Példamutató oltakozást javasolt Orbán Viktornak a tiszti főorvos

DBZOL20210113006
2021.02.27. 13:34

Magyarországon ismételten intenzíven felfutó szakaszba került a koronavírus-járvány, ezért az oltások segítségével minél előbb ki kell alakítani a lakosság védettségét – mondta az országos tiszti főorvos szombaton az MTI-nek.

Müller Cecília hangsúlyozta: gyorsan és hatékonyan szeretnék beoltani a vakcináért jelentkezőket. Hangsúlyozta, két és fél millióan regisztráltak az oltásra, és azt szeretnék, hogy ők húsvét tájékára legalább az első adag vakcinát megkaphassák.

Kapcsolódó

Müller Cecília: Több új mutáns jelent meg Magyarországon

Fontolgatják a vakcinák alkalmazásának módosítását.

A tiszti főorvos elmondta, minden adat a koronavírus-járvány nagyon intenzív terjedését mutatja, ugyanis a fertőzöttek és az elhunytak számában is jelentős emelkedés tapasztalható.

A koronavírus-járvány harmadik hullámát a vírus azon különböző variánsai okozhatják, amelyek a korábbiaknál sokkal fertőzőképesebbek. Kiemelte ugyanakkor, hogy a korábbi időszakokkal ellentétben ma már nem vagyunk fegyvertelenek, Magyarországon ugyanis ötféle oltás is rendelkezésre áll, amelyeket nagyon intenzív programban juttatnak el a lakossághoz.

Müller Cecília közölte, hogy az oltások beadását még inkább fokozni szeretnék, mivel az első adag vakcina után is jelentős fokú védettség alakul ki, amelynek köszönhetően megakadályozhatók a súlyos szövődmények és a halálesetek. Az operatív törzs, az oltási munkacsoport és a szakmai grémiumok is azon dolgoznak, hogy minél több embernek lehetővé tegyék az oltás felvételét. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt héten folytatott szakmai egyeztetések eredményeként újra javasolta, hogy a járvány elleni védekezést irányítók feltétlenül kapják meg a védőoltást.

Müller Cecília kiemelte, hogy az oltást külön javasolta Orbán Viktor miniszterelnöknek is. Fontosnak nevezte, hogy a kormányfő példát mutasson a lakosságnak, így minél többen éljenek az oltás felvételének lehetőségével, érkezzenek a vakcinák bárhonnan is.

Kapcsolódó

Orbán Viktor: Emelt szintű készültséget rendeltem el

Húsvétra az összes regisztrált megkapja legalább az első oltását – ígérte a kormányfő.

Az oltások ugyanis reményt adnak arra, hogy kevés áldozattal záruljon a harmadik hullám, és véget érjen a pandémia.

A tiszti főorvos emlékeztetett arra, hogy az egészségügyi dolgozók beoltása mostanra gyakorlatilag lezárult, ugyanakkor azoknak, akik ebből valamilyen oknál fogva kimaradtak, lehetőségük van a pótlásra. Az idősotthonok lakói és dolgozói is jellemzően megkapták már az első oltást, a második adagok beadása pedig most zajlik. Az oltópontokon jelenleg a Pfizer–BioNTech vakcinájával oltják a 80 év feletti lakosságot, a Szputnyik V oltásokat felhasználták, azonban a következő adag felszabadítását követően ismét elérhető lesz ez a fajta vakcina is. Emellett a háziorvosok a 18–60 év közötti, krónikus megbetegedésben szenvedők és a regisztrált idősek oltását végzik a brit–svéd AstraZeneca- és a kínai Sinopharm-vakcinákkal.

Kapcsolódó

Müller Cecília: Húsvétra mindenkit beoltanak, aki regisztrált

Az országos tiszti főorvos azt is mondta, hogy már az első oltás is jelentős védelmet nyújt.

(Borítókép: Müller Cecília országos tiszti főorvos a Pfizer–BioNTech koronavírus elleni vakcináját kapja Budapesten a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban 2021. január 13-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)