényebb számokkal jöttek elő, 79,34 százalékban határozták meg az oltás hatékonyságát. Európában Szerbia vetette be először, az Európai Unión belül pedig Magyarország az első.
A magyarra fordított termékismertető is kiemeli:
Ezt a gyógyszert feltételesen hagyták jóvá a III. fázisú klinikai vizsgálatok adatai alapján. A védőhatásra vonatkozó értékeléshez a végső adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, a hatásosság és a biztonságosság még további ellenőrzésre szorul.
A számokkal csak dobálózni lehet, a hatékonyságról annyit lehet tudni, hogy a vakcina jobban védi az időseket, mint a semmi, miközben a legkritikusabb virológusok is elismerik, hogy a kínai vakcina minimum enyhíti egy esetleges fertőzés lefolyását. Illetve az is biztos, hogy a koronavírus kiindulópontjában kifejlesztett pekingi vakcina 30 millió ember beoltása után hatékonynak bizonyult a járvánnyal szemben. Az európai kutatók a független szakértők által hitelesített dokumentációt hiányolják.
Miért a kínai vakcina Orbán Viktor favoritja?
- A több forrásból beszerzett oltóanyag felgyorsítja az akadozó vakcinaellátást.
- A Sinopharm a legegyszerűbb gyártási technológiát vetette be. A vírus lebutított, szaporodásra képtelen változatát tartalmazza, ami hatékonyan válthatja ki az immunválaszt. A Pfizer és a Szputnyik szállítása és tárolása jóval nagyobb logisztikát igényel, a Sinopharm plusz két fokon is kibírja.
- Az egymás után felbukkanó vírusmutációkkal szemben a kínai megoldás lehet elméletileg a leghatásosabb a leegyszerűsített, elölt vírusos technológiája miatt.
- Ráadásul a harmadik hullám kezdetén a védekezés sikerét nagyban befolyásolja az időtényező. Az a legjobb vakcina, amelyik itt van, és azonnal beadható.
- Politikailag kifizetődő lehet „Brüsszel bénázásaval” szemben unortodox megoldást találni.
A koronavírus-tájékoztatási portál adatai szerint február 23-ig 491 532 ember beoltására elegendő Pfizer-, Moderna- és AstraZeneca-oltóanyag érkezett Magyarországra, ami az orosz és a kínai vakcinaszállítmányokkal együtt 889 332 állampolgár beoltására elegendő. A február 27-én, szombaton közzétett adatok szerint eddig 563 601 fő kapott oltást, közülük 244 407 fő már a második dózist.
Mit kell tudni a kínai vakcináról?
A héten több százezer embert oltanak be vele. Ki kaphatja? Felcserélhető? Kell-e hozzá gyorsteszt? Szájbarágó a Sinopharmról.
(Borítókép: Lengyel Csaba, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke (k) a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájával oltja be Pető Zoltánt, a szegedi Járványügyi Ellátó Központ igazgatóját az oltópontban a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban 2021. február 24-én. Fotó: Rosta Tibor / MTI)